Leni Riefenstahl: A propaganda művésze, aki mindent tagadott
Hitler propagandagépezetének hátterében ott állt Leni Riefenstahl – filmrendező, művész, és minden felelősségét tagadó személy. Egy új dokumentumfilm, amelyet a magánarchívumából készítettek, most fényt derít azokra az igazságokokra, amelyeket ő maga soha nem ismert be.
Leni Riefenstahl a 20. század egyik legvitatottabb alakja. Tehetséges filmrendezőként Adolf Hitler számára készített propagandafilmjei segítettek kialakítani a náci rezsim imázsát, ám a második világháborút követő évtizedekben mindvégig tagadta, hogy magáévá tette volna a náci ideológiát, vagy tudott volna a holokausztról.
Most egy új dokumentumfilm, a Riefenstahl, eddig soha nem látott anyagokat használ fel a rendező hagyatékából – fényképeket, filmtekercseket, hangfelvételeket és leveleket. Andres Veiel rendező egy jóval nyugtalanítóbb képet tár elénk: a bizonyítékok arra utalnak, hogy Riefenstahl valószínűleg tisztában volt a körülötte zajló szörnyűségekkel. Veiel és Sandra Maischberger producer példa nélküli, korlátlan hozzáférést kapott Riefenstahl személyes archívumához. Meglepte őket, amit találtak.
Andres Veiel rendező
„Nagyon izgatott voltam” – mondta az Aish.com-nak egy interjúban. „Mielőtt egyáltalán vágáshoz kezdhettünk volna, át kellett néznünk 700 dobozt – körülbelül 200 000 fényképet, több száz órányi magánbeszélgetést és telefonhívást, és számtalan tekercsnyi személyes filmet. A nagy kérdés az volt, hogy a hagyatéka valóban tartalmaz-e új információkat. Végül is valószínűnek tűnt, hogy Riefenstahl gondosan kiválogatott és megtisztított mindent az archívumában, mielőtt meghalt.”
Meglepetésére, minél mélyebbre ásott Veiel, annál több nyers anyagot tárt fel: kézzel írt jegyzeteket, naplót, sőt emlékiratainak vázlatait is – olyan forrásokat, amelyek egészen más képet festettek, mint amit a világnak mutatott.
„Ezek között volt egy körülbelül 25 oldalas gyűjtemény, amely a gyermekkorát írta le, és alapvetően eltért a korábban megjelent emlékirataitól, különösen az apja által elszenvedett erőszakkal kapcsolatos élményeit illetően.”
A dokumentumfilm nyomon követi Riefenstahl felemelkedését a német filmiparban – először ünnepelt színésznőként, majd rendezőként, akinek debütálása felkeltette Hitler figyelmét és megbízást szerzett neki a náci rezsimnél. Emellett szembesül legsötétebb szerepével is: részt vett olyan propagandajelenetek forgatásában, amelyek egy közeli koncentrációs tábor gyermek foglyait használták statisztaként.
A személyes archívumon túl Veiel és Maischberger további gyűjteményeket vizsgált át és televíziós felvételeket nézett át a világ minden tájáról, összerakva Riefenstahl karrierjének és bűnrészességének eddigi legteljesebb képét.
„Ezt neveztük a ‘701. doboznak’, amely mindent tartalmazott, ami hiányzott a hagyatékából. Például csak egy apró utalást találtunk a Daily Expressben 1934-ből megjelent Riefenstahl-interjúra, de maga az interjú hiányzott. Ezt aztán megszereztük az újság archívumából. Ebben Riefenstahl elismerte, hogy 1932-ben olvasta Hitler Mein Kampfját, és már az első néhány oldal után lelkes nemzetiszocialista lett.”
Veiel rámutatott egy feltűnő hiányosságra is: számos kihallgatási jegyzőkönyv az amerikai és francia hírszerző ügynökségektől Németország kapitulációja után – feljegyzések, amelyek soha nem kerültek be Riefenstahl gondosan kezelt hagyatékába.
„Ezen túlmenően, évekig tartó kutatásunk további felfedezéseket hozott – Riefenstahl egyik háború utáni szeretőjéhez címzet leveleket, vagy privát kulisszák mögötti felvételeket a című filmje forgatásáról. Ezek a felfedezések különösen érdekeltek, mivel kiszélesítették a narratívát a jól bejárt utakon túlra.”
Veiel meglepetten fedezte fel Riefenstahl nácizmushoz fűződő mély érzelmi kötődését, amely éles ellentétben állt az egész életén át hangoztatott tagadásaival.
„Riefenstahl még a háború után is hűséges maradt a náci rezsim ideológiájához. Ez sokkolt. Nem számítottam arra, hogy valóban megbánja tetteit, de azt vártam volna, hogy legalább a magánéletében egy kicsit kritikusabban reflektál saját szerepére. Sajnos ez nem történt meg” – mondta Veiel rendező.
A film egyik kulcsfontosságú pillanata, amikor Veiel kiemeli Joseph Goebbels egyik beszédét – egy antiszemita tirádát, amelynek hátborzongató retorikája még ma is nyugtalanítóan aktuálisnak hat.
Riefenstahl folyamatos hazugságai jelentették a legnagyobb kihívást Veiel számára. „Abban a pillanatban hazudott, amikor kinyitotta a száját. Minden közös felelősséget tagadott a náci rezsim bűneiért. A korral pedig egyre merevebb lett. Időnként kimerítő volt újra és újra foglalkozni vele – amíg rá nem jöttem: tovább kell lépnünk, meg kell értenünk, miért hazudik.”
Veiel rámutat Riefenstahl szerepére a konskie-i mészárlásban – egy epizódra, amely talán magyarázatot ad arra, miért utasított el életében minden bűntudatot.
Négy német katona temetését akarta filmezni a lengyelországi Konskie-ban. Egy csoport zsidót kényszerítettek arra, hogy sírokat ássanak a halottaknak a falusi téren. Az ásó emberek láthatóan zavarták Riefenstahl esztétikai érzékét. Egy adjutáns háború utáni beszámolója szerint állítólag ezt kiáltotta: ‘Vigyétek ki a zsidókat a képből!’ Utasítása következtében a helyzet eszkalálódott: a zsidókat megverték, menekülni próbáltak, mire lövések dördültek el, és 22-en meghaltak.
„Talán túl nagy volt a bűntudata, mert – bár nem szándékosan – hozzájárult a második világháború egyik első zsidómészárlásának kiváltásához? … Ez sokkal nagyobb felelősséget rótt volna rá, mint amit korábban feltételeztek.”
Forrás: aish.com fordította: Zucker-Kertész Lilla
