Bohózattól a tragédiáig
Ungvári Tamás / Forrás: 168 óra
Kedves Mester Ákos, ékesszóló érveléssel győzted meg olvasóidat arról, hogy különféle meggondolásokból, azaz taktikai okokból nem érdemes hallgatni az útszél züllött hangadóinak kiabálásairól.
Az őrjöngő jogásznő, a póló- és állítólagos bombagyáros, a krónikus antiszemitizmusban szenvedő Zsírtáltos egyesek szerint szóra sem érdemes. Bármit tesznek, a partvonalról kiáltoznak be. Vitába bocsátkozni velük – az ő hírüket és rangjukat növeli.
Ez valóságos dilemma, így érthető, hogy egymástól eltérő, bizonyos jogosultsággal fellépő álláspontok alakultak ki. Az adott kérdésben, hogy érdemes-e a Magyar Fórum című sajtóterméknek felróni a nyíltan antiszemita címlapot, nehéz egyértelműen felelni. Az antiszemitizmus Magyarországon átlépte az európai érzékenységi küszöböt. Milyen lehet a szélsőjobb „beetettségi szintje”, ha komoly arccal előadható az, hogy egy magyar miniszterelnök-jelölt mögött Simon Peresz izraeli államfő áll? A magyar neonácik úgynevezett palesztin kendőkkel vonulgatnak. A világ szenvedő népei közül még csak véletlenül sem afrikaiakkal és ázsiaiakkal szolidárisak. A terrorizmus jelképét kötik az arpádsávhoz: az egyik értelmezi a másikat.
A dilemmát az teszi nehezen eldönthetővé, hogy a marginálisnak vélelmezett csoportok láthatósága és veszélyessége megnövekedett, a látványpolitikában ők uralkodnak, s máris átalakították a polgári ünnepek szerkezetét.
Ez a szerkezeti átalakulás megtévesztő. Hegel nyomán egykoron Marx azt vélelmezte, hogy a történelemben alkalmanként minden kétszer játszódik le, elébb mint tragédia, majd másodjára bohózatként.
Korunkra az egyenlet megfordult. Bohózattal tolakodott fel a színpadra a macskajancsik serege, Chaillot bolondjának szerepében a jogvédő asszony, s egy főszerkesztő afgán szőttesben közszolgálati kötelességének érzi közölni, hogy az őszödi beszéd vezető szocialistáktól jutott el hozzá és Eduardo Rózsa-Floreshez, a Jobbik egyik oszlopos anarchistájához.
A bohózat azonban veszélyeket rejt, a jelenség véresen komoly, és semminemű taktikázás el nem űzi. Két új elem merült fel benne. Az első a fegyveres felkelésre biztatás, karöltve az elszámoltatási fenyegetéssel. A másik a holokauszttagadás mint a szélsőjobbot megalapozó ideológia.
A holokauszttagadást nem a jogrendszer gyengesége miatt büntetik a nyugat-európai országokban. Hanem azért, mert a közélet egészsége megköveteli a peremcsoportok periférián tartását. Ez büntetőjogi, és nem ideológiai kérdés: a véleményszabadság értelmét annak határai jelölik ki. Omnis determinatio est negatio. Minden meghatározás csak annak határaiból fogható fel – fordítom szabadon Spinozát. A parttalan véleményszabadság a Hyde Park, de nem a Trafalgar Square. A holokauszt megtörténtének elismerése az emberi jogok elismerésével egyenlő, s aki ebből kiiratkozik, az a modern kori terrorizmus előszobájába lép. Egy véleményen az iráni elnökkel – gyalázatos.
A jogásznő azzal fenyegette meg a szabad demokrata képviselőt, hogy bírálata besegíti a Jobbikot az Európai Parlamentbe. Nos, mi éppen erről vitázunk. Taktikai okokból nem érdemes hallgatni arról az őrületről, amelyik megbuktathatja a demokratikus berendezkedést.
Mondható persze, hogy a második világháború ideje elmúlt, az unokák és dédunokák nem örökölhették a bűnt, miért éppen a holokauszt a kritérium?
A bűn nem örökölhető, de a felelősség igen, mondta erről egy bölcs. Egy utat tévesztett történelem kiigazítása éppen az utódok feladata. Amikor a holokauszthoz vezető ideológiák feltámasztását hallják – mint például ez: idegeneknek árusították ki az országot, vagy: aránytalan szerephez jutott egy judeobolsevista csoport stb. –, akkor éppen az utódok veszélyérzetének kellene felébrednie.
Szólni kell? Inkább üvölteni. Csodálkozni. A megvetésnek és a felháborodásunk hangot adni. Az Üvöltés című vers szerzője, Ginsberg arra tanított, hogy időnként vegyünk egy mély lélegzetet, szívjuk tüdőre a levegőt, s mondjuk: AH-AH!
Annyit azért mindenképpen suttogjunk el: AH.
Nem erre számítottunk.
| A 168 óra eme rovatában hivatásos közírók gondolják tovább a 168 Órában megjelent valamely témát, kiegészítve vagy vitatva, helyeselve vagy elutasítva. A lapunk fenntartja a rövidítés és szerkesztés jogát, akár egyezik az itt megjelent vélemény a szerkesztőség álláspontjával, akár nem. |
