A múlt jövőjének keresője – György Péter emlékezete
Hetvenegy éves
korában, szerdán elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató, az ELTE
Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára, az MTA doktora,
professor emeritus.
Mióta György Péter
az intézményes emlékezettel foglalkozott, egyre inkább – saját családtörténeti
múltjától vezettetve – a zsidóság kérdéséhez fordult. A magyar zsidóságéhoz,
vagyis ahhoz, ami bennünket is érint. Így lett bejáratos a zsidó intézményrendszerbe
– mindenekelőtt a zsidó múzeumba és a levéltárba –, bejáratos saját múltján
keresztül abba a magyar múltba, amely a részközösségek emlékezetéből áll össze.
Jó volt tudni,
hogy figyel ránk, és jó volt, hogy itt volt velünk. Jó volt, hogy közünk volt
hozzá – és az, ahogyan a múlt jövőjéről beszélt nekünk, velünk marad, s jövőnk
múltjának része lesz.
Fonassék be
barátunk lelke a közösségfenntartó kultúra folytonosságába, vagyis az élet
kötelékébe.
György Péter 1954. július 18-án született Budapesten. 1979-ben szerzett magyar-történelem-esztétika szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), ahol 1980-tól esztétikát és médiát oktatott. 1989 után részt vett az ELTE BTK média szak (ma Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Média Kommunikáció tanszék) alapításában, valamint tanított New Yorkban (New School for Social Research), Londonban, Manchesterben, Krakkóban is.
Kutatási területe a 20-21. századi magyar művészettörténet – különös tekintettel az avantgárdra -, a kortárs művészet elmélete és gyakorlata, illetve az új média kulturális összefüggései voltak. 1986-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett esztétikából. 1990-től volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma Magyar Képzőművészeti Egyetem) címzetes egyetemi tanára. 1995-ben PhD fokozatot szerzett esztétikából, 2006-ban habilitált az ELTE-n filozófiából, 2005 óta az MTA doktora volt.
Az elmúlt évtizedek során folyamatosan részt vett a média és kommunikáció szakok magyar felsőoktatási kurrikulumának kidolgozásában, illetve a kurrikulumok adaptálásában, a BA/MA/PhD rendszerbe való beillesztésében. Ennek a folyamatnak részeként jött létre a Filozófia Doktori iskolán belül a Film-, Média-, és Kultúraelméleti Doktori Program, melynek a kezdtetek óta a vezetője volt.
Első monográfiájának témája az Európai Iskola volt, amelyet Pataki Gábor művészettörténésszel közösen adott ki (Európai Iskola és az elvont művészek csoportja, 1990).
Megjelentek művei a kortárs amerikai, európai és magyar avantgárd mozgalmakról. Több tanulmányt és könyvet írt múzeumokkal kapcsolatban, műveinek egy része idegen nyelven is megjelent. 2016-ban látott napvilágot Az ismeretlen nyelv – A hatalom színrevitele című esszékötete, amelyért 2017-ben esszé/kritika kategóriában Artisjus-díjat is kapott. Több szépirodalmi művet is jegyzett: az Apám helyett (2012) az apja , a Lépcsőházi katarzis (2024) az anyja történetét dolgozta fel.
Több száz kritikája jelent meg napi-, heti- és havilapokban, rendszeresen publikált az Élet és Irodalomban, többi között előkészítette az Origo 1998-as indulását is.
1984-ben elnyerte A színikritikusok díját, 1999-2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. 2004-ben a Szépírók Társaságának díjával ismerték el. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, és a Radnóti Miklós antirasszista díjjal tüntették ki. 2010-ben megkapta az Alföld-díjat, az Alföld folyóirat irodalmi díját.
