Heisler András: A holokauszt tragédiája derékba törte a zsidó közösség fejlődését
A szombathelyi zsidóság deportálásának 78. évfordulóján a városból 1944 júliusában elhurcolt és a munkaszolgálatban elhunyt ártatlan zsidó polgárokra emlékeztünk vasárnap a Batthyány téren.
Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség tiszteletbeli elnöke leírhatatlan, örök bánatnak nevezte a magyar állampolgárságú zsidók százezreinek meggyilkolását, ami Szombathely lakosságát is megcsonkította.
Schőner Alfréd főrabbi és Fekete László főkántor vezetésével gyászszertartás következett. A főrabbi a zsidóság életét irányító szabályok közül a legfontosabbat többször is kiemelte: őrizni a hagyományt és emlékezni.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke emlékeztetett:1944 júniusától a magyar hatóságok tevőleges közreműködésével hat hét alatt 430 ezer embert deportáltak Auschwitzba – ők a sír nélküliek. Mint mondta, a gyalázatot csak a deportálásokat megelőző folyamatok ismeretében lehet értelmezni, és nem véletlen, hogy közösségük a holokausztot nem hirtelen tragédiaként, hanem egy több évtizedes folyamat részének tekinti. Vigyázzatok, mert a jel már ott van a falon – mondta végül, és figyelmeztetett: a hiteles történelemszemléletért, a rasszizmus, kirekesztés ellen tettekkel is küzdeni kell.
Az alábbiakban a Mazsihisz elnökének emlékező beszédét olvashatják:
Zsidó embereknél gyakori szokás, mikor elmennek egy másik városba – akár turistaként – felkeresik a helyi zsidó temetőt. Szép szokás ez. Kifejezi az őseink iránti tiszteletet, jelzi tradícióink fontosságát és a látogató elkötelezettségét értékeink iránt.
Van azonban egy különleges hozadéka is a zsidó temetők látogatásának. A sírok dátumai, feliratai, vagy éppen nagyságuk és díszítésük, maguk a nevek szinte leképezik a helyi zsidóság történelmét. Budapesten a Salgótarjáni utcai temető sírjaiból szinte érzékelni lehet milyen jelentős szerepet vállalt a magyarországi zsidóság hazánk felvilágosodásában, iparosodásában, az ország fejlődésében. Vagy a Kozma utcai temető I. Világháborús parcellája, a turulokkal díszített sírok kiáltása – ma már micsoda anakronizmus – a Kiegyezést követő aranykort idézi.
Minden temető megtekintése egyben történelem óra. Így van ez a Szombathelyi Bercsényi utcai temetőnél is.
Minden temetőnek létezik egyfajta harmóniája, az egyenlőség harmóniája ez. A zsidó temetési szertartáson az elhunytat egyszerű fehér lepelbe öltöztetik. Mindenkit így temetünk, gyalulatlan fa koporsóban, díszítés nélkül. A halálban, közvetlenül Isten előtt így mind, mind egyenlők vagyunk. Szinte minden temetőben ennek egyetemes bizonyossága ragadja meg az embert: a párizsi Pére Lachaise-ben éppúgy, mint a Fiumei úti nemzeti Sírkertben, a Kozma utcai zsidó temetőben, vagy akár itt, Szombathelyen.
Mégis, a zsidó temetőket járva érzékelhető egy drámai különbség. Egy törés. Egy rettenet. Magyarországon hiányzik legalább 430 ezer ember sírhelye. A holokauszt tragédiája megszakította, derékba törte a zsidó közösség fejlődését és máig pótolhatatlan hiányokat képzett. A szombathelyi temetőből is hiányzik több mint négyezer sír! Azoké, akiknek Auschwitzban még jel sem jutott. Akik temetője a megsemmisítőtáborok krematóriumai lettek. A deportáltak alig tíz százaléka térhetett vissza Szombathelyre.
1944. júniusától a magyar hatóságok tevőleges közreműködésével hat hét alatt 430 ezer embert deportáltak Auschwitzba. A sír nélkülieket. Ezt a gyalázatot csak a deportálásokat megelőző folyamatok ismeretében lehet értelmezni, és nem véletlen, hogy közösségünk a holokausztot nem egy nem várt, hirtelen tragédiaként, nem a német megszállás kizárólagos következményeként, hanem egy több évtizedes, talán csak antiszemita viccekkel kezdődő, majd Auschwitz krematóriumaiban végződő történelmi folyamat részeként tekintjük. A vidéki zsidóság jóvá nem tehető károkat szenvedett. A demográfia pedig könyörtelen. Az idősödő közösségek fontos feladata a zsidó tradíciók, a zsidó emlékek megőrzése. Feladatuk a megújulás (ha lehet), ha nincs reális esély, kitolni azt az időszakot, amíg zsidó közösségként képesek működni. Mindeközben olyan szövetségeseket kell keresniük, akik garantálják, hogy a városi zsidó jelek soha nem tűnnek el.
Most álljunk meg egy gondolatra. A Tóra mélyen hisz a másokra hangolt, empatikus, önzetlen segítők felelősségvállalásában; a számonkérő „önfeláldozás” körmönfont nárcizmusát viszont bölcsen és szelíden visszafogja. Azaz a mai napig szüksége van a zsidóságnak olyan vezetőkre, akiknek a közösségért viselt önzetlen felelőssége nem válik bűntudatkeltő önfeláldozássá. A Szombathelyi zsidóság szert tett egy önzetlen emberre, Márkus Sándor, örökös elnök személyében. Önzetlen és hiteles, s 12 éven át tartó elnöksége alatt mondhatom a legbékésebb harcostársam volt. A 2013-as Szombathelyi nyilatkozattól, melyben először deklaráltuk, hogy nem kívánjuk elfogadnia Sorsok Háza történelemhamisító koncepcióját, a világhírű Szemtől Szemben kiállításon keresztül, az igazi hiteles tanú, Spiegel Elemér bácsi visszaemlékezéséig mind-mind az emlékezés kultúrájának szép példái voltak. Márkus Sándor barátom önzetlenül dolgozott. Munkájának eredménye és ő maga is itt marad közöttünk. Szeretném neki megköszönni azt a 12 évet, melyben maradandót alkotott.
Fotók: Szendi Péter / vaol.hu
Hölgyeim és Uraim!
Szombathelyen volt és bízom benne lesz olyan zsidó vezető, aki a holokauszt tanulságait soha nem hagyja elfelejteni. Egy hete Győrben az emlékbeszédemben arra figyelmeztettem a hallgatókat, hogy a jel már képletesen újra ott van a falon. Ma egy szélsőséges párt alantas ösztönökre ható, kirekesztő szlogenekkel bejuthatott a magyar parlamentbe! A jel mára már nem csak képletesen, de az internet tanúsága szerint, fotókkal dokumentálva már valóban ott van a falon! Van vele dolgunk, küzdeni kell a hiteles történelemszemléletért, a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Nem csak szavakkal, de tettekkel is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
(Tóth Katalin: vaol.hu, Mazsihisz)
