Dohány-zsinagóga: Telt házzal ünnepeltük a 150 éves Budapestet és a magyar kultúrát
Olyan sokan voltak kíváncsiak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) tegnap esti hangversenyére a Dohány utcai zsinagógában, hogy a földszint zsúfolásig megtelt, és nemcsak az első, de a második emeleti karzatot is meg kellett nyitni a közönség előtt. Az előadást – a Zsidó Budapest 150 éve programsorozat keretében – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és Erzsébetváros önkormányzata szervezte.
– Ha visszamehetnénk az időben, azt hiszem, mindannyian kíváncsiak volnánk rá, hogy az 1873-ban e falak között imádkozó hittestvéreink vajon mit éreztek azokban a várostörténeti pillanatokban, amikor hivatalosan kimondták a három város egyesítését. Már csak azért is, mert Budapest egyesítésének folyamatában sajnos voltak olyan hangok, amelyek a zsidók és nem zsidók közötti megkülönböztetést fontosnak érezték – így kezdte beszédét dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke tegnap este a Dohány utcai zsinagógában a BFZ hangversenye előtt.
Dr. Grósz Andor
Az elnök idézte 1873-ból Vecsey Sándor táblabírót, aki az egyesítés előkészületeinek lebonyolítására létrehozott bizottságban arra szeretett volna utasítást adni, hogy szabják meg: a testületnek hány zsidó tagja lehet. Dr. Grósz Andor hozzátette: szerencsére akkor is voltak olyan világos, tiszta elmék, akik az efféle megkülönböztetést elutasították, ugyanis Vecsey indítványára a bizottságot vezető Steiger Gyula – aki nem zsidó volt, hanem egy svájci eredetű magyar nemesi család sarja – azt mondotta: „ő maga sem utasítást adni, sem megszorításokat tenni nem akart, hanem jelöljön a bizottság szabadon, korlátlanul”. Így kerülhetett be a bizottságba a Pesti Izraelita Hitközség első főrabbijának unokája, Wahrmann Mór, akinek döntő szerepe volt Budapest egyesítésének előkészítésében.
Mint a Mazsihisz elnöke fogalmazott: „az Örökkévaló által teremtett világban semmi sem fekete vagy fehér, semmi sem abszolút jó vagy rossz. A világunk sokféle színből, árnyalatból, tónusból áll össze – miképpen az a zene, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekartól hallani fogunk”.
– A világunkat egymással ellentétes erők igazgatják: sokféle szándék, erőfeszítés és akarat szükséges az egység megvalósításához, miképpen a zenében is sokféle hangzás, sokféle hang, sokféle hangszer adja ki azt a harmóniát, amely a zeneművekben oly nagy örömet szerez számunkra – fogalmazott az elnök.
Dr. Grósz Andor hangsúlyozta: „mi, zsidók, joggal lehetünk büszkék azokra az elődeinkre, akik hozzájárultak ennek az egyedülállóan szép világvárosnak a felvirágoztatásához. A XIX. század második felében és a XX. század elején a budapesti zsidóság óriási hatást gyakorolt a főváros építészetére, arculatára, művészeti-, kereskedelmi- és ipari életére”.
Mint mondotta: „az antiszemita sztereotípiákkal ellentétben a magyar zsidóságnak csak kis hányada volt igazán gazdag és tehetős, de akik vagyonosak voltak, gyárakat, üzleteket, vállalkozásokat alapítottak, azok kötelességüknek érezték, hogy támogassák a társadalom és a város fejlődését. A cödaka, vagyis az adományozás, az adakozás révén szem előtt tartották a közjót”.
A Mazsihisz elnöke természetesen kitért arra a háborúra is, amelyet a Hamász terrorszervezet által megtámadott Zsidó Állam folytat a terroristák ellen. Ennek kapcsán elmondta: „az öröm tiszta hangjaiba ma sötét felhangok is vegyülnek, hiszen ne feledjük: miközben mi ma este Budapest és a zene ünnepére gyűltünk össze, a Szentföldön izraeli testvéreink ontják vérüket a Zsidó Államért. Miközben a ma felcsendülő zenét hallgatjuk, emlékezzünk azokra, akik értünk is harcolnak: hiszen Izrael a szabadságért, a demokráciáért, az életért küzd a pusztító gonosz ellenében. De a palesztin terror következtében nemcsak zsidók, hanem ártatlan nem zsidó emberek is meghaltak. Ezért bízzunk abban, hogy a mindkét oldalon áldozatokat szedő harc Izrael győzelmével hamarosan véget ér”.
Dr. Grósz Andor megköszönte a Fesztiválzenekarnak és Fischer Ivánnak, hogy a világ egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező klasszikus zenei együttese most a Dohány utcai zsinagógában koncertezik. Ugyanakkor köszönetet mondott a szervezésért a Mazsihisznál dolgozó kollégáinak és Erzsébetváros önkormányzatánk. (A Mazsihisz berkein belül a hangverseny főszervezője Deák Andrea volt.)
Fischer Iván és Deák Andrea
A tegnap esti rendezvény háziasszonya Bíró Eszter, a Mazsihisz művészeti vezetője volt, aki a koncerten elöljáróban ismertette a hangverseny apropóját, nevezetesen azt, hogy a 150 évvel ezelőtt egyesített magyar főváros előtt tiszteleg a Dohány utcai zsinagógában hazánk és a világ egyik legjelentősebb klasszikus zenei együttese. Elhangzott: Buda, Pest és Óbuda egyesülésének 150. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi koncert a Zsidó Budapest 150 éve programsorozat keretében valósult meg.
Bíró Eszter
Bíró Eszter a Mazsihisz elnök mellett felkonferálta Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester is, aki szenvedélyes hangú beszédet mondott a terroristákkal harcoló Izrael állam mellett, de kitért arra is, hogy „a magyar társadalom soha el nem múló felelősséggel viseltetik azért, mert 1944-ben – amikor a magyar állam deportálta a zsidónak minősített magyar állampolgárokat – a társadalom cserbenhagyta zsidó honfitársainkat”.
Niedermüller Péter
Niedermüller Péter aggodalmát fejezte ki amiatt, mert egy reprezentatív kutatás szerint a mai magyar társadalom jelentős része ma is antiszemita nézeteket vall. A polgármester is érintette az Izraelben zajló háborút, amelynek kapcsán hangsúlyozta: a megtámadott Zsidó Államnak joga van az önvédelemhez. Beszédét ezzel zárta: „veled vagyunk, Izrael!”.
Az ünnepi beszédek után a zenészek vették át a főszerepet. Először Johann Sebastian Bach 1. C-dúr zenekari szvitje hangzott fel, majd Alexander Glazunovtól a Rêverie orientale című mű, végül Kodály Zoltán: Galántai táncok című alkotása. A zenekart Pilz János, majd Fischer Iván vezényelte.
Fotók: Mazsihisz – PT. Címlapon: Fischer Iván
