„Aki igazán magyar, annak a szégyentől sápad el az orcája”
Szász István / Forrás: Népszava
Elutasította hétfőn a parlament kétharmados többség híján a holokauszttagadás büntethetőségének törvényjavaslatát. Ne kutassuk, hogy kik adtak le igen szavazatot, kik nemet.
A szégyen egyetemleges. Húsz év nem volt elég a magyar törvényhozóknak, hogy döntsenek egy olyan országban, ahol a háború előtti társadalom vezető erői az SS-t is zavarbaejtő buzgalommal hatszázezer zsidó származású magyar állampolgárt halálba küldtek. Nem mentség, hogy az emberirtás döntő többségében a német megszállás idején történt. Bár a magyar lakosság többsége nem volt aktív zsidógyűlölő, az uralkodó politikai osztály jóformán maradéktalanul antiszemita volt. Minden nyomás nélkül 1938-tól a „független magyar parlament” három, a nürnbergi törvényekkel vetekedő zsidótörvényt fogadott el. A háromból kettőt a keresztény egyházak a felsőházban a legmagasabb szinten megszavaztak.
A zsidó genocídiumról a világ legkiválóbbjai, a német Konrad Adenauertól az amerikai Eisenhower elnökig, filozófusokig, Nobel-díjas tudósokig újra és újra kinyilvánítják, hogy felfoghatatlan bűntett volt az emberi kultúra, a kétezeréves zsidó-keresztény civilizáció ellen.
A német nyelvterületen kemény törvények büntetik a holokauszt tagadását, más országokban is bűncselekményként kezelik, és a nyugati demokratikus társadalmak döntő többsége kiveti magából a holokauszt tagadókat. De a magyar parlament tagjainak egy része megmutatja, hogy őket ma sem lehet befolyásolni holmi nyugati mániákkal!
Csak így tovább, „aki magyar, velünk tart”. De aki igazán magyar, annak a szégyentől sápad el az orcája.
