A holokauszt áldozataira emlékeztek Szekszárdon
Forrás: Híradó
A holokauszt áldozataira emlékeztek vasárnap Szekszárdon; az egykori zsinagóga épületében Schönberger András pécsi főrabbi arra hívta fel a figyelmet, hogy ma egyre többen tagadják, hogy egyáltalán megtörtént a népirtás.
„Ma, amikor hangos az utca, amikor egyre többen vannak, akik tagadják, hogy ez egyáltalán volt, amikor nem lehet igazi erőt találni, hogy ezeknek a hangoknak véget vessenek, látjuk, hogy milyen fontos az emlékezés, és milyen keveset értünk el” – mondta emlékbeszédében a főrabbi. Úgy fogalmazott: nem idegen kezek vezették a mészárlást, és kevesen voltak, akik segítő kezet nyújtottak volna az üldözötteknek.
Schönberger András hangsúlyozta: nemcsak azok áldozatok, akik elpusztultak, hanem a túlélők is, akik életük végéig hordozták az átélt szenvedést. „Nem csak azért vagyunk itt, hogy elmondjuk a gyászimát, hanem azért is, hogy elkerüljük mindazt a borzalmat, amit átéltek emberek” – mondta.
Horváth István (Fidesz), Szekszárd polgármestere az emlékezésen a történelem legnagyobb csapásának nevezte a holokausztot, amelynek során „hatmillió embert gyilkoltak le tervszerűen, módszeresen”. A város vezetője emlékezetett: Szekszárd akkori polgármestere, Bende István nem volt hajlandó végrehajtani a gettósításra vonatkozó rendeletet, ami „nagy erkölcsi erőről és bátorságról tanúskodik”.
Az áldozatok előtti főhajtás, a „Soha többé!” megerősítése a legelemibb gesztus, amit tehetünk – hangoztatta a Horváth István. Hozzátette: meg kell tanítanunk a gyermekinkkel, mit jelent a tolerancia hiánya, mit jelent az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a rasszizmus és a kirekesztés.
A megemlékezésen felszólalt egy 88 éves bajai túlélő, Papp János, aki honvédként 1944-ben a bori lágerben szolgált, követte az erőltetett menetet Győrig, s többek közt tanúja volt Radnóti Miklós meggyilkolásának.
Szekszárdról és környékéről 1944 júliusának második hetében 600 zsidót hurcoltak el a bonyhádi, majd a pécsi gettóba, ahonnan Auschwitzba deportálták őket. A tolnai megyeszékhelyen hagyományosan július második hétvégéjén emlékeznek az elpusztított zsidóságra.