Napi Talmud – Szánhedrin 8: „Rágalmazás”
A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva, most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat itt találják meg.
1913-ban Leo Frankot, egy atlantai ceruzagyár zsidó igazgatóját hamisan ítélték el Mary Phagan, egy fiatal gyári munkás meggyilkolásáért. Amikor Georgia kormányzója életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta az ítéletet, egy feldühödött tömeg elrabolta a börtönből és meglincselte. E szörnyű igazságtalanság hatására két chicagói ügyvéd megalapította a Rágalmazásellenes Ligát (Anti-Defamation League). A rágalmazás olyan hamis állítások terjesztése, amelyek sértik az illető jó hírnevét. Leo Frank esetében a rágalmazás nemcsak egy igazságtalan gyilkossági ítélethez vezetett, hanem végül a tömeg általi kivégzéséhez is.
A mai dáf egy olyan témát tárgyal, amely a rágalmazó személyére vonatkozik, héberül „moci sém rá”, azaz „aki rossz hírét kelti”. Ez a fogalom először Mózes ötödik könyvében (Deuteronomium 22:13–19) jelenik meg, ahol egy férfi esetéről esik szó, aki megutálja a feleségét, és hamisan azzal vádolja, hogy a házasság előtt nem volt szűz. A traktátus nyitó misnája szerint Rabbi Meir úgy véli, hogy az ilyen rágalmazási ügyeket három bíró elé kell vinni, míg a rabbik szerint 23 bíró szükséges. A misna megmagyarázza érvelésüket: ha a feleséget házasságtörésben bűnösnek találják, akkor halálbüntetéssel sújtható, és így a per főbenjáró üggyé válik.
Mivel a legtöbb rágalmazási ügy nem válik főbenjáróvá, a Gemara felteszi a kérdést, miért tartják a rabbik szükségesnek, hogy minden ilyen ügyben egy 23 tagú szanhedrin üljön össze, míg Rabbi Meir szerint három bíró is elegendő.
Ulla szerint: Rabbi Meir és a rabbik nézeteltérése abban áll, hogy kell-e aggódni a felröppenő pletykák lehetősége miatt. Rabbi Meir szerint nem kell, míg a rabbik szerint igenis foglalkozni kell a pletykák lehetőségével.
Tanúk hiányában a férj házasságtörésről szóló állítása nem állja meg a helyét a törvény előtt, de egy ilyen ügy nem marad titokban. Rabbi Meir nem tart attól, hogy a pletykák befolyásolják az ügyet, de Rási szerint a rabbik úgy vélik, hogy a pletykák új tanúkat hozhatnak elő, akik bizonyíthatják a házasságtörést, és ez viszont főbenjáró bűnné emelné a vádat.
A Gemara ad egy másik értelmezést is, hogy megértsük a rabbi Meir és a rabbik közötti nézeteltérést:
Rava szerint mindenki egyetért abban, hogy nem kell tartani a pletykák lehetőségétől. A vita valójában arról szól, hogy kell-e törődni az elsőként kirendelt bírák tiszteletével. Milyen esetről van szó? Egy olyanról, amikor egy 23 tagú bíróságot hívtak össze egy főbenjáró ügyben, de a tárgyalás során kiderül, hogy a férj hamisan vádolt, így az ügy polgári jogi perré válik.
A 23 tagú bíróságot feloszlatták, mivel már csak három bíróra van szükség, a kártérítési összeg megállapításához. A többi húsz bíró hazamehet. Rava olvasatában a nézeteltérés miatt most a bíróság becsületéről van szó, és különösen arról a 20 bíróról, akiket most elbocsátottak. Úgy véli, az, hogy az eljárás közepén feleslegessé válnak, alááshatja a tekintélyüket. Rabbi Meir szerint nem jelent problémát a bíróság átalakítása, ez nem sérti a bírák becsületét (talán ő már csak haza akar menni).
A Gemara most egy harmadik értelmezést kínál a rabbi Meir és a rabbik közötti nézeteltérésre:
Abaje szerint mindenki egyetért abban, hogy a pletykákra és a bírák tiszteletére is figyelemmel kell lenni. De ami a rabbi Meir és a rabbik közötti vitát illeti, itt egy olyan esetről van szó, ahol a házasságtörés tanúi figyelmeztették a nőt, hogy a házasságtörés főbenjáró bűn, anélkül, hogy pontosan meghatározták volna, milyen halálbüntetést kap.
Abaje szerint mindenki aggódik a pletykák miatt, amelyek esetleg új tanúkat hoznának felszínre, és a bírák becsületéért, akik az ügy felénél hazamennének – senki sem vitatja ezeket a kérdéseket. Úgy véli, a nézeteltérés a konkrét esetre vonatkozik, amelyben a nőt a házasságtörésre mint főbenjáró bűnre figyelmeztették, de nem a kivégzés konkrét módjára (spoiler alert: megkövezés).
A dáf további véleményeket is bemutat a Rabbi Meir és a rabbik közötti vitáról, de zárjuk ezt a gondolatot egy fontos alapelvvel, amely rávilágít egy fontos elvre a halálbüntetéssel kapcsolatban, ahogyan azt a mai dáfon található bráitá is kimondja:
A Tóra szerinti halálbüntetések esetében a bíróság csak akkor hajthatja végre az ítéletet, ha a következő elemek jelen vannak: a gyülekezet (azaz a bíróság), a tanúk és az előzetes figyelmeztetés.
Ahhoz, hogy valakit halálbüntetéssel sújtsanak, a bűncselekménynek bizonyítottnak kell lennie, és tisztességes eljárásnak kell lefolynia – ezek az elvek a mai jogrendszerekből is ismerősek. A rabbik azonban egy további feltételt is hozzáadnak: az elkövető személyt előre figyelmeztetni kellett, közvetlenül a tett elkövetése előtt, hogy az főbenjáró bűn. Hogy ez mit jelent, arról a traktátus további részében még többet fogunk megtudni.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
