A holokauszt nem Auschwitzban kezdődött
Petrik József / Forrás: Kemma
Tata | Vasárnap szép számmal gyűltek össze az egykori tatai zsinagóga melletti aprócska parkban, azok, akik részvételükkel is meg akarták erősítették a holokauszt áldozataira történő emlékezést.
1944-ben megkezdődött a magyar zsidóság tömeges deportálása, ennek következményeként mintegy 600 ezer zsidó honfitársunk vált – képletesen és valójában is – a mindent felemésztő tűz martalékává.
Kerti Katalin, a megyei közgyűlés tagja idézte vissza a megjelenteknek a 65 évvel ezelőtti borzalmakat. Kiemelte, hogy az ilyen megemlékezések számvetésre, gondolkodásra kell, hogy sarkalljanak, mert a holokauszt nem „csak” zsidó ügy, a felelősségünk pedig közös. A holokauszt nem az aschwitz-i rámpákon kezdődött, hanem már a kirekesztéssel, a zsidó törvények bevezetésével.
Harsányi Sulyom László, a Jászai Mari Színház és Népház igazgatója megemlékezésében arra is utalt, hogy akkoriban és napjainkban is a zsidóság megaláztatás talán jobban fájt minden tisztességes embernek, mint maguknak az üldözötteknek.
A csendes tisztelgés Davidovics László rabbi halottakért szóló imájával, kaddis-sal ért véget.