Német lap: Magyarországon vészhelyzet van, avatkozzon be az EU!
Forrás: MTI
Vész Magyarországon címmel szerkesztőségi kommentárban foglalkozott a magyarországi szélsőjobboldallal keddi számában a Süddeutsche Zeitung.
A német liberális napilap az írás alcímében hangsúlyozta, hogy a szélsőjobboldal nyomás alá helyezi az államot és a nacionalizmust exportálja a szomszédos országokba.
A szerző, Michael Frank szerint ma mélységesen elkeseredettek azok a bátor emberek, akik húsz évvel ezelőtt civil kurázsival előkészítették Közép-Európa szovjet diktatúráinak végét. Éppen azoknak, akik annak idején Magyarországon élen jártak a „kényszerállam” átalakításában egy demokratikus társadalommá, ma jó alapjuk van a félelemre – fogalmazott a cikkíró, idézve magukat megnevezni nem kívánó, elkötelezett demokratákat, akik szerint „nem bennünket védenek meg a szélsőjobboldaliak támadásaitól, hanem a rendőrség ezeket az embereket védi.” Ennek kapcsán az újság arról írt, hogy „a nyílt utcán kritikus értelmiségieket támadtak meg és ütöttek le, lakásokat romboltak le, a romák ellen pedig gyilkosságok sorozatát hajtották végre”.
A Süddeutsche Zeitung emlékeztetett arra, hogy a budapesti főügyészségnek a közelmúltban hatalmi szóval kellett megtiltania a – a rendőrség csaknem egyötödét képviselő – Tettrekész Magyar Rendőrségi Szakszervezet szerződéses együttműködését a Jobbik neonáci párttal. A Jobbik – mint a lap írta – uszít a „cigányok”, a zsidók és az értelmiség ellen. A párt létrehozta a Magyar Gárdát, amely egyenruhában és fasiszta zászlókkal menetel, falvakat terrorizál, és katonás eskütételek keretében a „cigánybűnözés” ellen és egy „tiszta magyarságért” agitál. És ez a párt az európai parlamenti választásokon „kapásból” 14 százalékot szerzett – emlékeztetett az újság.
Mindennek táptalaja a kommentár szerint az a gyűlölet, amellyel a fordulat utáni „hagyományos” pártok, a nemzeti konzervatív Fidesz és a szocialisták megmérgezték a politikai légkört Magyarországon. Ez a két párt nem hajlandó és nem képes arra, hogy közösen vegye fel a harcot a válság ellen. És a Fidesz vezetője, Orbán Viktor „veszélyes játékra” vállalkozik, amikor „igyekszik a parlamentet megkerülni, és a tömegmegmozdulásokkal a vélemény-, illetve szándéknyilvánítás helyszínéül az utcát választja” – vélekedett a lap, amely szerint mindez aggodalomra okot adó hatással van Magyarország demokratikus rendjére.
A Süddeutsche Zeitung szerint nem oldódik meg a probléma akkor sem, ha a Fidesz megnyeri a következő választásokat. Orbán esküje arra, hogy soha nem szövetkezik a Jobbikkal, a szélsőjobboldal európai parlamenti választási sikere óta különösen üresen cseng. Évek óta hasonló nézeteket képviselt, anélkül, hogy egyértelműen elítélte volna az erőszakra uszító, nyíltan rasszista felhívásokat – fogalmazott a német napilap.
A belső nyomás kifelé is agresszióval párosul – írta a lap, amely szerint nem csak a soviniszta jobboldal táborában játsszák ki Magyarország első világháború utáni – az anyaországtól nagy magyar népcsoportokat elszakító – „traumájának” kártyáját. Ma ismét különböző elméletek terjednek a magyar identitás idegen földön történő állítólagos elnyomásáról, ami a szomszédok körében felháborodást kelt. Ha az ellenzék vezetője, Orbán Viktor a Kárpát-medencei magyarok közös képviseletéről „szónokol”, akkor a nacionalizmust szítja ezekben az országokban – fogalmazott a Süddeutsche Zeitung, utalva arra: amennyiben a Fidesz – immár a hatalmon – ismét megkísérelné, hogy a szomszédos országokban élő magyarok számára a magyar állampolgárságot törvény útján biztosítsa, a válság nyíltan kitörne. A szomszédok nyílt konfrontációként, a még mindig érzékeny kisebbségi tematikába való beavatkozásként értékelnék ezt – vélekedett a lap.
A liberális német újság szerint ezáltal mindaz veszélybe kerülne, amit Magyarország a fordulat utáni időkben példamutató kisebbségi törvényeivel és megbékélési gesztusaival elért. Ha Európa valójában „békeprojektnek” tekinti magát, meg kell találnia a megfelelő eszközt e vészjósló fejlemény ellen egyik kulcsfontosságú tagállamában – írta a Süddeutsche Zeitung, hangsúlyozva, hogy az Európai Uniónak be kell avatkoznia.