1. Brésit 1,1-6,8 (Genezis)
Gen 1,2A föld pedig puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység színén; és Isten szelleme lebegett a vizek színén.
Gen 1,3És mondta Isten: „Legyen világosság!”. És lett világosság.
Gen 1,4És látta Isten, hogy a világosság jó, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.
Gen 1,5És nevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig nevezte éjjelnek. És lett este és lett reggel: első nap.
Gen 1,6És mondta Isten: „Legyen boltozat a vizek közepén, hogy elválassza a vizeket egymástól”.
Gen 1,7És megalkotta Isten a boltozatot és elválasztotta a vizeket, melyek a boltozat alatt voltak, azoktól a vizektől, melyek a boltozat fölött voltak; és úgy lett.
Gen 1,8És nevezte Isten a boltozatot égnek. És lett este és lett reggel: második nap.
Gen 1,9És mondta Isten: „Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy látható legyen a szárazföld”. És úgy lett.
Gen 1,10És nevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig nevezte tengereknek. És látta Isten, hogy jó.
Gen 1,11És mondta Isten: „Hozzon a föld sarjat, magtermő füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt terem a maga faja szerint, amelyben benne van a magva, a földön!” És úgy lett.
Gen 1,12És hajtott a föld sarjat, magtermő füvet a maga faja szerint és gyümölcstermő fát, melyben a magva benne van a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
Gen 1,13És lett este és lett reggel: harmadik nap.
Gen 1,14És mondta Isten: „Legyenek világító testek az égboltozaton, hogy elválasszák a nappalt az éjjeltől és szolgáljanak jelekül és időjelzőként a napok és az évek számára.
Gen 1,15És legyenek világítók az égboltozaton, hogy világítsanak a földre!” És úgy lett.
Gen 1,16És alkotta Isten a két nagy világítót, a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék éjjel, meg a csillagokat.
Gen 1,17És elhelyezte őket Isten az égboltozaton, hogy világítsanak a földre.
Gen 1,18És hogy uralkodjanak nappal és éjjel és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És lett este és lett reggel: negyedik nap.
Gen 1,20És mondta Isten: „Nyüzsögjenek a vizek élőlények sokaságától és röpködjenek a madarak a föld fölött, az égboltozat színén”.
Gen 1,21És teremtette Isten a nagy tengeri szörnyetegeket és mind a mozgó élő lényt, melyekkel nyüzsögtek a vizek, a maguk faja szerint és minden szárnyas madarat a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
Gen 1,22Ekkor megáldotta őket Isten, mondván: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek meg a vizeket a tengerekben, a madarak pedig sokasodjanak a földön”.
Gen 1,23És lett este és lett reggel: ötödik nap.
Gen 1,24Ekkor mondta Isten: „Teremjen a föld élő lényt a maga faja szerint, barmot, csúszó-mászót és szárazföldi vadat a maga faja szerint!”. És úgy lett.
Gen 1,25És Isten megteremtette a szárazföldi vadat a maga faja szerint, meg a barmot a maga faja szerint és minden földi csúszó-mászót a maga faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
Gen 1,26Ekkor mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képünkre, hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszó-mászón, amely a földön mozog!”.
Gen 1,27És teremtette Isten az embert az ő képére. Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.
Gen 1,28És megáldotta őket Isten és szólott hozzájuk Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hódítsátok meg; és uralkodjatok a tenger halain és az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön”.
Gen 1,29És szólott Isten: „Íme, odaadtam nektek minden magtermő füvet, amely az egész föld színén van, és minden fát, amelynek gyümölcse magot terem; tiétek legyen eledelül.
Gen 1,30A föld minden vadjának és az ég minden madarának és mindennek, ami a földön mászik, amelyben élő lélek van, mind a zöld füvet adtam eledelül”. És így lett.
Gen 1,31És látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme nagyon jó volt. És lett este és lett reggel: hatodik nap.
Gen 2,1Így bevégeztetett az ég és a föld és minden seregük.
Gen 2,2És a hetedik napon Isten bevégezte művét, melyet alkotott, és megnyugodott a hetedik napon minden művétől, amelyet alkotott.
Gen 2,3Ekkor megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte, mert ezen megnyugodott Isten minden művétől, amelyet teremtett és alkotott.
Gen 2,4Ez az ég és a föld teremtésének története, azon a napon, amelyen az Örökkévaló Isten a földet és az eget alkotta.
Gen 2,5De a mezőnek semmi növénye nem volt még a földön, sem a mezőnek füve nem sarjadt még ki, mert az Örökkévaló Isten nem hullatott esőt a földre és nem volt ember, aki megművelje a földet.
Gen 2,6De köd szállott fel a földről és megáztatta az egész föld színét.
Gen 2,7És megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából és az élet leheletét lehelte orrába; és az ember élő lénnyé lett.
Gen 2,8És az Örökkévaló Isten kertet ültetett napkeleten, Édenben és odahelyezte az embert, akit alkotott.
Gen 2,9És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, a szemnek kedveset és táplálékul jót; az élet fája ott volt a kert közepén, valamint a jó és a rossz tudásának fája is.
Gen 2,10Édenből pedig folyó áradt ki, hogy öntözze a kertet; onnan pedig szétvált és négy ágra szakadt.
Gen 2,11 Az egyiknek neve Pisón, ez körüljárja Havila egész országát, ahol az arany van.
Gen 2,12És annak az országnak aranya jó; ott van a bedellium és az ónixkő is.
Gen 2,13A második folyó neve Gihón, ez körüljárja Ethiópia egész országát.
Gen 2,14A harmadik folyó neve Hiddekel, ez Assziria keleti előtt folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
Gen 2,15És vette az Örökkévaló Isten az embert és odahelyezte az Éden kertjébe, hogy azt művelje és őrizze.
Gen 2,16És megparancsolta az Örökkévaló Isten az embernek, mondván: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz.
Gen 2,17De a jó és a rossz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen belőle eszel, meg fogsz halni!”.
Gen 2,18És mondta az Örökkévaló Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül legyen, alkotok neki hozzá való segítőtársat!”.
Gen 2,19És megalkotta az Örökkévaló Isten a földből a mező minden vadját és az ég minden madarát és elhozta az emberhez, hogy lássa, minek nevezi őket, és bárminek nevezi az ember mindegyik élőlényt, az legyen a neve.
Gen 2,20És az ember nevet adott minden baromnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának; de az ember számára nem talált hozzávaló segítőtársat.
Gen 2,21És az Örökkévaló Isten mély álmot bocsátott az emberre, és ő elaludt; ekkor kivett bordáiból egyet és húst zárt helyébe.
Gen 2,22És az Örökkévaló Isten asszonnyá alakította a bordát, melyet az emberből kivett és odavitte az emberhez.
Gen 2,23És az ember így szólt: „ez immár csont az én csontjaimból és hús az én húsomból, azért neveztessék némbernek, mert az emberből vétetett”.
Gen 2,24Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és egy testté lesznek.
Gen 2,25És mindketten az ember és felesége, mezítelenek voltak s nem szégyellték magukat.
Gen 3,1A kígyó pedig ravaszabb volt a mező minden vadjánál, amelyet az Örökkévaló Isten alkotott, és így szólt az asszonyhoz: „Valóban azt mondta Isten, hogy ne egyetek a kertnek egy fájáról sem?”
Gen 3,2És felelte az asszony a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
Gen 3,3csak annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, mondta Isten, ne egyetek és ne nyúljatok hozzá, hogy meg ne haljatok”.
Gen 3,4És mondta a kígyó az asszonynak: „Nem fogtok meghalni;
Gen 3,5mert Isten tudja, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik szemetek és olyanok lesztek, mint Isten, jónak és rossznak tudói”.
Gen 3,6És midőn látta az asszony, hogy a fa jó táplálékul és gyönyörűsége a szemnek és kívánatos volt, hogy bölccsé tegye őket, tépett gyümölcséből és megette; adott férjének is, aki vele volt, és ő is evett.
Gen 3,7Erre megnyílt mindkettőjük szeme és megtudták, hogy meztelenek és összefűztek fügefaleveleket és csináltak maguknak öveket.
Gen 3,8És meghallották az Örökkévaló Isten hangját, mikor hűs alkonyatkor a kertben járt; és elrejtőzött az ember és a felesége a kert fái közé az Örökkévaló Isten elől.
Gen 3,9És megszólította az Örökkévaló Isten az embert, mondván neki: „Hol vagy?”.
Gen 3,10És felelt az ember: „Hallottam hangodat a kertben és féltem, mert meztelen vagyok; azért rejtőztem el”.
Gen 3,11És Ő szólt: „Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél a fáról, melyről azt parancsoltam neked, hogy ne egyél?”.
Gen 3,12És mondta az ember: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról és én ettem”.
Gen 3,13Erre az Örökkévaló Isten odaszólt az asszonynak: „Mit tettél!”. És az asszony felelt: „A kígyó rászedett engem és én ettem”.
Gen 3,14És mondta az Örökkévaló Isten a kígyónak: „Mivel ezt tetted, átkozott légy minden barom között és minden mezei vad között, hasadon járj és homokot egyél életed minden napjában!
Gen 3,15És ellenségeskedést teszek közéd és az asszony közé, a te magzatod és az ő magzatja közé; ő megsért téged fejeden, te pedig megsérted őt a sarkán”.
Gen 3,16És az asszonyhoz így szólott: „Megsokasítom terhességed fájdalmát, fájdalommal fogsz szülni gyermekeket, vágyakozni fogsz férjed után és ő uralkodik rajtad”.
Gen 3,17Az emberhez pedig így szólt: „Mivel hallgattál feleséged szavára és ettél a fáról, amelyről azt parancsoltam neked, mondván: ne egyél belőle! átkozott legyen a föld miattad, fáradsággal táplálkozzál belőle életed minden napjában.
Gen 3,18Tövist és bogáncsot is terem majd neked, és enni fogod a mező füvét.
Gen 3,19Arcod verejtékével fogod enni kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél, mert por vagy és porrá leszel”.
Gen 3,20És elnevezte az ember feleségét Évának, mert ő lett minden élőnek anyja.
Gen 3,21És csinált az Örökkévaló Isten az embernek és feleségének állatbőr köntösöket és felöltöztette őket.
Gen 3,22És mondta az Örökkévaló Isten: „Íme, az ember olyan lett, mint egyik közülünk, tudja a jót és a rosszat; de nehogy kinyújtsa kezét és vegyen az élet fájáról is, hogy egyék belőle és örökké éljen,”
Gen 3,23kiűzte tehát őt az Örökkévaló Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.
Gen 3,24Tehát kiűzte az embert és az Éden kertjének keleti oldalára állította a kerubokat és a mindenféle forduló lángpallost, hogy elállják az élet fájának útját.
Gen 4,1Az ember megismerte feleségét, Évát; s viselős lett Éva és szülte Káint, mondva: férfit kaptam az Örökkévaló segítségével.
Gen 4,2Ezután szülte testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Káin pedig földmíves.
Gen 4,3És idő múltával történt, hogy Káin áldozatot mutatott be a föld gyümölcséből az Örökkévalónak.
Gen 4,4Ábel szintén hozott juhai elsőszülöttjei közül, mégpedig a kövérjéből. És kedvesen tekintett az Örökkévaló Ábelre és áldozatára,
Gen 4,5de Káinra és áldozatára nem tekintett. Ez igen bosszantotta Káint és arca elborult.
Gen 4,6És szólott az Örökkévaló Káinhoz: „Miért bosszant ez téged és miért borult el arcod?
Gen 4,7Hiszen ha helyesen cselekszel, felemelkedsz; ha pedig nem helyesen cselekszel, az ajtónál hever a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta.”
Gen 4,8És Káin szólt testvérének Ábelnek. És történt, hogy mikor a mezőn voltak, Káin rátámadt testvérére Ábelre és megölte őt.
Gen 4,9És szólott az Örökkévaló Káinhoz: „Hol van testvéred Ábel?” Ő pedig felelt: „Nem tudom; testvérem őrzője vagyok-e én?”
Gen 4,10És szólott Ő: „Mit tettél? testvéred kiontott vére hozzám kiált a földről.
Gen 4,11És most átkozott legyél a földről, amely kinyitotta száját, hogy felvegye kezedből testvéred kiontott vérét.
Gen 4,12Ha műveled a földet, ne adja neked többé erejét. Kóbor és bujdosó légy a földön.”
Gen 4,13És felelt Káin az Örökkévalónak: „Nagyobb az én büntetésem, semhogy elviselhetném.
Gen 4,14Íme elűztél ma a föld színéről és színed elől el kell rejtőznöm; kóbor és bujdosó leszek a földön, megeshetik, hogy megöl majd, aki rám talál.”
Gen 4,15És mondta neki az Örökkévaló: „Azért bárki öli meg Káint, hétszeresen bűnhődjék miatta!” És jelt tett az Örökkévaló Káinra, hogy ne üsse agyon senki, aki rátalál.
Gen 4,16Ezután elment Káin az Örökkévaló színe elől és letelepedett Nód országában, Édentől keletre.
Gen 4,17És Káin megismerte feleségét, ki viselős lett és szülte Hanókot és épített egy várost és elnevezte fiának, Hanóknak nevéről.
Gen 4,18És Hanóktól született Irád és Irád nemzette Mehujáélt, Mehujáél nemzette Metusáélt, Metusáél nemzette Lemeket.
Gen 4,19És Lemek vett magának két feleséget, az egyiknek neve volt Áda, a másiknak neve volt Cilla.
Gen 4,20Áda szülte Jábált; ő a sátorlakók és baromtenyésztők őse.
Gen 4,21Testvérének neve volt Jubál, ő minden hárfásnak és fuvolásnak őse.
Gen 4,22Cilla pedig szülte Tubal-Káint, aki bronzból és vasból kovácsolt mindenféle eszközt. Tubal-Káin nővére pedig Naáma volt.
Gen 4,23És szólt Lemek feleségeihez: „Áda és Cilla, halljátok szavamat.Lemek feleségei figyeljetek beszédemre,bizony embert öltem sebemért és gyermeket sérülésemért;
Gen 4,24mert ha hétszer bosszultatik meg Káin, Lemek bizony hetvenhétszer”.
Gen 4,25És Ádám újból megismerte feleségét és ez szült fiút; ezt Sétnek nevezte, mert úgymond, adott nekem Isten más magzatot Ábel helyett, mivelhogy őt Káin megölte.
Gen 4,26Sétnek szintén született fia és elnevezte Enósnak. Ekkor kezdte az ember szólítani az Örökkévaló nevét.
Gen 5,1Ez Ádám nemzetségeinek könyve. Amely napon Isten az embert teremtette, Isten hasonlatosságára teremtette őt.
Gen 5,2Férfinak és nőnek teremtette, megáldotta őket és elnevezte embernek azon a napon, amelyen megteremtette őket.
Gen 5,3És élt Ádám százharminc évet; akkor nemzett egy fiút a maga hasonlatosságára és képére és elnevezte Sétnek.
Gen 5,4És Ádám napjai, miután nemzette Sétet, voltak még nyolcszáz év; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,5És Ádám összes napjai voltak, amelyeket élt, kilencszáz és harminc év, azután meghalt.
Gen 5,6Sét élt százöt évet, akkor nemzette Enóst.
Gen 5,7És élt Sét, miután nemzette Enóst, nyolcszázhét évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,8Sétnek összes napjai pedig voltak kilencszáztizenkét év; ezután meghalt.
Gen 5,9És Enós élt kilencven évet; akkor nemzette Kénant.
Gen 5,10És Enós élt, miután nemzette Kénant, nyolcszáztizenöt évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,11Enós összes napjai voltak kilencszázöt év; azután meghalt.
Gen 5,12Kénan élt hetven évet, akkor nemzette Mahalalélt.
Gen 5,13És élt Kénan, miután nemzette Mahalalélt, nyolcszáznegyven évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,14Kénan összes napjai voltak kilencszáztíz év, azután meghalt.
Gen 5,15Mahalalél élt hatvanöt évet, akkor nemzette Jeredet.
Gen 5,16És élt Mahalalél, miután nemzette Jeredet, nyolcszázharminc évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,17Mahalalél összes napjai pedig voltak nyolcszázkilencvenöt év, azután meghalt.
Gen 5,18Jered százhatvankét évet élt, akkor nemzette Hanókot.
Gen 5,19És élt Jered, miután nemzette Hanókot, nyolcszáz évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,20Jered összes napjai pedig voltak kilencszázhatvankét év, azután meghalt.
Gen 5,21Hanók pedig élt hatvanöt évet; akkor nemzette Metuselahot.
Gen 5,22És Hanók járt Istennel, miután nemzette Metuselahot, háromszáz évig; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,23Hanók összes napjai pedig voltak háromszázhatvanöt év.
Gen 5,24Hanók pedig járt Istennel, és nem volt többé, mert magához vette Isten.
Gen 5,25Metuselah élt száznyolcvanhét évet; akkor nemzette Lemeket.
Gen 5,26És élt Metuselah, miután nemzette Lemeket, hétszáznyolcvankét évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,27Metuselah összes napjai pedig voltak kilencszázhatvankilenc év, azután meghalt.
Gen 5,28Lemek száznyolcvankét évet élt, akkor nemzett egy fiút.
Gen 5,29És elnevezte őt Nóénak, mondván: ez majd megvigasztal minket munkánkban és kezünk fáradalmában a földön, melyet elátkozott az Örökkévaló.
Gen 5,30És élt Lemek, miután nemzette Nóét, ötszázkilencvenöt évet; és nemzett fiakat és leányokat.
Gen 5,31Lemek összes napjai pedig voltak hétszázhetvenhét év, azután meghalt.
Gen 5,32És Nóé ötszáz éves lett és nemzette Nóé Sémet, Hámot és Jefetet.
Gen 6,1Történt, hogy mikor az emberek elszaporodni kezdtek a földön és leányaik születtek,
Gen 6,2az Isten fiai látták az emberek leányait, hogy szépek és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket választottak.
Gen 6,3És az Örökkévaló mondotta: „Ne maradjon szellemem az emberben örökké, mivel ő is csak hús, legyenek tehát napjai százhúsz év.”
Gen 6,4Az óriások voltak a földön azokban a napokban és még azután is, midőn Isten fiai eljöttek az emberek leányaihoz és ezek szültek nekik gyermekeket; ők voltak azok a hősök, akik ősidőktől fogva hírneves férfiak voltak.
Gen 6,5És az Örökkévaló látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön és hogy szívének minden indulata és gondolata mindig csak gonoszság,
Gen 6,6megbánta az Örökkévaló, hogy alkotta az embert a földön és elszomorodott szívében.
Gen 6,7És mondta az Örökkévaló: „Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a föld színéről, embert és barmot, csúszó-mászót és az ég madarait, mert megbántam, hogy alkottam őket.”
Gen 6,8Nóé pedig kegyelmet talált az Örökkévaló szemében.
