Még egy hónapig látogatható a „Megmentett életek” című kiállítás
Faragó Vera / MAZSIHISZ
„Megmentett életek” címmel a Magyar Zsidó Múzeumban az a kiállítás, amely a holokauszt eddig kevésbé ismert dimenzióját villantja fel: két bátor portugál diplomata tevékenységét, akik 1944-ben Budapesten, a német megszállást követően kiálltak a zsidók és a politikai meggyőződésük miatt üldözöttek mellett.
Sampayo Garrido és Teixeira Branquinho ezer magyar üldözött számára, többnyire zsidóknak állítottak ki ideiglenes portugál egyéni és csoportos útleveleket. Az útlevél ugyanakkor nem járt portugál állampolgársággal, nem jelentett beutazási lehetőséget (vízumot), de kétségtelenül védelmet jelentett tulajdonosa számára.
Carlos Almeida Afonseca Sampayo Garrido 1939 óta töltötte be Portugália rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti posztját Magyarországon. Komoly, megbízható magyar kapcsolatokkal és ismeretekkel rendelkezett. A német megszállás napján már menedéket nyújtott a zsidó hitközség egyik prominensének, Tillemann Sebestyénnek és egész családjának. A következő hónapban további körülbelül harminc zsidónak biztosított diplomáciai menedéket. Sem erre, sem az egyre több ideiglenes portugál útlevél kiadására előzetesen nem kért engedélyt Salazartól, saját hatáskörben intézkedett, vállalva ennek összes ódiumát.
Garridót 1944. április végén visszahívták, részben mert Portugália vonakodott elismerni a németbarát Sztójay-kormányt – ezért a nagyköveti szint helyett alacsonyabb, ügyvivői szintre fokozta képviseletét – , részben, mert Garrido üldözött zsidókat mentő magatartása nem keltett szimpátiát Lisszabonban.
Áprilisi visszahívása ellenére csak június 5-én hagyta el Budapestet. Innen Bernbe (és nem Portugáliába) ment, valószínűleg azért, hogy budapesti védettjei közelében maradva minél hathatósabb segítséget nyújthasson megmenekülésükhöz. Utódját, Branquinho-t Svájcból instruálta, hogyan hagyhassa el az országot az akkor 12 éves Tillemann Ágnes (később Tom Lantos felesége) és családja, az akkor ugyancsak tizenéves Gábor Zsa-Zsa és egész családja, a zsidó közélet megannyi jelentős személyisége és családtagjaik, valamint a Weiss Manfréd-család 25 tagja. Ők valamennyien Garrido bátorságának és kitartásának köszönhették megmenekülésüket.
 portugalkiallitas___rogerkatalin.jpg |
| Portugália megérkező fáradt menekültek. (Fotó: Roger Kahan) |
Alberto Carlos de Liz-Teixeira Branquinho viszonylag fiatal diplomataként a legkiélezettebb történelmi helyzetben került Magyarországra, amikor a német megszállást követően már folyt a vidéki zsidóság tömeges deportálása. Ügyes taktikusnak bizonyult: elődje, Garrido Bernből tett javaslatait elfogadta, de mindenről informálta Salazart is, aki a háború utolsó évében már a szövetségesek kegyét kereste.
Branquinho 1944 augusztusában Wallenberg tevékenységének példáján kezdeményezte Lisszabonnál ideiglenes útlevelek tömeges kiadását azoknak, akiknek rokonaik voltak Portugáliában vagy Brazíliában, vagy valami üzleti vagy szellemi kötődésük volt korábban Portugáliához. Mintegy hétszázan kaptak és élveztek ily módon komoly védelmet, és menekültek meg a biztos pusztulástól.
A svéd példát követve Branquinho a portugál követség által fenntartott öt portugál védett házban (a legnagyobb az Újpesti rkp. 5. sz. alatt működött) gondoskodott védettjeiről, egészen 1944 október végi hazahívásáig.
A portugál diplomaták helytállása a második világháborúban nem minden előzmény nélküli: Sousa Mendes bordeaux-i portugál konzul 1940-ben több tízezer portugál beutazó vízumot adott a Franciaországból menekülő zsidóknak és politikai üldözötteknek. (Ennek birtokában Európa országai könnyebben adtak átutazó-vízumot a menekülteknek.)
Lisszabon 1940-41-ben a menekültek városa volt: a menekültek (akiknek egy része Sousa Mendes-nek köszönhetően jutott Lisszabonba) vízumaik lejárta után is Portugáliában maradhattak, bizonyos korlátozó intézkedések mellett. Itt nyugalmat találhattak, összeszedhették magukat, a róluk, és a továbbutazásukról gondoskodó nemzetközi, nagyrészt amerikai zsidó szervezetek legálisan működhettek. Lisszabon lakói befogadók, kifejezetten szívélyesek és szolidárisak voltak, a hivatalos politika tolerálta a menekültek jelenlétét, és vállalta az ezzel járó kockázatot.
Kevéssé ismert, hogy a sorsüldözöttek között volt Franz Werfel, Antoine de Saint-Exupery, René Clair, Jean Renoir, Josephine Baker, Habsburg Ottó és családja.
A kiállítás kuriózumai az 1940-41-ben Lisszabonban készült eredeti felvételek, amelyek a menekültek hétköznapjairól készített megrendítő pillanatfelvételek.
| A kiállítás apropójaként szívesen megismerkednénk olyan családok történetével, akik portugál útlevéllel menekültek meg. Kérjük, jelentkezzenek a 34-36-756-os telefonszámon, vagy a museum@bpjewmus.hu e-mail-címen. |
