66 év után elítélhetik a volt SS-tisztet
Forrás: Index
A szerb ügyészség vizsgálatot kezdeményezett a belgrádi bíróságnál Peter Egner ellen, aki a gyanú szerint a második világháborúban népirtásban vett részt és több háborús bűncselekményt követett el a civilek ellen.
Elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy eljárást indítsanak a háborús bűncselekményekkel gyanúsított Peter Egner ellen, jelentette be Bruno Vekarics, a szerb ügyészség szóvivője szombaton. Belgrád a volt SS-tiszt kiszolgáltatását kéri az Egyesült Államoktól.
Egnert konkrétan azzal gyanúsítják, hogy 1941 végén a Gestapo tagjaként Belgrádban számos civil deportálásában vett részt. Az áldozatokat Jajincéba, illetve még két másik lágerba vitték, ahol kivégezték őket. Sokukat gázkamrává átalakított kamionokban ölték meg.
A gyanú szerint Egner 1941 december 8-ától 1942 május 10-éig tartó tevékenységével mintegy 150 ezer zsidó származású polgári személy – köztük jórészt nők és gyermekek – halálához járult hozzá. A meggyilkolt civileket a Belgrád melletti Avala alatti jajincei tömegsírba temették el.
A 86 éves Petre Egner az amerikai Seattle-ben él.