Megemlékezés áldozatokról és hősökről
Szilágyi Iván Péter
A Terror Háza Múzeum szervezésében évről-évre megemlékeznek a XX. század két nagy tömegpusztító diktatúrája, a nácizmus és a kommunizmus áldozatairól.
Így tettek idén is, a rendezvényt az Andrássy út 60. előtt szabad ég alatt tartották. Rendőri biztosítás mellett, de atrocitás, érdemi provokáció nélkül (leszámítva az elhaladó Critical Mass biciklistáinak a beszédéket sokszor megzavaró dudálásait és nagyrészt jóindulatú, de az alkalomhoz nem illő beordibálásait).
A Terror Háza megemlékezésén megjelent Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke, valamint Schmitt Pál a Fidesz európai parlamenti képviselője és listavezetője, Szájer József európai parlamenti képviselő, Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármestere, Fónagy János, Balog Zoltán és Deutsch Tamás országgyűlési képviselők, Pettkó András MDF-s honatya, a Fidesz számos országos és helyi politikusa.
A rendezvény idejére a Terror Háza Múzeum előtti terület egy részét lezárták és a nagyrészt idős megemlékezőkre tekintettel széksorokat alakítottak ki. Az esemény az áldozatok emléke előtti főhajtás mellett a 100 éve született Sztehlo Gábor evangélikus lelkész zsidó mentő tevékenységének bemutatása köré szerveződött. A lelkész saját élete kockáztatásával 1600 zsidó gyermeket és gondozóikat mentette meg a nácik és nyilas kiszolgálóik elől.
A megemlékezés keretében beszédet mondott Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum Főigazgatója, Bogárdi Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Sárközi Mátyás író, aki maga is Sztehlo Gábornak köszönhette életét.
A beszédeket szabadtéri koncertek, komolyzenei és kórusművek kötötték össze, amelyekben közreműködtek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és a Parafónia Zenekar.
Szimbolikus jelentőségű, hogy a megemlékezés a Magyar Országgyűlés, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Liszt Ferenc Művészeti Egyetem, Budapest Terézváros Önkormányzata és a Terror Háza együttműködésének eredményeképpen jöhetett létre.
Tekintse meg az eseményen készült képgalériánkat
| Schmidt Mária a Terror Háza múzeum főigazgatójának a Holokauszt Áldozatainak Emléknapján 2009. április 19-én vasárnap elhangzott emlékező beszéde Akkor vagyunk a legközelebb egymáshoz, amikor búcsúzunk. Nincs bensőségesebb együttlét, mint a búcsú, amikor egyszerre gondolunk a közös múltra és a vágyott jövőre. Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! A Holokauszt magyar áldozatainak emléknapja a legkeserűbb búcsú. A tényeket ismerjük. A tragédiához vezető út állomásait látjuk, az áldozatokat, a tetteseket, a felelősöket – ahol tudtuk – megneveztük. Mindez fontos és elkerülhetetlen, mégsem ad feloldozást. Minél mélyebben nyúlunk 1944 történetébe, minél alaposabban tekintünk bele a dokumentumokba, ismerjük meg a személyes sorsokat, annál tisztább a kép. Annál egyértelműbb, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Hiába a tények, a tragédiához vezető út állomásai, az áldozatok, a tettesek és felelősök nevei! Hiába a felelősségre vonás, a tragédiát, annak emlékét megörökítő törvény! Ezek szükséges lépések, mert fontos, hogy a kultúra eszközeivel válaszoljunk erre a kultúrán kívüli eseményre, mégsem érezzük őket elégségesnek. Ha visszatekintünk 1944 kegyetlen hónapjaira, a jogfosztás és gyilkosság történetére, érthetetlen lesz minden szándék és cselekedet, ami a jogfosztást és a gyilkosságot szolgálta, de érthető lesz minden szándék és cselekedet, amely szembeszállt a jogfosztással, a gyilkossággal. Csak ebbe kapaszkodhatunk, hogy ilyenek is voltak. Ennyi maradt. Ha nem lettek volna, akik bújtattak, élelmeztek, hamis papírokat készítettek, mentettek, örökre elvesztettük volna a jogot, hogy emberként emlékezhessünk, búcsúzhassunk. Kedves Barátaim, Száz éve született Budapesten az az evangélikus lelkész, aki másokkal együtt átmentette a lelkiismeretünket az új évezredbe. Sztehlo Gábor 1909. szeptember 25.-én született. 1932-ben szentelték lelkésszé. Templomot épített, gyülekezetet szervezett, 1938-ban Nagytarcsán népfőiskolát alapított. Hazájának, népének, közösségének szolgálatát életcéljának tekintő elhivatottsággal végezte lelkipásztori munkáját. A náci megszállás napjáról ezt írta: Sztehlo Gábor a háború után sem engedte szélnek az árvákat és az otthontalanokat. Továbbra is a lehetetlennel kísérletezett: a szülői otthon melegét próbálta meg pótolni, az általa alapított és működtetett gyermekotthonban, amit „gaudiopolisnak” „örömvárosnak” neveztek el. Az egyre türelmetlenebbé váló kommunista diktatúra 1950-ig tűrte Sztehlo gyermekmentő tevékenységét. Az intézetet államosították, a gyermekeket sorsukra hagyták. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Sztehlo Gábor, megelégedett, boldog emberként fejezte be életét. Naplójában így írt. 1974. május 28.-án, lelkésszé szentelésének 42 évfordulóján hunyt el. Sem ő, sem, kortársai nem vették észre, hogy hős volt, aki azt tette, amit kellett, akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A háború utáni nemzedék, melyhez én is tartozom, vagy az új évezred fiataljai a veszteséget csak sejthetik. A tragédia mélységei rejtve tartják a lényeget. Nehéz elképzelni, ezért képtelenségnek tűnik, hogy megtörténhetett. Ahhoz, hogy megérintsük a fiatalok lelkét, hogy átadjuk a tanulságokat, meg kell tanítanunk őket búcsúzni. Évről évre meg kell emlékezni az áldozatokról, hogy magunkénak érezhessük őket. Ennek a találkozásnak az ad vigaszt, hogy mi utódok újra és újra összegyűlünk búcsúzni, hogy közel kerülünk egymáshoz és gondolatainkkal megteremtünk egy közös jövőt. Aki jóra gondol, azt a jó gondolatok felemelik. Ápoljuk magunkban a jót, emlékezzünk és búcsúzzunk együtt. Tekintsünk a mellettünk állókra, kívánjuk azt, hogy soha többé ne kelljen a találkozás reménye nélkül búcsúznunk azoktól, akikkel közös a sorsunk. A mieinktől. |
