Hercz Dániel rabbi a mózesi idea lényegéről
Zájin Ádár, azaz ádár hónap hetedike kitüntetett nap a zsidó hagyományban, hiszen ekkor ünnepeljük Mózes tanítónk születésnapját, megemlékezünk halálának napjáról, s ekkor emlékezünk az elmúlt évben elhunyt szeretteinkre is. A hamarosan beköszöntő Zájin Ádár alkalmából közöljük Hercz Dániel rabbi írását.
Ádár hetedike Mózes születésének és halálának évfordulója. Azt tudjuk, hogy Nébó hegyén halt meg, de sírhelyét nem ismerjük. A zsidó hagyomány egy közismert gondolata szerint a Tóra azért ragaszkodik ahhoz, hogy senki sem ismerhesse Mózes nyughelyét, nehogy a sírja zarándokhellyé váljon.
Nem építünk emlékművet, ugyanis az igazi emlékmű a bölcsek fennmaradó szellemisége. És ebben legbölcsebb tanítónk egyedülállóan kiemelkedő. Az Örökkévaló méltán kívánja tőlünk, hogy a nemzedékek láncolatán keresztül Mózes személyében olyan ideára tekintsünk, amellyel szívesen azonosulhatunk. Ahogy Jonathan Sacks írja róla: „a Tóra által Mózesnek adott legnagyobb megtiszteltetés az, hogy eved Hásémnek, Isten szolgájának hívja.” Nem helytartója, hanem szolgája.
Él bennünk a vágy, hogy kövessük Mózes példáját, ezért emlékezünk meg évről évre születésének és halálának évfordulójáról. Olykor különleges szokásokkal is. Ádár hetedikén ilyen szokás, hogy sok közösségben ezen a napon halvacsorát tartanak. Egyes magyarázatok szerint azért, mert ádár hava a Halak csillagképébe esik. Ezer fényévnyire van Mózes és az általa közvetített monoteizmus a zodiákus jegyek világától, így a nehezen magyarázható szokással együtt mi mégis a mózesi idea lényegét tekintjük emlékezésre méltónak, hiszen arra vágyunk, hogy rá gondolva a magunk lehetséges módján lehessünk az Örökkévaló szolgái.
