Wiesel: Én ‘zsidó zsidó’ vagyok
Szőcs László (Washington) / Forrás: Népszabadság
Nem szívesen gondolok bele, hogy az antiszemitizmus új hulláma jelentkezett Magyarországon, még ha csak kis szegletekben is – mondja a Népszabadságnak adott interjújában Elie Wiesel Nobel-békedíjas író (81 éves), a Bostoni Egyetem bölcsészkarának profeszszora. Az auschwitzi haláltábor magyar csendőrök által deportált egykori túlélője hazánkba készül.
 Elie_Wiesel.jpg |
| Elie Wiesel Nobel-békedíjas író |
Magyarországon nagy várakozás előzi meg a látogatását.
Pedig számos alkalommal jártam már ott. Most is csak rövid útra, egy-két napra megyek.
Mi a véleménye a mostani helyzetről az országban?
Egyelőre figyelemmel kísérem, ugyanis nyugtalanító és aggodalomra okot adó jelentéseket kapok kézhez, a többi között öntől is. (Wiesel előzetes kérésére tudósítónk Magyarországról szóló külföldi újságcikkeket küldött neki, a többi közt a torontói The Globe & Mailből, a svájci 24 heures-ből, illetve Paul Lendvai írását a német Die Weltből. – A szerk.) Nem szívesen gondolok bele, hogy az antiszemitizmus új hulláma jelentkezett Magyarországon, még ha csak kis szegletekben is. Nem szívesen gondolok bele annak lehetőségébe: a mai Magyarországon eltűrhetik a rasszista gyűlöletet és a zsidóellenes rigmusokat bizonyos személyek és csoportok részéről. Kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak majd a dolgok.
Hat éve, a 75. születésnapja előtt azt nyilatkozta lapunknak: szereti az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas, Kertész Imre írásait.
Ez feltétlenül így van.
Ám Kertész a Die Weltnek adott minapi, nagy vihart kavart interjújában megkérte a német újságírót, hogy ne kösse őt Magyarországhoz, és „Berlinbe való” nagyvárosi emberként, „nemzsidó zsidóként” határozta meg önmagát. Ön, akit szintén fel szoktak sorolni a magyar Nobel-díjasok között, 2003-ban azt mondta: „magyar is vagyok, természetesen”.
Máramarosszigeten születtem, ami ma Romániában található, nem Magyarországon. De bizonyos értelemben igaz ez: noha otthon főleg jiddisül beszéltünk, azért magyarul is. Ezért persze azonosulok múltamnak ennek a részével. Ugyanakkor arra is emlékszem, hogy Magyarországról deportáltak. Ha már Kertész így fogalmazott, én viszont elsődlegesen „zsidó zsidóként” határozom meg önmagam. Zsidónak születtem, így is élek, zsidó kérdésekkel foglalkozom. Tanár és író vagyok – zsidó tanár és író. Emberjogi, humanitárius tevékenységet is végzek, örömmel és szuverén módon harcolok egyetemes értékekért, mások jogaiért – de ezt is zsidóként teszem.
Mindig az elsők között van, akik szót emelnek a népirtás, az agresszió ellen. De soha nincs vége a sornak: holokauszt, Kambodzsa, Bosznia, Ruanda, Darfur. Lehetséges-e végső soron a „világ megjavítása”, ahogy a héber fordulat mondja?
Ez nagyon egyszerű kérdés. Pár éve az ENSZ közgyűlése előtt szólalhattam fel – az első olyan emberként, aki nem tartozott egyetlen diplomáciai küldöttséghez sem. Előadásomban felvetettem a kérdést: tanulni fog-e a valaha is a világ? Azt a következtetést vontam le, hogy eddig nem tette meg.
És megteszi-e valaha is?
Remélem, hogy igen. Máskülönben abbahagynám az írást és a tanítást.
Említette az ENSZ-t. Mi a véleménye az Izraelt elítélő Goldstone-jelentésről?
Teljes mértékben ellenzem. Azt gondolom, hogy a mandátuma helytelen. Ismerem az embert (Richard Goldstone dél-afrikai bírót – a tud. megj.) és mélységesen tisztelem, de nem lett volna szabad elfogadnia a mandátumot az Emberjogi Tanácstól, amely a pincétől a padlásig abszolút Izrael-ellenes szervezet. Ennek az elődje szervezte a szégyenletes durbani konferenciát. (A 2001-es Világkonferencia a rasszizmus ellen Izraelt állította a pellengérre – a tud megj.)
