Napi Talmud: Bava Batra 168 – „Az írnok bére”
A Dáf Jomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe.
A My Jewish Learning úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.
Sokat olvastunk és gondolkodtunk az írott szerződésekről és az azokat hatékonnyá és érvényessé tevő nyelvezetről. A tegnapi dáfban a misna egy gyakorlatibb kérdéssel foglalkozott: az írnok megfizetésével. Hiszen bár a szerződések gyakran új pénzügyi megállapodásokat hoznak létre, maga a szerződés megírása is pénzügyi megállapodást igényel.
Például a válási okiratok és a ketuba pénz visszafizetéséről szóló nyugták esetében a misna kimondja:
A férj fizeti az írnok bérét.
A misna szerint a férj kötelessége megfizetni az írnokot, aki megírja a válási iratot és igazolja, hogy a ketuba összege visszakerült a nőhöz. A mai dáfban a rabbik ezt az állítást vizsgálják meg.
Mi az oka? Ahogyan az Írás mondja: „Ha valaki feleséget vesz magának és házasságot köt vele, és úgy adódik, hogy ha a nő nem talál kegyelmet a szemében, mert valami szemérmetlen dolgot talált benne, írjon számára válólevelet, és adja a kezébe.” (5Mózes 24:1)
Mózes 5. könyve megengedi a válást, és a válás kezdeményezésének jogát a férfi kezébe adja, aki minden aktív cselekedetért felelős: ő írja meg az okiratot, és ő adja át a feleségének. Ezért, ha a férfi az okirat megírását írnokra bízza, kötelessége annak bérét kifizetni. Ez az értelmezés logikusnak tűnik.
De a Talmud így folytatja:
Ma nem így járunk el, és a bölcsek a (pénzügyi) terhet a nőre hárították, hogy a férfi ne halogassa.
Bár Mózes 5. könyvének alapos vizsgálata azt sugallja, hogy a férfi felelős minden bibliai válással kapcsolatos tevékenységért, beleértve az írnoki díjak kifizetését is, a Talmud más irányt vesz. Azt állítja, hogy a nőnek kell megfizetnie az írnokot a válási okiratért. A Talmud magyarázata szerint, ha egy férfi válni akar, de zsugori, halogathatja a get kiadását, ezzel feleségét egy boldogtalan, de formálisan még fennálló házasságban tartva, amelyből nem tud kilépni. Annak érdekében, hogy a férfi spórolási szándéka ne tegyen egy nőt agunává, a Talmud a nőre hárítja a get költségeit.
Nehezen értelmezhető ez a döntés. Egyfelől ez az intézkedés megelőzheti, hogy a férfi kifogásokat keressen a válás elkerülésére. Másfelől viszont anyagi terhet róhat egy olyan nőre, aki még nem kapta meg a ketubája összegét, és esetleg nincs más jövedelme. És itt felmerül az igazságosság kérdése: ha a férfi kezében van minden hatalom, miért nem kényszerítheti a bíróság őt a válásra, ahelyett hogy a felelősség egy részét a nőre hárítanák?
Ez a tanítás nyugtalanító, és nem ad egyszerű választ. A középkori hagyományok sem oszlatják el a kérdéseket. Maimonidész és Joszef Káró például követik a Talmudot, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a nőnek kell megfizetnie az írnokot a getért. Az askenázi középkori rabbik azonban más megközelítést alkalmaztak. Coucy-i Moses ben Jákob, a 13. századi szerzője szerint a nő megfizetheti az írnokot, ha a férj megtagadja, hogy gyorsítsa a válási folyamatot. Hasonlóképpen a 13. századi Széfer Micvot HáGádol szerzője, egy német tudós, Mordechai ben Hillel azt írja, hogy a nőnek megengedett az írnok bérének kifizetése, „ha így akarja, és hogy ne váljon agunává.”
Ezáltal a rabbik fenntartják a talmudi elvet, miközben a nő számára is biztosítanak cselekvési lehetőséget.
A Bava Batra 168 ITT olvasható.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
