Grósz Andor: Keleti Ágnes a megtörhetetlenség jelképévé vált

„Mi, magyar zsidók
gyászolunk, mert távozott közülünk egy családanya, egy igazi jiddise mame, egy
holokauszt-túlélő, távozott a zsidóság bajnoka, nemzetek, nemzedékek hőse,
egész generációk példaképe.” – Fogalmazott búcsúbeszédében az összesen tíz olimpiai érmet, öt aranyat,
három ezüstöt és két bronzot szerző, világbajnok, negyvenhatszoros magyar
bajnok tornászra, Keleti Ágnesre emlékezve Prof Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének
(Mazsihisz) elnöke.

Az alábbiakban a Mazsihisz elnökének teljes beszédét olvashatják. 

Kedves gyászoló
család, hittestvéreim, hölgyeim és uraim!

Fotó: Ritter Doron

Hadd kezdjem egy
személyes vallomással! 

Az a nem könnyű feladatom, hogy a magyarországi zsidóság
nevében búcsút vegyek Keleti Ágnestől, de be kell vallanom: ennek a szomorú
kötelességnek csak nagyon nehéz szívvel tudok eleget tenni. Hiszen egész eddigi
életemben azt gondoltam, hogy a mi legyőzhetetlen bajnokunk nem halhat meg.

Még csak gyermek
voltam, amikor Keleti Ágnes már világbajnok, valamint ötszörös olimpiai bajnok
volt, és nem mellesleg 1952-ben és 1956-ban nyert még öt olimpiai érmet. Egész
életemben csodáltam egyéniségét, és nemcsak a világraszóló sportsikerekért, hanem
azért is, mert az én szememben ő volt a magyar zsidóság bátor, nevetős arca,
aki mindig kiállt magáért, az ügyért, amit képviselt, és aki soha nem adta fel.

Olyan zsidó nő
volt, akinek az archetípusát a Tanachban, a héber Bibliában is megtaláljuk a
példaszerű tetteket végrehajtó hősnők között. Ez az oka annak, hogy számomra
Keleti Ágnes: nem halhatott meg.

Testben távozott,
de itt marad velünk a szülőhazájában, Magyarországon, és ott lesz izraeli
testvéreink között második hazájában, a Szentföldön. Mert ma nemcsak
Magyarország gyászolja a nemzet sportolóját, hanem a Zsidó Állam is, amely
Keleti Ágnest szintén méltán vallja a magáénak.

És Magyarországon belül mélyen gyászol maga a magyar zsidóság is, az a
közösség, amely Keleti Ágnest adta a
világnak. Azt a csodálatos lelkű zsidó nőt, aki azt vallotta, hogy a siker
egyik titka nem más, mint a szerénység. Aki azt üzente a fiatalságnak: ha jók
és becsületesek lesztek, akkor a világ szép lesz. 

Mi, magyar zsidók
gyászolunk, mert távozott közülünk egy családanya, egy igazi jiddise mame, egy
holokauszt-túlélő, távozott a zsidóság bajnoka, nemzetek, nemzedékek hőse,
egész generációk példaképe.

Tisztelt gyászoló
gyülekezet!

Nézzék el nekem,
hogy nem búcsúzom tehát Keleti Ágnestől, hanem a koporsója előtt állva
meghajtom fejem, és egyszerűen csak annyit mondok: köszönöm.

Köszönöm neki,
hogy soha nem vállalta az áldozat szerepét, hanem a született győztesek
mosolyával nézett a vesztére törő világra.

Köszönöm neki,
hogy soha nem tört meg, és ezzel szimbólummá vált: a megtörhetetlenség
jelképévé.

Köszönöm neki,
hogy itt volt közötünk, és a nevetős orcájával azt üzente nekünk: még a
legnagyobb tragédiák és veszteségek után is újra lehet kezdeni az életet.

Keleti Ágnes a
saját életútjával bizonyította be, hogy nemcsak föl lehet, de föl is kell
állnunk a padlóról, és minden megtöretés után meg kell maradnunk annak, aminek
születtünk: embernek és magyar zsidónak.

Engedjék meg, hogy
a Tóra szavaival fejezzem be, annál is inkább, mert Keleti Ágnes temetésének
hetében csodálatos módon éppen azt a hetiszakaszt olvassuk, amelyben Jákob
megemlékezik szeretett felesége, Ráhel haláláról, majd megtér őseihez. Aminek
most azért van különös jelentősége, mert Keleti Ágnesnek is Ráhel volt a héber
neve.

A mostani
hetiszakaszban Jákob ezt mondja: elhalt mellőlem Ráhel Kánaán országában, és
eltemettem a Bet-Lehembe vezető úton.

Most mi is itt
állunk szeretett halottunk, Ráhel koporsója előtt, és nem is búcsúzhatnánk tőle
szebben, mint ahogyan a haldokló Jákob szólt az ő családjához: íme, én meghalok
– de Isten veletek lesz…

Rachel Bat
Avigdor! Zichrajno livroho!
Emléked legyen áldott!

---

---