„Hegedűjátékában megannyi ének szól hozzánk”
Bednárik András
Az idei Zsidó Nyári Fesztivál arca Korcsolán Orsi. Egy melegszívű lány, szerető anya és nő, akinek hegedűjátékában megannyi ének szól hozzánk olykor kacéran, máskor komolyan.
A zene művészvilágának legnagyobbjait elindító The Juilliard School egykori növendéke fellépett már a világ leghíresebb színpadain és élt a világ számos egzotikus és csillogó helyén. Nyáron újra hazalátogat, hogy egy lenyűgöző koncertet adjon az Otto Wagner tervezte Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
Számára beteljesült szerelem a hegedű. És valóban, ketten olyan párt alkotnak, amely minden túlzás nélkül megindítja a szívet.
„Bár a szüleim mindketten közgazdászok voltak, a családban központi szerepet töltött be a zene, tulajdonképpen generációk óta. Édesanyám majd egy évtizedig szorgalmasan zongorázott, anyai nagyapám szabadidejében több amatőr vonósnégyesnek volt a csellistája, alkalmi nagybőgős esküvőkön, bálokon, a családi anekdota gyűjtemény szerint a legnehezebb időkben is zenélt ahol csak lehetett. A muzsikát szeretni nálunk magától értetődő volt mindig is, már egészen apró koromban Édesanyám elintézte nekem, hogy külön engedéllyel mehessek az Operába. Édesapám rajongott a tenoristákért, na meg a katonazenekarokért, rezesbandákért. Nem is sejtette, hogy majdhogynem fúvószenekarrá alakul egyszer a család. „Nem elég hogy a férjem a Bécsi Szimfonikusok kürtöse, hároméves Nátán fiam is veszettül fújja a kis trombitáját.”
korcsol__norsi_csal__d.jpgOrsi életének másik párja férje, Sugár Gergely, aki a Bécsi Szimfonikusokban játszik, vezényel, organizál. Ketten együtt feltűnő jelenség a jól öltözött és ugyanolyan jó modorú szőke fiatalember mellett Nátán, a hosszú szőke hajú, mindig mosolygós eleven fiúcska is.
„Gergővel 16 évesen ismerkedtünk össze, jót mosolygunk mindig a tényen hogy már több időt töltöttünk együtt az életben, mint külön, olyan hihetetlen. Éveken keresztül mindig egy szál rózsával várt reggel az ablakunk alatt, mindenki azt hitte, hogy kertészek a szülei, a környékbeli virágosok pedig már jól ismerték, könyörtelenül alkudott az árakból, mondván úgy is minden nap visz az áruból. Minden egyes szálat szépen leszárítottam, mire észbe kaptam teljesen ellepték a szobámat.”
A zenész házaspár gyermeke sem kerülheti ki a koncerttermet, Nátán már az anyaméhben végighallgatta a repertoárt.
„Csodálatos élmény volt, amikor két évesen azon kaptuk, hogy a sámliján állva vezényel a Varázsfuvolára? Nem győzünk mentegetőzni, hogy nem mi vertük oda, neki ez a természetes. Érdekes módon meg vannak a maga kis kedvenc darabjai, Mozart-tól bármi jöhet, Beethoven-t például nem nagyon szereti, és rajong a Diótörőért. Pillanatnyilag trombitás, pilóta, karmester vagy katona szeretne lenni, néha mind ez egyszerre.”
Orsinak a közelmúltban jelent meg MOSAIC című albuma, melyen klasszikus hangszerelésbe öltöztetett kitűnő zsidó dallamokat hallhatunk. Akinek szerencséje lesz, ott lehet szeptember 3-án, csütörtökön a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában Korcsolán Orsi és Zsoldos Bálint zongoraművész közös lemezbemutató estjén.
Hab a tortán, hogy egy Világpremier is elhangzik majd a koncerten, Jonathan Keren New York-ban élő izraeli zeneszerző ‘Krekhtzando’ című Orsolyának ajánlott darabja repíti a közönséget a klezmer és a varázslatos közel-kelet világába.
A hangverseny programja ide kattintva tekinthető meg
Ajánlott olvasni való:
A „lezárt dossziét” újra megnyitották
Fotók: Vajda Tamás