„A haláltól indultunk és az élethez jutottunk el”
A címben idézett mondat a Bia-torbágyi zsidóság emlékezete című könyv budapesti bemutatóján hangzott el tegnap a Tom Lantos Intézetben, és fájdalmasan frappánsan kifejezi e különleges kiadvány létrejöttének folyamatát. A rendezvényen Bálint Annával, Bányai Viktóriával, Bihari Zoltánnal és Susán Eszterrel Rózsa Péter újságíró beszélgetett.
A rendezvényen Susán Eszter, a Tom Lantos Intézet munkatársa köszöntötte a résztvevőket, akitől megtudtuk: a Holokauszt 80 emlékév keretében tavaly megjelent kötetet már bemutatták Biatorbágyon, így a mostani annyiban az első, hogy Budapesten még nem volt bemutatója. Majd átadta a szót Rózsa Péternek, aki maga is több saját kötet szerzője, szerkesztője, így nagyon jól tudja, milyen óriási munkával jár egy-egy könyv összeállítása, megszerkesztése és kiadása. Pláne olyan magas színvonalon, ami a Bia-torbágyi zsidóság emlékezete című művet jellemzi, és főleg olyan gyorsan, ahogyan ez elkészült.
A kiadvány a biatorbágyi önkormányzati Értéktár Bizottság munkacsoportjának kutatási eredményeit adja közre. A munkacsoport tagjai: Bányai Viktória, Bihari Zoltán, Horváth Imre, Nánási-Kézdy Tamás, dr. Palovics Lajos, Réthelyi Karola, Tóth Tamás, Tótpál Judit, Tüske Emil, Volenszky Paula. Könyvterv, tipográfia, képszerkesztés: Szolnoki Beatrix.
A kötet nemcsak „könyvészeti”, esztétikai értelemben kiemelkedő, de a szép kiállítású munka tartalma, szerkezete és képi anyaga is magával ragadó. Nem véletlen, hogy a beszélgetést moderáló Rózsa éppen erre kérdezett rá először: hogyan sikerült ennyire rövid idő alatt ennyire színvonalas kötetet letenni az asztalra? Hogyan tettek szert a forrásokra?
Bihari Zoltán, a kötet szerkesztője elárulta: tavaly, amikor Nánási-Kézdy Tamás biatorbágyi önkormányzati képviselő kezdeményezésére ehhez a munkához hozzáfogtak, nem tudták, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket. Mivel a hajdani biai és torbágyi zsidóság mára eltűnt, és kevés emlékük maradt, lényegében az alapoknál kellett kezdeni: azaz meg kellett találni a neveket és a nevek mögött a sorsokat. Szerencsére a zsámbéki hitközség anyakönyvei másodpéldányban fennmaradtak, és a biatorbágyi önkormányzatnál pedig digitálisan elérhető a település „családfája”, amelyet egy genealógus állított össze, így a nevek már megvoltak.
Balról jobbra: Susán Eszter, Bányai Viktória, Bihari Zoltán, Bálint Anna és Rózsa Péter
Bihari hozzátette: ekkor kezdődött a második szakasz, amikor kapcsolatba kellett lépni a leszármazottakkal. Ami nem volt egyszerű, hiszen – mint Rózsa Péter megjegyezte – a településről mindenki vagy Izraelbe, vagy más külföldi országba távozott. Azonban – ahogyan a munka folyamán kiderült – az elszármazottak aztán „kézről kézre” adták a kutatókat, így sikerült nagyon sokakkal kapcsolatba lépni szerte a világban.
Bányai Viktória, a kötet szakmai lektora ehhez hozzátette: amikor a helyi temető anyagait és a deportálási iratokat áttekintették, nem is számítottak rá, hogy eljutnak a leszármazottak családtagjaihoz, pedig így történt. „Hogy a munkacsoportunk egyik tagját, Réthelyi Karolát idézzem: a haláltól indultunk és az élethez jutottunk el” – mondta. Megtudtuk Bányai Viktóriától, hogy a településről elszármazott zsidók ma is erősen kötődnek Biatorbágyhoz.
– Megkapó volt megtapasztalni ezt a kötődést, és azt, hogy ezek az emberek mennyire számon tartják egymást – mondta. – Igaz, ebben szerepe van annak is, hogy a biai és torbágyi közösségek nem voltak nagy létszámúak: a holokauszt előtt negyvenkét zsidó élt a két településen, és előzőleg a legnagyobb lélekszám soha nem haladta meg a kilencvenet.
A beszélgetésen jelen volt Bálint Anna, aki a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnél (Mazsike) a botlatókő-projekt vezetője. Tőle Rózsa Péter azt tudakolta, hogy egy-egy botlatókő elhelyezése együtt jár-e forrásértékű anyagok felbukkanásával, mire Bálint Anna azt mondta: olyannyira együtt jár, hogy lassan kötetet lehetne összeállítani a felgyűlt dokumentumokból. A botlatókövek elhelyezése előtt ugyanis vagy a leszármazottak, vagy az adott önkormányzat rendelkezik olyan anyagokkal, amelyek becsesek a történeti kutatás számára.
– Mi arra törekszünk, hogy „hálóvá” szélesítsünk egy-egy lerakási aktust – mondta –, azaz megemlékezéseket és helytörténeti sétákat szervezünk az áldozatok emlékezetének megőrzésére.
Így van ez Biatorbágyon is, hiszen – mint a bemutatón elhangzott – azon kívül, hogy Biatorbágyon tavaly megjelent a zsidóság emlékezetéről szóló kötet, rendeztek emléksétát, állítottak emléktáblát, rendbe tették a zsidó temetőt, sőt kiállítást is szerveztek. Ez többek között azt a célt szolgálja, hogy Biatorbágy ma élő lakossága mélyebb ismereteket szerezzen az elődtelepülések azon lakóiról, akik az esztelen gyűlölet pusztításának estek áldozatul.
A könyvet Biatorbágy önkormányzata adta ki, a megjelenést a Nemzeti Kulturális Alap és a Tom Lantos Intézet támogatta. A kiadványt Budapesten a Láng Tékában és a Xantusz Kiadónál lehet megvásárolni.
Fotók: M. Schmidt János/Mazsihisz
