Egyetemisták a vidéki zsidó közösségekről – Az OR-ZSE közösségszervező szak hallgatóival beszélgettünk
Az
Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR–ZSE) közösségszervező szakos hallgatói
immár hagyományszerűen zárják szemeszterüket egy-egy nagyívű konferenciával, amelyek évről
évre nagyobb sikert aratnak és egyre szélesebb közönséget vonzanak.
Nem
véletlenül, hiszen a program célkitűzése, hogy a vidéki hitközségeket
végiglátogatva megismerjék a településeken élő zsidó közösségek történelmét,
mindennapjait, feltérképezzék a nehézségeket, és közösen ötleteljenek azon,
hogyan lehetne nem csupán a hagyományokat ápolni, de a vidéki zsidó hitközségek
életét fenntartani és tovább erősíteni. A múlt félévben a Nógrád vármegyei zsidóság múltjával és életével kapcsolatos témákat járták körbe, a következő szemeszterben pedig Nagykanizsára látogatnak majd el.
A
legutóbbi konferencián három vidéki hitközség is képviseltette magát. Jelen volt
a Salgótarjáni Zsidó Hitközség dr. Tóth Andrea hitközségi elnökkel és további
két fővel, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség részéről Bauer József hitközségi
elnök és felesége, Majdán Béla, a Kertész Alapítvány egyik vezetője és
felesége, valamint a vendégek között köszönthették a Nagykanizsai Zsidó
Hitközséget, Lévai Ibolya hitközségi alelnököt és további öt főt.
Négy hallgatóval – Frölich Kittivel, Kovács Líviával, Patakfalvi Mártával és Szekeres Dorinával – beszélgettünk az előző szemeszterben szerzett tapasztalataikról és a jövőbeni tervekről.
A vidéki hitközségeknél szerzett személyes
tapasztalatok
Dr.
Goldmann Márta egyetemi
docens, szakfelelős vezetésével a féléves program során a hallgatók számos
inspiráló élménnyel gazdagodtak. Szekeres Dorina elmondta, hogy Salgótarjánban
Dr. Tóth Andrea, a hitközség elnöke kalauzolta őket végig a történelmi
jelentőségű helyszíneken és a temetői sétán.
„Jó ötletnek tartom helyi hitközségi szinten
adaptálni a temető síremlékeinek nyomtatott formájú katalogizálását, amivel ők
már elkészültek, és egy gyönyörűen illusztrált kiadványt készítettek belőle.”
Dorina
több alkalommal is részt vett a város vallási és kulturális rendezvényeinek
szervezésében, sétavezetést is tartott a „Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán” program keretében.
Arra a kérdésre, milyen jövőbeli projekt megvalósítását látja megvalósíthatónakm a következőket mondta el: „180 évvel ezelőtt, 1845-ben Nagykanizsán szólalt meg
először orgona a zsinagógában, ennek apropóján „a zsidók és a zene” címmel úgy
gondolom, hogy az egyetemmel létrejöhetne egy közös projekt.” Továbbá Löw Lipót
halálának 150. évfordulóján egy konferencia szervezése is aktuális lehetne a 3
érintett város (Nagykanizsa – Pápa – Szeged) bevonásával.
Patakfalvi
Márta számára
különös jelentőséggel bírt a Salgótarjánban tett látogatás, hiszen maga is a
városban nőtt fel. „Dr. Tóth Andrea mindenben segített, a temetőben tartott
előadása során a salgótarjáni zsidóság életéről beszélt, ami nagyon megindító
és tanulságos volt.”
Kovács
Lívia kiemelte, milyen
nagy szeretettel fogadták őket mindenütt, valamint azt, hogy a hitközségek
vezetői és tagjai a látogatásokat követően is kifejezték támogatásukat a hallgatók
tanulmányai és kutatásai iránt. Fontos hangsúlyozni, hogy a helytörténeti
ismeretek bővítése és a kapcsolatépítés a szakdolgozatok és egyéb projektek
alapja lehet a későbbiekben.
„Az egyetem vezetése és a szakfelelős nyitott
arra, hogy olyan vidéki hitközségekhez látogassunk el, amelyekhez a
hallgatóknak valamilyen kötődése van, így például a következő évben
Nagykanizsára, ahonnan az én anyai nagyszüleim is származnak.”
Szakmai
fejlődés és kihívások
A
félév során a hallgatók olyan készségeket sajátítottak el, amelyek később
közösségszervezésben vagy kutatásban is hasznosak lehetnek. Sz. Dorina
szerint rendszerszintű ismeretekkel gazdagodott a félév során.
„Ezek közé
tartoznak a közösségszervezéshez kapcsolódó ismeretek, és ami személyes
érdeklődésem tárgya, a vallás-doktrinológiai ismeretek. A félév során
tanultakból a hallgatóknak sikerült megszervezniük teljeskörűen egy
konferenciát, ami fegyelmezett gondolkodást igényelt. Sokunk mindössze féléves
egyetemi múlttal a hátunk mögött vettünk részt ezen, önálló előadóként.”
Hozzátette, hogy több kihívással is szembenéztek a félév során. Fel kellett
dolgozniuk a régiójukban eddig kevésbé ismert zsidó örökségi elemeket, ami
okozott némi fejtörést. Ezenkívül újságcikket írtak a Szombat folyóiratnak.
P.
Márta elmondta,
hogy alapvetően nem tartja magát jó csapatjátékosnak, a közös projektfeladat
azonban lehetőséget biztosított számára, hogy fejleszteni tudja ezt a készségét
is. Az idei előadásuk témája a salgótarjáni zsidóság története volt.
„Azt
tapasztaltuk, hogy ez egy igen jól feldolgozott téma, munkánk során rengetek
forrást találtunk. Így kifejezetten nagy nehézséget jelentett, hogy a
rendelkezésünkre álló rengeteg információból megfelelő, a közönségünk számára
is érdekes kivonatot készítsünk.”
K.
Lívia is úgy
fogalmazott, hogy a legnagyobb kihívás a nagy mennyiségű szakirodalom
feldolgozása és szűrése volt, hiszen rengeteg érdekes anyagra bukkant: történelmi,
helytörténeti, szépirodalmi kincsekre, így nehéz volt megtartani a fókuszt.
Hogyan
lehetne erősíteni a vidéki hitközségek és a budapesti közösségek közötti
kapcsolatot?
Sz.
Dorina válaszát olyan
nehézségek felsorolásával kezdte, amik a legtöbb vidéki közösséget érintik, például a
budapesti események kései időpontjai, amikről lehetetlenné válik a hazajutás.
Így ő közös programok szervezésében látja a megoldást, például ha a zsidó
fesztiváloknak lennének vidéki helyszínei is. P. Márta is a rendezvényeken
keresztüli kapcsolódás lehetőségét emelte ki, amely kiváló módja lehet a
kapcsolat erősítésének.
„Remek példa volt erre a november végén megtartott
hallgatói konferenciánk, ahol három vidéki hitközség képviselője is megjelent,
illetve tanácsaikkal segítették a munkánkat. Előremutató lehetne az, ha ez a
kapcsolat kölcsönös volna, és a pesti hitközségek tagjai látogatnák a vidéki
rendezvényeket.”
F. Kitti ide kapcsolódóan
hozzátette, hogy az OR-ZSE egyik erőssége, hogy folyamatosan törekszik a közös
programokra, és céljuk az, hogy végiglátogassák egy-egy régióban a
hitközségeket, megismerjék történetüket, működésüket, és ezáltal közelebb
hozzák magukhoz a helyi zsidóság életét. „Fontos kulcsa az együttműködésnek,
hogy lássuk, milyen problémákkal szembesülnek a vidéki hitközségek, és milyen
lehetőségek adódnak a helyi közösség számára.
Az egyetem egy olvasztótégely,
fővárosi és vidéki hallgatók is vannak.”
Az
interjúalanyok egyetértettek abban, hogy fontos a vidéki és budapesti
hitközségek közötti kapcsolatok erősítése. Úgy vélik, hogy az ilyen
programok, közös konferenciák lehetőséget teremtenek a hagyományok és a
közösségi élet fenntartására, valamint a fiatal generációk bevonására a közös
munkába. F. Kitti kiemelte, hogy nagyon nehéz tanácsot adni arra
vonatkozóan, mit kéne tennie egy vidéki hitközségnek a jövőbeli fejlődéshez.
„Fontosnak
tartom kiemelni, hogy legyenek jelen, legyenek elérhetőek.”
A Balassagyarmati
hitközséget hozta fel példaként, ahol egy nagyon aktív és folyamatosan frissülő
honlapon tájékoztatják programjaikról az érdeklődőket.
A
hallgatók olyan ismereteiket is felhasználhatták a projektmunkák során, mint például
a héber tudás. P. Márta elmondta, hogy ugyan még nem beszél
készségszinten, de nagy öröm volt számára, amikor el tudta olvasni a temetőkben
látott sírfeliratokat, vagy a zsinagógák/imaházak feliratokat.
A
nagy megmérettetés, a konferencia sikerei
K.
Lívia elmondta, hogy a kisebb hiányosságok ellenére pozitív
visszajelzéseket kaptak. Ő a salgótarjáni zsidóság polgárosodásban játszott
szerepéről tartott előadást egy végzős hallgatóval közösen. F. Kitti
kiemelte, hogy mivel ebben az évben az ő évfolyama volt a konferencia
szervezője, ezáltal még izgalmasabbá vált az egész feladat.
Hogyan
adaptálható a projekt során megszerzett tudás a közösségszervezői munka során?
F.
Kitti elmondta,
milyen fontos megismerni a helyi zsidó közösség történetét, a holokauszt által
elszenvedett veszteségeket. Legalább ennyire fontos azonban annak tudatosítása,
hogy a pótolhatatlan veszteségek ellenére a vidéki zsidóság ma is él.
„A
közösségépítői munkámhoz nagyon hasznos volt annak tudatosítása, hogy ezek a
közösségek léteznek, fontos velük foglalkozni, és nem elhanyagolhatóak. Nem csak
és kizárólag Budapestre kell koncentrálni.”
„Én
tősgyökeres budapesti vagyok, olyan közegben élek, amelyben sok zsidó
közösség van, számtalan lehetőséggel” – mesélte K. Lívia, hozzátéve, hogy míg a
fővárosban sok a hozzá hasonlóan a hagyományokhoz felnőttként visszatérő
fiatal, addig vidéken ez a korosztály nagyobb eséllyel távolodik el a
zsidóságtól.
„Azt hiszem, közösségszervezőként az lesz a legnagyobb
feladatom, hogy segítsem a „visszatérőket”, segítsem a közösségek
megerősödését, megmaradását.”
A hallgatók tapasztalatai és kutatásai egyaránt gazdagítják az egyetemi közösséget, valamint az egyes vidéki hitközségeket is, új lendületet adva a közös munkának. Bízzunk benne, hogy a hosszú távon tervezett projektek idővel képesek lesznek megerősíteni a vidéki és budapesti zsidó közösségek közötti kapcsolatokat, miközben hozzájárulnak a kulturális örökség megőrzéséhez és a jövő építéséhez.
Zucker-Kertész Lilla írása
