Héber áldás a kórház új nevére
Mazsihisz
Történelmi egyházak áldották meg a Bajai Kórházat és új nevét
Mától a „Bajai Szent Rókus Kórház” felirat díszíti a városi intézmény főkapuját. A névváltoztatás egy újabb mérföldkő az intézmény életében, újabb lépcsőfoka a fejlődésnek.
Az elnevezést a kórház földrajzi elhelyezkedése is indokolta, ugyanis székhelye a Rókus városrészben, a Rókus temető mellett, a Rókus utcában van.
A két és fél évszázados intézménynek eddig nem volt neve. Mivel a kórház igen nagy múltra tekint vissza, a kórházvezetők és az egészségügyben tevékenykedők úgy döntöttek, hogy leróják tiszteletüket előtte és a Szent Rókus névre keresztelik. Az épület létrehozásának terve már 1773-ban megszületett. Az építkezés befejezése 1775. augusztus 10-re datálható, amikor is már kórházi működésről beszélhetünk.
bajaik__rh__z.jpg
A bajai kórház épülete
Tóth Gábor főigazgató felkérte a magyarországi történelmi egyházak képviselőit, hogy szenteljék meg a kórházat, hiszen itt van rá a legnagyobb szükség. Az evangélikus, a református és a katolikus hitfelekezet mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is képviseltette magát, hiszen a kórház történetében, alakulásában és fejlődésében a bajai zsidó közösség szerepe is jelentős.
Pári Mirella, a Bajai Zsidó Hitközség elnöke a sehejanu áldás üzenetét tolmácsolta az összegyűlteknek, miszerint áldott az Örökkévaló, aki engedte megérni ezt a mostani időt nekünk.