Szenátorok a közel-keleti békéért
Bámer Bence / Forrás: Kitekintő
Barack Obama gyakoroljon nyomást az arab országok vezetőire a közel-keleti béke érdekében – erre kérte az amerikai szenátorok többsége az elnököt egy levélben.
„Reméljük, hogy az elnök nyomást fog gyakorolni az arab államok vezetőire, hogy tegyenek olyan bátor lépéseket, mint korábban Husszein jordán király és az egyiptomi Anwar El Sadat.” – áll a 70 szenátor által aláírt táviratban. A politikusok a levéllel utaltak El Sadat volt egyiptomi elnök 1977-es jeruzsálemi látogatására, illetve az izraeli-jordán kapcsolatok enyhülésére.
A szenátorok egyúttal sürgették az arab vezetőket, hogy oldják fel a bojkottot Izrael ellen az Arab Ligában, vegyék fel a kapcsolatot az izraeli politikusokkal, adjanak vízumot az izraeli polgároknak, illetve hogy invitáljanak izraeli professzorokat a tudományos konferenciákra.
Az amerikai törvényhozók egyúttal felszólították az arab államok vezetőit, hogy hagyjanak fel Izrael és a zsidó nép démonizálásával is.