Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (118. rész) – Szenes Fülöp

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE
(Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita
Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől
megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a
nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész,
táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető
levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az
akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Az OMIKE Művészakció jelentős részben Ribáry Géza
ügyvédnek (aki a PIM elnökhelyettese volt), köszönhette létét. Az ő kiváló
arcképét, amely a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében található,
Szenes Fülöp festőművész, mai vendégünk készítette (a keletkezés éve talán
1941).

Szenes Fülöp 1863. május 3-án született
Törökszentmiklóson. 15 évesen már kénytelen volt kenyérkeresettel segíteni családját.
Az első újsághír róla 1891 januárjában jelent meg. Ekkor hullott le a lepel
Grasgrün Fülöpnek, a „Fischer Gusztáv utódai paszománygyár” vezetőjének
arcképéről, amelyet Grasgrün 30 éves vezetői működését ünnepelve festett meg
„Szenes Fülöp akadémiai festő” – tudósított a Pesti Hírlap.

Az 1890-es években folyamatosan jelen volt az országos
kiállításokon, elsősorban arcképeivel. Első kiállítását 1893-ban rendezték a
Műcsarnokban „Nehéz elhatározás” címmel. Képeinek fogadtatása ellentmondásos
volt, példa erre a Magyar Szemle 1898. decemberi megjegyzése, amely egy
Műcsarnoki kiállítás ismertetésében volt található:

„Szenes Fülöp eddig szolid képzettségű tehetségnek
bizonyult, most azonban a műhelyek közhangulatának megfelelően szenzációra
pályázott. Három zsánerképe gondolkodó lélekre vall, a munkáséletből merített
alakjait azonban a jellemzés egyszerű eszközei helyett misztikus köddel akarja
érvényre juttatni.”

1897 és 1901 között a Mintarajziskolán tanult, Székely
Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. Benczúr Gyula mesteriskolájában,
Münchenben, Párizsban, Nagybányán is művészeti tanulmányokat folytatott.
Aranyérmet nyert képe 1900-ban Párizsban, majd 1904-ben St. Louisban.

1905-ben a Nemzeti Szalon rendezte meg Szenes
„arcképkollekcióját”.

1907-ben tizenöt képével Párizsban mutatkozott be egy
magánszalonban. A Nemzeti Szalon 1909. évi téli tárlatán egy női arcképét
aranyéremmel jutalmazták. Párizsi tanulmányútja után műtermet nyitott
Olaszországban, ahol 15 éven át dolgozott.

1917-ben 200 képből álló kiállítása nyílott meg
Budapesten, a Műterem Szalonban. 1920 és 1923 között a budapesti bizonytalan
helyzet (román megszállás) miatt Szatmárra és Nagyváradra költözött. 1927-ben a
Nemzeti Szalonban volt újabb gyűjteményes kiállítása. Ez alkalomból hosszú
interjút közölt vele a Múlt és Jövő novemberben. Többek között kérdezték
zsidóságáról is. A válasz nagyon rá jellemző volt: „Kitérni? Minek? Egy
hajszállal sem tudnék jobban festeni, mint így”.

Divatos volt és számos intézmény kérte fel, hogy
vezetőjének arcképét fesse meg, annak valamely évfordulója alkalmából. Hosszabb
időt töltött újból Nagyváradon. 1937-ben rendezték meg Szenes Fülöp 50 éves
művészi pályájának ünnepi kiállítását a Fészek Klubban.

1943-ban ünnepelte a maradék zsidó sajtó és többek
között az OMIKE kultúrtanácsa Szenes Fülöp 80. születésnapját. Ezen az ülésen
Bálint Lajos műkritikus mondta a laudációt. (Közölte az 1943-as Zsidó Naptár.)
Ebben található ez a néhány mondat:

„… Szenes Fülöp hű maradt a színgazdagsághoz, a
napfényhez, a levegőhöz, a tónushoz. Témabelileg két, sőt három részre oszlott
művészete. egyrészt ott volt a portré, másrészt a plein airban foglalt
figurális piktúrája és ezzel kapcsolatban néhány történelmi és mondai
kompozíciója. De e megtermékenyülés által ezek a különböző területek valahogy
egybefogódnak. Portréi kitörnek a zárt atelier világítás, mesterségesen
irányított és meghatározott fényeiből. A szabad levegő világítása teszi
frissebbekké, színesebbé, világosabbá őket.”

Az OMIKE Művészakció négy képzőművészeti kiállításán
vett részt.

1944-ben a betegségében őt ápoló egyetlen lányát,
Adélt deportálták. Az idős művész valószínűleg éhen halt 1944. novemberében, S.
Nagy Katalin szerint a budapesti gettóban.

Képek:

1.) Önarckép
2.) Ribáry Géza arcképe MILEV
3.) Tolnai Ákosné arcképe MILEV
4.) Múlt és Jövő 1927.

---

---