Napi Talmud – Szánhedrin 46: A törvény betűjén túl
A My Jewish Learning napi Talmud-magyarázatait az alábbiakban folytatjuk. A Gemara hosszasan tárgyalja, milyen részletes szabályozás szerint hajtják végre a halálbüntetést – különösen a megkövezést –, és szigorú korlátokat állít a bíróság ilyen irányú jogosultságai elé.
Például néhány nappal ezelőtt arról tanultunk, hogy az elítélt még az utolsó percekben is többször fellebbezhet. A mai dapon azonban egy olyan bráitával találkozunk, amely ennek épp az ellenkezőjét teszi – kibővíti a bíróság hatalmát az ítélet-végrehajtás terén:
Rabbi Eliezer ben Jáákov mondotta: „Hallottam, hogy a bíróság akár korbácsolást, akár halálbüntetést is kiszabhat, még akkor is, ha ez a Tóra törvénye szerint nem lenne szükséges. És nem azért teszik ezt, hogy megszegjék a Tóra előírásait, hanem hogy kerítést emeljenek a Tóra köré.”
Rabbi Eliezer beszámol arról, hogy hallott egy radikális elképzelést, miszerint a bíróság kisebb bűnökért is ostorozást vagy akár halált is kiszabhat – olyan büntetéseket, amelyek csak a Tóra szintű szabályszegések esetén járnak. Azonban azonnal visszavonja ezt az állítást, elismerve, hogy egy ilyen feltételes kijelentés aggasztó mértékű hatalmat ruházhatna a bíróságokra. Ezért hangsúlyozza, hogy ilyen rendkívüli büntetések csak akkor alkalmazhatók, ha fennáll egy „égető szükség” – vagyis amikor a Tóra törvényeinek megőrzése érdekében feltétlenül szükséges.
Nehéz lehet elképzelni egy ilyen helyzetet. A Gemara ezért két történetet hoz példaként:
„Történt egyszer, hogy valaki lóháton ment szombaton a görögök uralma idején. A bíróság elé vitték és megkövezték – nem azért, mert ez járt volna ezért a tettért, hanem mert az adott helyzet ezt követelte meg.”
Egy másik esetben egy férfi a saját feleségével lépett intim kapcsolatba nyilvánosan, egy fügefa alatt. A bíróság elé vitték és megkorbácsolták – nem azért, mert ez lett volna a rá illő büntetés, hanem mert a pillanat szükségessé tette.
Mindkét történet arról tanúskodik, hogy akár halálbüntetést, akár korbácsolást is kiszabhattak olyan cselekedetekért, amelyek önmagukban nem érik el ezt a szintet, hiszen rabbinikus, nem pedig tórai tilalomról van szó. Szombaton lovagolni csak , „a pihenés szelleme” miatt tilos, nem pedig a 39 főmunkák valamelyikének megszegése miatt – vagyis nem „szombatsértő” munka, csupán nem illik a szombat szentségéhez. Normál esetben még korbácsolás sem járna érte, nemhogy megkövezés. A Gemara szerint azonban „az óra követelte”: a „görögök idején” járunk, amikor erős elnyomás és széleskörű asszimiláció fenyegette a zsidó életet. A rabbik attól tartottak, hogy az emberek a szombat megtartását általában is elhanyagolják, ezért példát statuáltak.
Hasonlóképpen, amikor a férfi nyilvánosan viselkedett szemérmetlenül a saját feleségével, nem sértett meg tórai törvényt. A viselkedés azonban szemérmetlennek számított, és úgy tűnik, a rabbinikus vezetés úgy látta, hogy a közösség túlságosan elnéző az efféle illetlenséggel szemben – így példát mutattak.
Ezek az esetek világossá teszik, mire is utal a bráita, amikor arról beszél, hogy „kerítést emelnek a Tóra köré”. A bíróság nem önkényeskedhet, és nem is alkalmazhat ilyen büntetéseket állandó jelleggel vagy tetszése szerint. Csupán akkor, amikor rendkívüli szükséghelyzet áll elő, és a közösség Tóra iránti elköteleződése válságba kerül. Csak ilyen vészterhes, nehéz időkben kapnak felhatalmazást arra, hogy a Tóra betűjén túlmenő büntetést szabjanak ki.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
