Búcsú Friedmann Tamástól, a szekszárdi hitközség elnökétől: „… a nagy időn se lesz hozzá hasonló…”
Rövid lefolyású,
súlyos betegségét követően elhunyt Friedmann Tamás, a Szekszárdi Zsidó Hitközség elnöke és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság vezetője és
nélkülözhetetlen alakja. Az ismert gépészmérnök, vízépítési szakmérnök,
Szekszárd város társadalmi és kulturális életének a meghatározó személyisége 75
éves volt.
Mióta
elért a letaglózó hír, Kosztolányi szavait morzsolom: „… a nagy időn se lesz hozzá hasonló…”
Tudtuk,
hogy ősszel komoly operáción esett át, mégis, nagy tervekkel tért haza a
szívszanatóriumból. Tavasszal még, irányításával, botlatóköveket avattak városában,
amelynek négyszáz polgárát ragadta el nyolcvan éve a holokauszt. Néhány napra
rá Hegedűs D. Gézával szavalt Radnótit és Fellegi Balázzsal énekelt Cohent a
koncertünkön. Májusban fontos előterjesztését szavazták meg a Mazsihisz közgyűlésén.
Aztán
jött a június, egy borzasztó diagnózissal, majd a felfoghatatlanul gyors távozás.
„… a nagy időn se
lesz hozzá hasonló…”
Meg kell tanulnunk
egy olyan világban létezni, amelyben Tamás már nincs benne.
Aki felületesen
ismerte, a felkészült, lelkiismeretes gépészmérnököt tisztelte barátunkban, Szekszárd
város társadalmi és kulturális életének meghatározó személyiségét, megemlékezések, kulturális események fáradhatatlan
szervezőjét. Akik közelebb álltunk hozzá, egyszerre szerettük benne az igazság
fáradhatatlan zarándokát és a rendíthetetlen pacifistát. Az embert, aki akkor
is ragaszkodott az elveihez, ha csöppnyi reménye lehetett csupán azok
megvalósulására – s ennek ellenére se mutatkozott soha forrófejűnek vagy
indulatosnak.
„… a nagy időn se
lesz hozzá hasonló…”
Sokunk számára ő
volt a par
excellence hitközségi elnök.
Távol állt tőle a „vízgereblyézés”,
beszédeiből hiányzott a hamis pátosz, az általa irányított hitközséget messze
elkerülték az egoharcok. Miközben a mai, zűrzavaros világban hajlamosak vagyunk azon keresztül meghatározni magunkat,
amink van (vagyon, pénz, külcsín stb.), ő abban mutatkozott meg, amit adott. „Ha próbára akarod tenni egy ember jellemét, akkor adj neki
hatalmat!” – tanácsolja Lincoln. Nos, Tamás nem véletlenül volt
évtizedek óta a szekszárdi hitközség megbecsült elnöke. Neki nemcsak a vallása volt zsidó. A lelke, a szíve, az agya
is.
Persze, nem csupán azért szerettük,
mert kitűnő hitközségi elnök volt.
Vannak remek, és vannak hitvány emberek. A
gúnya lényegtelen. Tamás remek ember volt, ép erkölccsel, rendíthetetlen
jóakarattal. Pontosan tudta, hogy a becsület olyan, mint a gyufa: csak egyszer
lehet elhasználni.
„… a nagy időn se
lesz hozzá hasonló…”
A Szekszárdi Magyar Izraeli Baráti Társaság és
a Szekszárdi Izraelita Hitközség elnökét szerető felesége, Marika, és
gyermekei, Orsi és Péter mellett a magyarországi zsidó közösség egésze
gyászolja. „Ki ofor ato vöel ofor tosuv/Mert
por vagy és porrá leszel” (Berésit 3.19) – áll a Tórában. Azaz: születésünktől
fogva halottak vagyunk. Mégis, ha olyan emberek kortársai lehetünk, amilyen
Tamás is volt, világunk és jövőnk tekintetében bátran parafrazeálhatjuk
Vörösmartyt: az emberfaj, ugyan, valóban sárkányfog-vetemény, de van remény!
Van remény!
Tomikám!
Nagyon fogsz nekünk hiányozni!
Dr. Nógrádi Gergely,
a Frankel Zsinagóga főkántora
