Végső nyugalomra helyezték Tordai Pétert, a Mazsihisz-BZSH volt elnökét
Több százan kísérték utolsó útjára Tordai Pétert ma a budapesti Kozma utcai temetőben. A Mazsihisz-BZSH múlt szombaton elhunyt elnökét dr. Verő Tamás főrabbi temette, dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke búcsúztatta, közreműködött dr. Nógrádi Gergely főkántor.
Dr. Verő Tamás főrabbi
Ma helyezték örök nyugalomra Tordai Pétert (1948-2025), a magyar zsidó közélet meghatározó alakját, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) egykori elnökét, a budai körzet világi vezetőjét, aki életének 78. évében hunyt el február elsején, hosszas betegség után. (A múlt szombaton este közölt nekrológunkat ITT olvashatják.)
Tordai Pétert dr. Verő Tamás, a Frankel-körzet rabbija temette, gyászbeszédet mondott dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke. Az alábbiakban a temetésen elhangzott gyászbeszédet közöljük.
Eljöttünk, hogy búcsút vegyünk egy olyan embertől, akinek
neve és élete összeforrt a neológ magyar zsidó közösséggel. Egy olyan embertől,
aki nemcsak hitt benne, de nap mint nap bizonyította a szívből fakadó
elköteleződését a zsidóság iránt.
Tordai Péter nemcsak egy igazi jó zsidó ember volt, hanem
egy kiváló vezető is, akinek szívügye volt a hitközség sorsa, aki
szívvel-lélekkel szolgálta a magyar zsidó közösséget.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem őt, azt mondanám: oszlop.
Mert Tordai Péter valóban oszlopa volt ennek a közösségnek. Tartást adott, erőt
sugárzott, és a vállán hordozta mindazt a felelősséget, amelyet magára vállalt,
mert hitt benne, mert szerette, mert ez volt az élete.
A Mazsihisz egykori elnökeként olyan időszakban vezette a
magyar neológ zsidóságot amikor kihívásokkal, küzdelmekkel és felelősséggel
teli volt minden egyes nap, de Péter soha nem hátrált meg. Fáradhatatlanul
dolgozott, szervezett, tárgyalt, segített – és a közösség érdekeit tartotta
szem előtt.
Tudta, hogy a zsidóság nem csupán vallás, nem csupán
hagyomány, hanem egy élő, lélegző közösség, amelynek minden egyes tagja számít.
Éppen ezért nem volt véletlen, hogy ő volt a Frankel zsinagóga közösségének az
elnöke is – hiszen számára a Frankel nem csupán egy zsinagóga volt, hanem egy
család. És ahogyan egy családfő gondoskodik a családjáról, úgy gondoskodott Ő
is a zsinagógáról és az oda látogató közösségről.
Aki ismerte, az tudja, hogy milyen kedves és segítőkész
ember volt a mindennapokban. Hiszen számára a zsidóság nemcsak a nagy eszméket
jelentette, hanem a hétköznapi emberi kapcsolatokat is a barátságot és az
összetartozást.
Sajnos az utóbbi években a betegség egyre több akadályt
gördített elé, ő akkor is megmaradt annak az embernek, akinek megismertük: egy
életigenlő, derűs, humoros embernek, akinek volt hite, ereje és tartása. Egy
olyan embernek, aki nem hajolt meg a nehézségek előtt, hanem mindig a közösség,
a jövő, az élet felé tekintett.
Most, hogy végső búcsút kell vennünk tőle, mindannyian
érezzük a veszteség súlyát.
Egy fény hunyt ki, egy oszlop dőlt le, egy hang halkult
el. De ahogy a Talmud mondja: „Az igaz ember még halálában is él.” És
Tordai Péter él tovább a szívünkben, él az emlékezetünkben a Frankel
közösségében, és abban az örökségben, amelyet ránk hagyott.
Kedves Péter, ma búcsúzunk tőled, de nem felejtünk.
Köszönjük mindazt, amit a magyar zsidóságért, vagyis értünk tettél.
Köszönjük, hogy voltál nekünk.
Zihrono Livráhá!
Emléked legyen áldott!
