Másfél évszázad ünnepe
Balázs Éva / Forrás: Metropol
Az 1840-es évek Pestjén működő több kis zsidó imahely szűkössé vált, főünnepek idején pót imahelyeket kellett kialakítani. Az 1826-ban felavatott bécsi zsinagóga példája is új nagy zsinagóga tervezésére indította a közösséget. 1845-ben született döntés a pesti zsinagóga felépítéséről.
1854 elejére három terv feküdt a templomépítő bizottság előtt: Hild József klasszicista, Feszl Frigyes bizánci stílusú és Ludwig Förster romantikus-keleties, mór stíluselemekkel díszített épületterve. A bizottság tetszését Förster német építész terve nyerte el. Az alapkőletétel 1854. szeptember 3-án történt meg.
A Dohány utcai zsinagóga vallási és világi elöljárói szeptember 6-án, napra pontosan 150 évvel a felavatása után ünnepi körülmények között avatják újra Európa legnagyobb működő zsinagógáját.
– Az, hogy 150 éve áll egy templom, önmagában Kelet-Európában nem nagy dolog, de hogy Budapesten úgy áll 150 éve egy templom, hogy hellyel-közzel ugyanazokat az értékeket képviseli, ugyanaz a szellemisége, hogy egyáltalán életben van, hogy ugyanúgy megtelik ünnepeken, mint ahogy megtelt például 1923-ban, ez nagy szó – vélekedik Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.
– Úgy él mind a mai napig, ahogy életre hívták. Pedig én még emlékszem arra, hogy a 80-as évek legvégén, mikor a templom düledezett, jöttek az ajánlatok, kifizették volna a teljes renoválást, csak vigyük ki az orgonát. Akkor a templom vezetése határozottan nemet mondott. Bár sok zsinagógában nincs orgona. Budapesten kívül Berlinben, Párizsban és Amerikában találkozhatunk vele. Annak idején bátor, szinte forradalmi lépés volt, amikor beépítették. Már a megnyitás napján megszólalt.
– A kelet-európai zsinagógaépítészetben a Dohány utcai zsinagóga teljesen szabálytalan, méreteit, szerkezetét tekintve is – sorolj a főrabbi, miben egyedi a Dohány utcai épület.
– A háromhajós zsinagóga abszolút szokatlan. Egy ilyen nagy épület, egy katedrális méreteivel szintén szokatlan. A két toronyról nem is beszélve. Szerte a világban ma már vannak nagyobb épületek, például a New York-i Emanu El zsinagóga a Fifth Avenue-n, de ilyen rendszerezéssel, ilyen felépítménnyel, ilyen szerkezettel nem láttam még egyet sem.
– A zsinagógai koncertek sora a XIX. század végén kezdődött, amikor Liszt Ferenc és Saint-Saëns beült az ogona mögé – válaszolja Fröhlich Róbert a koncertek történetére vonatkozó kérdésemre. Annak, hogy kulturális események színtere a zsinagóga, több mint száz éves hagyománya van. Az én emlékeimben élő első koncert 1987-88-ban lehetett: az első kántor koncert az akkori világ három legnagyobb klasszisával: Benzion Millerrel, a néhány év elhunyt David Bagley-vel és Jakov Motzennel, aki két éve fellépett a Zsidó Nyári Fesztiválon is. A zsinagóga felújítását követően már célirányosan határozott úgy a vezetés, hogy legyen a kultúrának is méltó helye. Koncerteket rendeznek, a Zsidó Fesztivál különböző rendezvényeinek ad helyszínt a zsinagóga.
– A születésnapot egy egész évvel ünnepeljük A 150 jegyében majd minden hónapban rangos esemény zajlik majd a zsinagógában, vagy körülötte. Októberben Polgár László és barátai lépnek fel, novemberben Presser Gábor és barátai adnak jótékonysági koncertet Az Élet Menete Alapítvány javára – sorolja a főrabbi az ünnepi év eseményeit. Decemberre tervezünk a templom elé egy kis hapeninget, és még sok-sok ünneplést, az alagsorban pedig időszaki kiállítást rendezünk.
Kapcsolódó írásunk:
Dohány utcai Zsinagóga 150 éves évfordulója