Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 18:19 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek a zsidó vallási törvények alapján tilos bármilyen munkát végezniük, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is.
A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 19:21 óra után.
A Tórából ezen a héten a „Házinu” Hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy mondat a Hetiszakaszból:
„Figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám szózatát. Permetezzék mint az eső tanításom, hulljon mint a harmat szózatom, mint permetezés a sarjadékra és zápor a fűre. Mert az Örökkévaló nevét szólítom, adjatok dicsőséget Istenünknek!” (Mózes 5. 32, 1-3.)
HÁZINU – FIGYELJETEK
Mózes dallal kezdte meg népvezéri tevékenységét és dallal is fejezi be azt. Mind a két esetben a szokásostól eltérő a vers leírása, formája. Tartalmát tekintve a Házinu szó a figyelem felhívásának nem egyetlen kifejezője. Akkor használják, ha rendkívüli távolságra kell szólni, torkaszakadtából kiáltani.
Ezen szózatot mindenkinek hallania kell. Költői vénával megírt himnusz ez. „Csepegjen tanításom, mint az eső, hulljon, mint a harmat, szózatom.” Fontos tanításokat közölnek e sorok. Hirdetik az Örökkévaló nagyságát, ő hűséges, de vajon a nép is az? Botorságban megbotlik, kételkedik az Alkotó nagyságában. Elfeledkezik az ősidőkről, pedig a múlt megismerése a jövő záloga.
„Kérdezd atyádat, véneidet, és ők elmondják neked”
A múlt és a közelmúlt történelmét, eseményeit közölni utódainkkal kötelességünk. Minden hamis szót kerülni kell, az igazság megmarad. A nép, amely nem ismeri saját történelmét olyan, mint az az ember, aki amnéziában szenved. Az ifjú nemzedéknek vissza nem térő lehetősége a kérdezés. A – véneknek – kötelessége a válasz. A történetírónak vázolni kell a nép helyzetét abban az országban, ahol éltek, laktak. J. H. Hertz brit irodalmi főrabbi megfogalmazása követésre érdemes. „Megköveteli egyrészt a zsidó közösségek beható tanulmányozását, intézményeinek kulturális értékük, vallásos törekvéseiknek ismeretét, másrészt kapcsolataikat az ország lakosságával.” Költői sorok szerint az Örökkévaló, mint a sors, amely virrasztja fészkét, – kifeszíti szárnyait, úgy védelmezi fiókáit – gyermekeit. És a föld terményével táplálja őket. „Vigyázni kell, hogy a jólét ne okozzon hűtlenséget.” A sziklát nem szabad elhagyni nem rég jött, modern ideológiákért. Ha az Örökkévaló elrejti előlünk az arcát, akkor következik a szomorúság és a siránkozás. S jöhetnek a büntetések. Aki bölcs, az megérti a szót. Ha a sebet az örökkévaló ejti, az be is gyógyítja, ha járnak az ő útján. Engesztelést ad országának, népének.
Ezen fontos és figyelmeztető igazságoktól telített éneket a nagy ünnepek táján általában a tíz bűnbánó napokban olvassák fel a zsinagógákban. Tanulságai megszívlelésre érdemesek.
És elindult Mózes Aberin hegyláncolat Nébó nevű hegye felé.
Deutsch Gábor (Forrás: OR-ZSE)