Az Európai Zsidó Kongresszus új, független emberjogi bizottság felállítását szorgalmazza
Dési Tamás / Mazsihisz
A gázai háborúval kapcsolatos Goldstone-jelentés mögé bújt politikai akció az ENSZ Genfi Emberjogi Bizottságánál (UNHRC) egyre felháborítóbb méreteket ölt, ezért Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke kijelentette: „Az UNHRC-nek fontos céljai vannak, amelyeket természetesen támogatunk, habár a gyakorlatban abszurd színházzá válik, hogy engedélyezi pl. Szaúd-Arábiának vagy Kubának a demokratikus Izrael feletti vétójogot.
Az Európai Unió tagállamait megkérjük, hogy olyan új, emberjogi szervezetet hozzon létre nyitott és szabad demokráciák részvételével, amelyek kívül hagyják a politikát. A bizottság megszállott Izrael-ellenessége megakadályozza azt a törekvést, hogy igazságot szolgáltasson az emberi jogaikban megsértetteknek. A Goldstone-jelentés sokaknak csalódást okozott, és kétségbeejtő, hogy az emberi jogok valódi meggyalázása kevés figyelmet kap.”
Az Európai Zsidó Kongresszus hozzáteszi, hogy a jelentés egyoldalú, és sok állam emiatt nem írta alá, mint például Kanada, Japán, Svájc és az Európai Unió. Számos európai ország képviselteti magát a bizottságban, beleértve az Egyesült Királyságot, Itáliát és Franciaországot.
„Ez a jelentés veszélyezteti a békés nemzetek terror elleni küzdelmét, hogy megvédjük Európát a pusztító, és egyre nagyobb méreteket öltő terrorista-fenyegetésekkel szemben.” – mondta Kantor.
Az Európai Zsidó Kongresszus lobbizni fog az európai országoknál annak érdekében, hogy elutasítsák a Goldstone-jelentést az ENSZ Emberjogi Bizottságában, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül New York-ban.
Címlapunkon Moshe Kantor az Európai Zsidó Kongresszus elnöke látható