„Izrael fájdalma a mi fájdalmunk is”
Szívszorító találkozó zajlott le csütörtökön a Mazsihisz Síp utcai székházában: két izraeli túsz családtagjai találkoztak dr. Grósz Andorral, a Mazsihisz elnökével, hogy megosszák vele, valamint a nyilvánossággal azt a tragédiát, amelyet október 7-én szenvedtek. A Szövetség elnöke kifejezte számukra mély együttérzését a maga és a magyar zsidóság nevében.
„Holnap érkezik két család Budapestre. Az egyik Tamir Nimrodi édesapja és annak élettársa. Ő katonaként túsz Gázában, remélhetőleg még életben van, de túl sok bizonyíték nincs rá. A másik Shay Levinson, szülei és testvére, őt is katonaként hurcolták Gázába, tavaly azonban megerősítették a halálát, holtteste viszont azóta is Gázában van. Profi röplabdás volt.”
Ez a rövid levél jelezte a családtagok érkezését pár nappal a látogatásuk előtt, s habár az ember fel van készülve rá, hogy október 7-e rettenetes élményeket hív elő mindannyiunkból, a személyes elbeszélés ereje brutálisan megrendítő. A családtagokat Moran Birman, az izraeli nagykövetség nagykövet-helyettese és dr. Tietze Debóra, a nagykövetség munkatársa kísérte el.
A 19 éves Tamir Nimrodi édesapja óriási lelkierővel képes beszélni arról az iszonyatos megpróbáltatásról, amelyet 2023 októbere óta átél, és csak akkor csuklik meg a hangja a megrendültségről, amikor megmutatja azt a levelet, amelyet a fia írt röviddel az elrablása előtt, s amely arról szól, hogy Tamir számára mi a három legfontosabb érték.
Tamir Nimrodi édesapja és élettársa
– Tudj segíteni másokon, legyen sok barátod, és ne árts senkinek – foglalja össze az apa a fia szavait. – És egy ilyen embert raboltak el tőlünk!
Az édesapa úgymond „szerencsésnek” tartja magát, hogy őt már azon a bizonyos szombaton értesítették a fia elrablásáról; ami az ő esetében azért „szerencse”, mert sok család hetekig, hónapokig bizonytalanságban volt azt illetően, hogy mi lett a szeretteik sorsa.
– Semmi információnk nincs a fiamról. Szörnyű így élni, úgy érzem magam, mintha kiszaladt volna a föld a lábam alól. Se éjjelünk, se nappalunk, folyton a fiú jár az eszünkben – mondja.
Shay Levinson családja, balról az izraeli nagykövetség munkatársa
A részben magyar származású Shay Levinson harckocsiparancsnok volt, egységével október 7-én órákon át harcolt a Gázából áttört barbár mészárosokkal, de tankjukat eltalálta a Hamász egyik páncéltörője. Shayt egy ideig eltűntként tartották nyilván, később derült ki, hogy meghalt, és a holtteste azóta sem került elő Gázából. Édesanyja, édesapja és egyik testvére van ott a találkozón, s az a közös bennük, hogy a fájdalomtól mindannyiuknak megtört, fénytelen a szeme. Annyira erős bennük a fájdalom, hogy úgy érzik: „nyitott sebbel járnak” a világban.
– Mindenütt, ahová elmegyünk, elmondjuk a fiunk történetét, és azt is: a még a terroristák fogságában lévő összes túsz térjen haza egészségben. Addig nem fejeződhet be a háború, míg ez meg nem történik – mondja az anya, aki otthon sok magyar szót hallott, hiszen az édesanyja magyar zsidó nő volt.
A Mazsihisz elnöke elmondta nekik, hogy a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Mazsihisz gyűjtést 2023 októberében adománygyűjtést szervezett, amelynek bevételét személyesen vitték el a beeri kibucba.
– Átérzem az önök fájdalmát, hiszen én a Mazsihisz elnökeként is egy orvos vagyok, egy zsidó orvos, ugyanakkor apa is. Ezért tudom, hogy szülőként önök kimondhatatlan fájdalmat élnek át – mondta az elnök a családtagoknak.
Mit is lehet vigasztalásképpen ilyen helyzetben mondani? Részint semmit, hiszen az emberben szinte bennakad a szó – ugyanakkor az együttérzés kifejezésének (erről szól a zsidó gyászidőszak is) fontos szerepe van a támogatásban.
– Október hetedike után istentiszteletet tartottunk a Dohány utcai zsinagógában, amely teljesen megtelt – mondta a családtagoknak az elnök. – Nagyon sokan voltunk ott, zsidók és nem zsidók is, hogy megmutassuk Izraelnek és a gyászolóknak: lélekben ott vagyunk velük. A magyar zsidó közösség számára nem is kérdéses, hogy Izrael fájdalma a mi fájdalmunk is.
Dr. Grósz Andor elmondta a családtagoknak: ő maga is pontosan tudja, hogy milyen érzés elveszíteni a szeretteinket.
– Nekem negyvenöt családtagom halt meg a holokausztban, és katonaemberként is láttam rettenetes helyzeteket. Tudom, mit érez az ember, akit meglegyint a halál. És most nemcsak a Mazsihisz elnökeként fejezem ki a részvétemet és együttérzésemet, hanem: zsidó apaként.
Fotók: M. Schmidt János / Mazsihisz
