Magyarország nagyköveti szinten képviselteti magát a Durban II-n
Forrás: MTI
Magyarország is részt vesz az ENSZ rasszizmus elleni értekezletének négynapos utókonferenciáján, a Durban II-n – közölte a konferencia hétfői kezdete után a külügyi szóvivő.
„Magyarország fontosnak tartja, hogy az Európai Unió tagjaként jelen legyen a konferencián, mivel alapvető jelentőségűnek tekintjük alapértékeink megőrzését, kinyilvánítását és megerősítését. Különösen lényeges, hogy rögzítsük ezeket az értékeket most, egy globális gazdasági válság idején” – hangsúlyozta Szelestey Lajos. A szóvivő hozzátette: Magyarország nagyköveti szinten képviselteti magát a konferencián.
Magyarország szerint a tanácskozáson olyan végső dokumentumra van szükség, amely oly módon rögzíti ezeket az egyetemes értékeket, hogy azok ne válhassanak a napi politika „túszává”. Magyarország a véglegesnek tekinthető záródokumentum áttanulmányozását követően megállapította, hogy a tervezetben már nem szerepelnek a magyar diplomáciát leginkább aggasztó, érzékeny kérdésekben az egyoldalú megközelítést tanúsító, feszültséget keltő, egyes országokat megbélyegző, aggodalomra okot adó megfogalmazások – tette hozzá. „Egy konszenzusos végső dokumentum elfogadásával Magyarország is hozzájárulhat a rasszizmus elleni nemzetközi fellépéshez” – emelte ki a szóvivő.
A Durban II konferencia hétfőn délelőtt kezdődött Genfben. A megnyitón Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „mélységes csalódottságát” hangoztatta amiatt, hogy „bizonyos országok, amelyeknek pedig segíteniük kellene a jobb jövő felé vezető út építését, nincsenek itt”. Sajnálattal állapította meg, hogy „a rasszizmus tovább él”.
Az Egyesült Államok és több nyugati ország bojkottálja a tanácskozást, mert attól tartanak, hogy a résztvevők Izraelt akarják elítélni. Az Európai Unió nem tudott közös álláspontra jutni a kérdésben: Németország, Olaszország és Hollandia nem vesz részt, Nagy-Britannia azonban, Franciaországhoz hasonlóan, nagykövetet küld a hétfőn kezdődő Durban II-re.
Az ENSZ 2001-ben a Dél-afrikai Köztársaságban fekvő Durbanben rendezte meg első rasszizmus elleni konferenciáját. A tárgyalások közben az Egyesült Államok Izraellel együtt kivonult az ülésről, mert arab országok olyan módosítást terjesztettek elő, amely a cionizmust a rasszizmushoz hasonlította.