Nógrádi Gábor: A felejtés kezdete (Németország)
Kedves olvasóink, habár nem szoktunk verset megjelentetni, most mégis kivételt teszünk, hiszen Nógrádi Gábornak a németországi Köthenben íródott költeménye ma – sajnos – újra aktuális lett. Holott a mű keletkezési dátuma: 1968… A verset – amelyet annak idején az Alföld folyóirat közölt – a szerző bocsátotta honlapunk rendelkezésére, köszönjük neki.
A felejtés kezdete
(Németország)
Rohanjanak a drótok
testemen át, koponyámon át,
két szemem melled szuronyán felakadjon,
karmolja arcomat a szél,
a germán szél,
üsse át szívemet a por!
Nincs bennem harag.
Elba! Elba! Micsoda víz,
micsoda ének!
Század dalosa, vére,
testünk, eszméletünk kifosztója,
akarásunk apasztója,
szerelmeink szenvedése.
Jaj, Helmut, Hildegard, Dorle, Kitty
− csendesek csöndbe csontosodva –
ki merne hinni, s bízni bírni?
Az Elbán át szisszen a csónak.
Szervusztok Voltak.
Szervusz szél, te germán szél,
arcom redőző rokoni pernye.
Ha azok közül egy megfelelne,
ki nem felelhet följelelne,
s talpam alatt rögöt hasítna
a tüdőnyi gáz buborékja,
mi átrikolt a véremen,
hogy meddig érsz és merre szél?!
Jaj, mama eresszél!
Hát én Kitty, gyönyörű gyermek,
nem szerethetlek?
S féllábú Helmuth szállsz-e velem?
Nem öltél?
Mama, ő nem ölt!
Segíts meg értelem.
Itt ülök vesztesek között,
én, az elveszettek fia.
Alattunk, köztünk nyugalom,
teli tányér az asztalon,
míg koponyákban nyöszörög
esővíz és gyökér.
Dorle Bartókot énekel,
s hiába görcsös kapcsolat,
csók és zsebbe lopott kenyér,
meríti evezőit
és nem felejt, aki fél.
Nógrádi Gábor
(Köthen, 1968)
Portré: MTVA/Zih Zsolt
