Emlékezz, és ne feledj!
Nagy Imre / Forrás: Napló Online
Pápa – A holokauszt pápai és környékbeli áldozataira emlékeztek vasárnap délben, a romjaiban is tiszteletet parancsoló zsinagógában. Az emlékünnepséget a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület szervezte.
A meghívottakat dr. Kovács Zoltán polgármester köszöntötte, aki beszédében a hatvanöt évvel ezelőtti tragédiáról szólt, majd a költő, Pilinszky János segítségével idézte meg az auschwitzi haláltábor szörnyűségeit.
– Zsidó polgártársaink halála valamennyiünk vesztesége. A mai fiataloknak meg kell követniük a holokauszt túlélőit, az egész magyar zsidóságot – fogalmazott Pápa polgármestere.
A PÁZSIT, a Pápai Zsidó Társaság nevében Somogyiné Friebert Zsuzsanna emlékezett szülővárosára, zsidó hitéletére, majd Politzer Sándor, az egyesület elnök mondott emlékbeszédet, megrázó gondolatokkal idézve fel a pápai zsidóság gettóba terelését, megaláztatását, bevagonírozását, a hatszázhetvenegy elhurcolt gyermek és sok száz idős ember sorsát, valamint a haláltáborok körülményeit. Az egyesület elnöke a közelmúltról és a jelenről is szólt, kérve a jóérzésű embereket, hogy ne legyenek némák, amikor a holokauszt nyílt tagadásával találkoznak.
Az emlékező műsorban Piller Károly énekei és a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpadának összeállítása idézték meg a kort, majd Politzer Sándor egy szál virággal köszöntötte a holokausztnak az ünnepségen jelen lévő túlélőit.