Mi marad Isten kezében? – Jó szombatot!

Vári István emlékének

A Talmud Táánit traktátusa szerint három kérdésről dönt mindig egymaga
az Örökkévaló, három kérdés van egyedül az ő kezében: az eső érkezése, a
gyerekek születése és a halottak feltámadása, tehát a végső megváltás. Ezekben
a pillanatokban van jelen rendkívül intenzíven a szentség a kocki rebbe szerint
és akkor nehéz, amikor újra vissza kell térni a hétköznapokba.

A rituális tisztátalanság kérdései, amelyekről a két összekapcsolódó
hetiszakaszban, a Tázriában és az e héten olvasott Mecórában szó van, jórészt a
születés és a halál kérdéseivel kapcsolódnak össze, az élet megjelenése és az
élet megszűnése egyaránt a tisztátalansággal kapcsolódnak össze. 

Hogy lehet az,
hogy mind a kettő, miért?

A Táánit traktátus idézetére vonatkozó tanításában a kocki rebbe, a
nagy és vicces, bölcs hászid tanító úgy gondolja, emlékeztet Jan Uhrbach, a New
York-i Jewish Theological Seminary oktatója, hogy a szentség intenzív
jelenléte, amely megtapasztalható a születésnél, illetve a halálnál is, nehézzé
teszi a szükséges továbblépést, vissza a hétköznapokba a nagy egzisztenciális tapasztalatok
után. Hogy a mi gyerekünk, amely számunkra visszamenőleg is átírta a múltat és
a jövőt, mások számára, az óvónő, a védőnő, a szomszéd számára csak egy az
aranyos kisgyerekek közül, aki számunkra újrastrukturálta az időt, számukra
csak egy teljesen hétköznapi kisgyerek, nagy gyerek. Hogy a villamosok ugyanúgy
járnak, mindenki továbbra is el van foglalva a nemfontosságokkal, hangosan
intézi mindenki a semmit, amikor mi attól búcsúzunk, akinek az életünket
köszönhetjük, újrarendeződik a viszonyunk élethez és halálhoz, fontoshoz és nem
fontoshoz. 

Ez az állapot, az, hogy „az élet megy tovább”, 

miután megszűnt annak
számára, aki fontos volt nekünk, ez a lehangolóan hétköznapi tapasztalat a
tisztátalanság tulajdonképpen. Az isteni jelenlét visszahúzódása. Ebből, a
minden mindegy megtapasztalásából kell visszatérnünk valamilyen értelem újbóli
megtalálásához. Például az Örökkévaló, minden újjászülető élet végső forrása
magasztalása révén. A kádis mondásával. Most, amikor a természet és a zsidó nép
újjászületését ünnepeljük, Niszán havában, a körülöttünk lévő vigasztaló tavasz
idején könnyebb. 

A tavasz a szabadság közössége, a zsidó nép újjászületésének
ünnepe is, 

mert nem igaz, hogy minden megy tovább, újjá is születik újra és
újra minden és minden új tavasz magában hordozza réges-régi tavaszok
inspirációját. A tavasz, a szabadság nem öregszik, mert Isten kezében vannak, a
végtelen gondoskodó szeretetéből születnek.

Vári György írása

---

---