Megtisztították a roma holokauszt emlékművet
Szilágyi Iván Péter / Mazsihisz
Vasárnap délelőtt 11 óra, Nehru Part, enyhe köd és irtózatos hideg. Bár a médiában és több közösségi portálon is meghirdették az akciót, mindössze 10-15 ember fagyoskodik és próbál egymásba lelket önteni.
Azért gyűltek össze, hogy megtisztítsák az állati ürülékkel összekent roma holokauszt emlékművet. Egyszerű, átlagos fiatalok és néhány idősebb antifasiszta. Politikust, cigány vezetőt, a médiából jól ismert „hivatásos” jogvédőket és antifasisztákat itt nem látni… Talán mert nincsenek kamerák, villogó vakuk, biztonsági őrök-csak kefék, alkohol és gumikesztyűk. A szervezők a 11 órára meghirdetett kezdés után néhány percig még várnak, reménykednek, hátha érkezik valaki. Aztán elkezdődik a munka, először meleg vizet kell szerezni, de honnan? Kút, működő vízforrás nincs a közelben.
Vasárnap délelőtt van, az egyébként népszerű találkozási pontnak és kutyasétáltatási helynek számító Nehru Parton ilyenkor nem sokan járnak. Akik mégis észreveszik kis csoportunkat, zavartan továbbmennek, jobb esetben megállnak. Nézelődni, hiszen látnivaló, ingyen műsor ez is. Egy fiatalokból álló turistacsoport is elhalad mellettünk, jót nevetnek az erőművet tisztogatókon. Aztán kedélyesen továbbsétálnak azon a Duna-parton, ahol a vészkorszak alatt a Pesterzsébeten, Csepelen és Soroksáron összegyűjtött cigányokat hajtották végig, egyenest az óbudai téglagyárba. Innen indították a vonatokat a koncentrációs táborokba. A téglagyárba vezető úton magyar csendőrök kísérték őket, nagyrészüket utolsó útjukra. Ahogy a nácik bevonulása után is magyar emberek irtottak ki egész cigány közösségeket, a csecsszopóktól az idős asszonyokig halomra lőve őket. Nem minden magyar ember vett részt e gaztettekben, de sajnos sokan. Túl sokan, és még többen hallgattak.
Szabó Tamás szobrászművész és Maurer Klimes Ákos ipari formatervező emlékműve a krematórium izzó kemencéjét szimbolizálja. Szép, méltóságteljes, fekete márványtömbökből álló alkotás-volt. 2006-ban állították fel, addig nem volt emlékhelye a roma holokauszt magyarországi áldozatainak. A rendszerváltás után 14 évet kellett várni erre… Előtte, hat évig emlékmű híján parlament előtti virrasztással emlékeztek az ártatlanul legyilkoltakra-jólelkű cigányok és nem cigányok részvételével. A nácizmus alatt elpusztított magyar romák számát 5 és 25 ezer közé teszik. Pontos adatok nincsenek, mivel gyilkosaik még annyira sem becsülték őket, hogy feljegyezzék az elpusztított cigányok számát és nevét. A becslések szerint Európában összesen félmillió romát irtottak ki, van akit csak úgy, megállítva és fejbe lőve az utcán.
romaholokauszt_1.jpg
A meggyalázott emlékmű
A krematóriumot mintázó, háromszög keresztmetszetű gránitoszlopot roma szervezetek kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat, a Magyar Állam és magánszemélyek támogatásával állították fel. A kegyhelyet többször is megrongálták, összefirkálták és egyik szélét –vélhetően kalapáccsal – leverték. Azóta sem pótolták a hiányzó részt, de talán jobb is így: megcsonkítva még tanulságosabb és aktuálisabb. Azokra a romákra emlékeztet, akiket Hitler hatalomra jutása után „nomádoknak”, „semmitevőknek” és „pestiseseknek” bélyegezték. Más is történt azokban az időkben, a nácik Fajhigiéniai és Kriminál Biológiai Kutató Csoportot alakítottak, hogy bebizonyítsák: a romák, a zsidók és a feketék alsóbbrendűek. Nem számítottak embernek, a társadalom részeinek és a bűnözés forrásaként kezelték őket. Ismerős szavak, bélyegek.
Egy hazánkban élő osztrák műfordító, a magyarul is kiválóan beszélő Clemens Prinz fedezte fel a rongálást. Ürülékkel bekenték és gyalázkodó feliratokkal borították be emlékművet: „Bűnözésirtás=Cigányirás” „Csak a döglött cigány a jó cigány”… Prinz úr rögtön jelentette az esetet és az illetékes szervektől az emlékmű letakarítását, megtisztítását kérte. Ígéreteket kapott, más azonban nem történt. Itt kell megjegyezni, hogy a környéken szép számmal dolgoznak közhasznú munkások. A piszok és feliratok letakarítása maximum félórányi munkájukba került volna, a meggyalázott emlékmű ennek ellenére hat napig koszosan és rasszista feliratokkal elcsúfítva állt. Végül a Tilos Rádió megunta a hatóságok tétlenségét és emlékműtisztító akciót hirdettek.
Félóra alatt végzünk a munkával. Meleg vizet is sikerül szerezni, egy környékbeli házból kérünk. A nyilas szlogeneket nagyrészt sikerül levakarnunk, de teljesen nem viszi le őket az oldószerként használt alkohol. A gyűlöletmondatok homályosan, de megmaradnak, tisztán kiolvashatóak. Ahogy az őket szülő diktatúrák nyomai is kitörölhetetlenek az emberi lelkekből.
Végül beszélgetünk, próbáljuk kielemezni a kielemezhetetlent. Miért nem lehet békén hagyni egymás halottait? Hogy fajulhatott idáig a helyzet…? Kérdések, amelyekre nincsenek válaszok. Csak halottaink emléke biztos, minden más változik és egyre szennyesebb lesz.
Nácik, nyilasok és kommunisták áldozatai fekszenek ebben a földben. Nem lehet és ildomos méricskélni, összehasonlítani őket. Minden magyar mártír minden magyar ember közös halotta. …kellene, hogy legyen.
Tartsuk tiszteletben egymást… Vagy legalább a másik gyászát.
Kapcsolódó írások:
Porrajmos – a roma holokauszt
Porajmos: félmillió roma áldozatra emlékezünk
