Kövek – Eltáncolni az elmondhatatlant
Megindító művészeti élményben volt része annak, aki ellátogatott a Székesfehérvári Vörösmarty Színházba, ahol a Székesfehérvári Balett Színház mutatta be egyedülálló produkcióját. A Kövek című táncszínházi darab a holokauszt áldozatainak emléke előtt tiszteleg, érzékeny eszközökkel, bátran, mégis alázattal közelített a témához.
Az előadást megelőzően dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a városházán találkozott dr. Cser-Palkovics Andrással, Székesfehérvár polgármesterével. Az egyeztetésen szó esett a Mazsihisz, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség és Székesfehérvár Önkormányzata közötti erős közösségi kapcsolatokról, valamint a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről is.
A megbeszélést követően dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András együtt koszorúzták meg a Zsinagóga-emlékművet és helyezték el az emlékezés köveit. Néma főhajtás után elsétáltak a Vörösmarty Színházhoz, hogy megtekintsék a Kövek ősbemutatóját. A bemutatón mások mellett részt vett dr. Nógrádi Péter a Mazsihisz alelnöke is.
A premieren teltház fogadta a produkciót.
Egerházi Attila táncművész, koreográfus, a Székesfehérvári Balett Színház alapítója és igazgatója köszöntötte a vendégeket.
– Szeretet és félelem ereje mozgatja a világot, ebből eredeznek tetteink – mondta beszédében, majd felidézte a nyolcvan évvel ezelőtt történteket. – Mi művészek a produkciókkal próbáljuk gyógyítani a traumákat. Ahol a szavak véget érnek, ott kezdődik a tánc.
Ezután dr. Grósz Andor emlékező beszédében méltatta Székesfehérvár városának, annak vezetésének és polgármesterének munkáját és köszönetét fejezte ki a magyar, azon belül a székesfehérvári zsidóság támogatásáért.
– Nem csak felidézzük a múltat, de a művészet által közvetített üzenetekkel alkotjuk a jövőt – hangsúlyozta a Szövetség elnöke, majd azzal folytatta, hogy nincs rá szó, hogy visszaadjuk azt a rettenetes kínt, amit felmenőink, családtagjaink, hittestvéreink, szomszédaink elszenvedtek. Miközben rájuk emlékezünk, meg kell értenünk: a művészetnek, a kultúrának óriási szerepe van abban, hogy a túlélők és az utókor képesek legyenek feldolgozni, megérteni a tragédiát. Az igaz művészet gyógyító erővel bír, szavak nélkül képes megragadni és közvetíteni az emberi lélek érzéseit, a szív legkisebb rezdüléseit is. A különböző művészeti formák – így a táncművészet is – segítenek abban, hogy feldolgozzuk a múlt traumáit.
dr. Cser-Palkovics András lépett ezután a színpadra köszöntőjével. Kiemelte, hogy az előadás jelentősége abban is rejlik, hogy nincs nyelvi akadálya annak, hogy érzelmet lehessen vele közvetíteni. Szeretné, ha a jövőben oktatási céllal is megtekintenék diákok, és tanáraik beszélgetnének velük a témáról.
Emlékeztetett, hogy a holokauszt tragédiája nem egy másik világban, egy másik bolygón történt, hanem többek között abban a városban, melynek ma mi vagyunk a polgárai. Olyan emberekkel történt, akik egyik nap még a jog védelmében élhettek, másik nap már jogfosztottságban találták magukat.
– Ezt az emléket életben tartva nekünk felelősségünk van abban, hogy a mában mi és hogyan történik. Felelősek vagyunk azért, hogy a polgárok biztonságban érezzék magukat városunkban, az országban és Európában. – A polgármester kiemelte a kultúra eszközeivel való emlékezés és emlékeztetés jelentőségét, hiszen ha elfelejtjük a történteket, akkor egyik pillanatról a másikra megtörténhet a tragédia. – Fehérvárról mintegy 3000 főt hurcoltak el, közülük körülbelül 1850-et fehérvári lakcímről, és csupán 131 fő térhetett haza – ezek mind emberi sorsok voltak, egy közösség tagjainak sorsai. Ezért fontos, hogy emlékezzük rájuk a kultúra eszközeivel, és átadjuk a következő generációnak. Ha ez sikerül, akkor a jövőben ilyen borzalmak nem fordulhatnak elő.
A beszédeket követően elkezdődött az előadás. A produkció azzal a kifejezett szándékkal jött létre, hogy emlékeztessen a 80 évvel ezelőtti borzalmakra. Nem alternatív történelemóraként, hanem a kollektív emlékezet és gyász zsigeri és költői kifejezéseivel.
A Kövek sem történetmesélésében, sem megvalósításában nem a hagyományos balett elemeit használja. A holokausztot árnyalt, finom eszközökkel idézi fel, művészi ábrázolásmódjával, a tánc segítségével olyan érzelmi mélységeket érve el, ahová a szavak gyakran nem képesek elérni. Az előadás során kapunk irodalmi betéteket is, amik nem hagynak kétségek között, belevésik a látottakat a lelkünkbe. Az erőteljes, olykor ismétlődő, metszően kifejező mondatokat hallva még inkább sajátunknak érezhetjük a történteket.
Az előadás kísérteties csenddel kezdődik, amelyet aztán a külön e darabhoz komponált zene vonulatai törnek meg. Népies és zsidó dallamok keverednek, a hagyományos és kortárs elemeket ötvöző zene hol komor, feszült lüktetésével zaklatja fel a nézőt, hol a vihart előrejelző önfeledt traktusokban önt formát. Födő Sándor zseniális munkája itt nem aláfestés. Láthatatlan szereplővé válik, táncpartnerré, aki végigvezeti a táncosokat a darab mélységein és útvesztőin.
A koreográfia zavarbaejtő hitelességgel válik a szenvedés, kétségbeesés és végül a remény metaforájává. A fiatal táncosok mozgásában jelen van a kecsesség és a nyers intenzitás, ami hol dinamikus forgatagként, hol mintegy kimerevített tablóként ábrázolja az érzelmi kulcspontokat.
Vannak pillanatok, amikor a tánccsoport egységként mozog, megteremtve egy közösség szenvedésének képét, máskor pedig az egyes táncosok elszakadnak, szólóik személyes vágyakat, gyászt és veszteséget fejeznek ki.
A Kövek talán egyik legkiemelkedőbb eleme az, hogyan használja fel a teret és a fénytechnikát az érzelmi hatás fokozására. A színpad kialakítása minimalista stílust tükröz, így a hangsúly a táncosokon maradhat. Az előadás nem támaszkodik párbeszédre vagy a hagyományos narratív struktúrákra, ami a téma elbagatellizálását kockáztatta volna. Ehelyett az absztrakció és a szimbolika erejét öleli fel.
A koncepciózus és profi világítás éles kontrasztokat teremt, kiemel és háttérbe von alakokat, olyan módon világítva meg a táncosok mozdulatait, ami kiemeli fizikai és érzelmi küzdelmeiket. Az árnyékok jelentős szerepet játszanak a darab során. Az emlékezés és a veszteség állandó súlyát jelentik. A kövek, mint megdermedt hullócsillagok, mint emberi lelkek, akiknek élete kettéhasadt, emlékük azonban tovább él bennünk.
Az előadás csúcspontja egyszerre lélegzetelállító és szívszorító.
A feloldás kettős marad. Érezzük a hiányt, a vissza nem tértek után maradt kitöltetlen űrt, és azt, hogy az élet mégis megy tovább.
A Kövek művészeti csapata a múlt és jelen közötti szakadék áthidalását tűzte ki célul, érzékelhetővé téve a mai generáció számára a 80 évvel ezelőtti eseményeket. Azt hiszem, sikerrel jártak, hiszen a tánc egyetemes nyelvét használva tolmácsolták a kimondhatatlant. Megmutatták, hogy a művészet hogyan tudja nonverbális eszközökkel átadni az emberi lélek mélységeit.
Fotók: Székesfehérvár Városportál
A produkció a Holokauszt 80. emlékév programsorozat részeként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatásával valósult meg.
Zucker-Kertész Lilla beszámolója
Alkotói stáb :
Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Látvány- és díszlettervező: Egerházi Attila
Zene: Födő Sándor
Koreográfus asszisztens, próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Fénytervező: Yaron Abulafia
Jelmeztervező: Herman Anett és Pajor Patrícia
Szcenikus: Herman Anett és Pajor Patrícia
Az irodalmi betétek szerzője: L. Simon László – József Attila-díjas magyar író, költő
Szakmai konzultáns: Prof. dr. Grósz Andor – Mazsihisz elnök
Média design: Falvay Miklós
Produkciós vezető: Cselle Bence
