Zoltán Gábor: „Semmi esélyét nem látom, hogy a közeljövőben csökkenne az Izrael-ellenesség”
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár szervezésében kerül sor a „Budapest 1944: halálmenet, munkaszolgálat, deportálás” című rendezvényre a Mazsihisz-székház Goldmark-termében október 14-én, hétfőn délután 2 órától. Ennek keretében vehetnek részt egy beszélgetés Zoltán Gábor íróval, a hatalmas sikert aratott Orgia című regény szerzőjével, akivel a közelgő tanácskozás apropóján készítettünk villáminterjút.
– Az Orgia, a Szomszéd és az Ólomszív szerzőjét aligha lephette meg a szerte a világban fellángolt, Izrael-ellenességbe csomagolt antiszemitizmus. Mit gondol, megállítható és visszafordítható az Izrael-ellenesség, vagy még súlyosabb helyzetre lehet számítani?
– Meglepett. Pedig utólag nyilvánvaló, hogy a jelek a szemünk előtt voltak már nagyon régóta. Csak nem akartuk meglátni őket. A mostani antiszemitizmus alapvetően baloldali, progresszív jellegű.
El kell ismerni, hogy a vészharangot a jobboldaliak előbb kongatták meg. Ők nem tápláltak illúziókat a baloldaliakat, a progresszíveket illetően.
És semmi esélyét nem látom, hogy a közeljövőben csökkenne az Izrael-ellenesség. Hiszen már a múlt év október hetedikei mészárlás utáni órákban is, amikor az izraeli hadsereg nem vonult még be Gázába, világszerte erőszakos palesztinbarát tüntetéseket tartottak; az Egyesült Államokban egy Izraellel szimpatizáló ellentüntetőt már akkor agyonütöttek. Ha Izraelben netán úgy döntöttek volna, hogy nem vonulnak be Gázába, az antiszemiták akkor is találnának okot rá, hogy a zsidó állam felszámolásáért harcoljanak.
– Kiket foglal magában a többes számban megfogalmazott mondata, miszerint ,,nem akartuk meglátni a jeleket”? A magyar értelmiséget, az írástudókat, vagy a nemzetközi közvéleményt, az európai és amerikai sajtót?
– Mindezeket, és ezen belül vagy emellett engem is. Több mint húsz éve, 2002-ben José Saramago, a Nobel-díjas portugál író Auschwitzhoz hasonlította azt, ahogyan Izrael bánik a palesztinokkal, és bár akadtak, akik ezt a megfogalmazást kifogásolták – mint például Kertész Imre – a baloldali, progresszív írók és értelmiségiek jellemzően Saramagoval értettek egyet. A magyar írók közül Eörsi István rontott akkor Kertész Imrének, és úgy látom, hogy ez idő szerint nagyon sokan vannak, akik nemhogy nem kifogásolják Eörsi gesztusát, de helyénvalónak is tartják azt. Viszont ami az utóbbi egy évben kibontakozik, fel kell, hogy ébresszen – engem legalábbis felébresztett.
– Mint olyan írónak, aki a műveihez sokat kutatott és kutat levéltárakban, mi a tapasztalata, hogy a hazai levéltárakban lapulnak-e, lapulhatnak-e olyan dokumentumok, iratok, amelyek új megközelítéseket nyújthatnak a magyarországi vészkorszakhoz, a nyilas-kormány tevékenységéhez?
– Igen, és hadd ne a saját dolgaimra hivatkozzak elsősorban. Épp most kerül közönség elé Ádám István Pál könyve a budapesti házmesterekről, a szerepükről a vészkorszakban. Tele olyan adattal, olyan jelenségek leírásával, amelyek alapján jobban láthatjuk a vészkorszakot, annak előzményeit és következményeit, jobban érthetjük az akkor élt embereket, de saját magunkat is.
Az október 14-i tanácskozáson Zoltán Gábor íróval 16 órakor kezdődik a beszélgetés, amelynek címe: Cezúra – Budapest és a nyilas hatalomátvétel.
