Új emléktáblát készítenek Makón
Szabó Imre / Forrás: Délmagyar
Makó – A valamikori zsidó hitközség ügyeit intéző ügyvéd szerint elszigetelt jelenség Makón, hogy megrongálták Kecskeméti Ármin főrabbi emléktábláját. A táblát egyébként nem lehet helyreállítani, újat kell készíttetni.
Elszigetelt eset az, ami az 1944-ben mártírhalált halt főrabbi emléktáblájával történt Makón – mondta lapunknak Báron Zsuzsanna ügyvéd, aki az egykori zsidó hitközség ügyeiben szokott eljárni. Mint ismeretes, a Kecskeméti Ármin nevét viselő utca paneltömbjéről vasárnap este valaki lefeszítette az emléktáblát, amely aztán a közeli Deák Ferenc utcában, darabokra törve került elő. A tett antiszemita jellegének egy fekete festékszóróval az emléktábla helyére fújt felirat – „Milyen 6 millió? Hazug disznók!!!” – adott nyomatékot. A feliratot tegnapra lefestették.
Báron Zsuzsanna lapunknak elmondta: korábban hasonló bűncselekményt nem követtek el Makón. A ma már használaton kívüli zsidó temetőben ugyan májusban feltörtek két sírt – erről lapunk is beszámolt –, és a felújítás előtt a Vorhand téri zsinagógát is rongálták, fosztogatták, ezeknek az eseményeknek azonban, úgy tűnt, nem volt zsidóellenes felhangja. Az egykor népes zsidó közösségéről híres városból egyébként 1600 embert hurcoltak el a vészkorszak idején, miután gettóba telepítették őket – közülük 1200-an nem térhettek vissza. A városban nagyon kevés izraelita él, a túlélők többsége külföldön, zömmel Izraelben vagy az Egyesült Államokban kezdett új életet.
Az emléktábla helyreállítása lehetetlen, újat kell készíteni – tudtuk meg Karsai Ildikótól, az önkormányzat művészeti tanácsosától. Becslése szerint ez 50–60 ezer forintba fog kerülni, de ez a felhasznált anyag minősége és a technológia függvényében változhat. Karsai Ildikó úgy emlékszik, a városban emléktáblát még sohasem rongáltak meg – a vandálok inkább szobrokat próbáltak meg tönkretenni, afféle kedvtelésből.
Kártérítésre kötelezhetik
A rendőrség még nem kapta meg azt a szakértői véleményt, amely a kár pontos mértékét határozza meg – tudtuk meg Palicz András városi rendőrkapitánytól. Mint ismeretes, a tettes kedden előkerült. Az ellene folyó bírósági eljárás során a 22 éves elkövetőt a bíróság végzésben kötelezheti nemcsak a felmerült bűnügyi költségek, hanem az okozott kár megtérítésére is.