Mint egy újraindított számítógép – Etgar Keret Kafkából és Babelből merít
Varsányi Gyula / Forrás: Népszabadság
Műsora végén a bűvész mindig kihúz egy nyulat a kalapból. Egyszer azonban levágott, véres nyúlfejet ránt elő, legközelebb pedig halott csecsemőt. Lebénul, mi történt, mit jelenthet mindez: „Mintha valaki megpróbálta volna megüzenni, ez most nem a legsikeresebb időszak a nyulak és a csecsemők számára… a bűvészeknek sem kedvez”.
Izrael népszerű novellistája, a negyvenkét éves Etgar Keret magyarul először most megjelent 19,99! című kötetéből való történet. Jól mutatja a szerző drámai, groteszk látásmódját. Érthető, hogy a könyvet kiadó Gólem Színház színpadi előadást is összegyúrt a huszonöt novellából (a fordító Borgula András rendezte), amelyet legutóbb a pesti KINO-ban adtak elő a szerző jelenlétében. Keret kötete bemutatója alkalmából jött Budapestre.
Minthogy a negyedik, külföldön leggyakrabban fordított izraeli író, kérdeztem tőle, hol a legnépszerűbb hazáján kívül. – Franciaországban, Németországban és Lengyelországban – válaszolta. Majd hozzátette, lengyel gyökerű, nagyanyja és nagynénje a varsói gettóban halt meg. Anyja az összeomlás határán volt, de a nagypapa biztatta: „Túl kell élned, mert küldetésed van. Meg kell ismerniük a nevedet, hogy emlékeztessen, nem sikerült elpusztítaniuk”. – Hatvan év kellett, hogy ez beteljesüljön. És nem anyám által, hanem az én írásaim révén, amelyeket már Berlinben is ismernek – jegyezte meg Keret.
Novellái tömörek, legtöbbször egy-két, néha három kurta oldalt töltenek meg. – A kétszintű haszid mesék modelljét követem. Az egyik szint a szórakoztató, meglepő történet. A másik az élettel kapcsolatos kérdésfelvetés – amire nincs válasz. Kétféle barátságot kínálok az olvasónak: beszélgessünk sportról, nőkről, bármiről. De ha van kedve, lehet szó mélyebb dolgokról is – foglalta össze célkitűzését. Ami pedig a tömörséget illeti, matek szakon diplomázott, akkor tanulta meg, az a legsikeresebb, aki röviden, egyszerűen vezet le egy tételt. Ehhez tartja magát az írásban.
És mit szól az olyan művekhez, mint Tolsztoj Háború és békéje? – kérdeztem. – Szeretem olvasni az epikus történeteket, ám Izraelnek alig van története. A második világháború utáni „fekete lyukból” keletkezett, és ki tudja, milyen a jövője – válaszolta. – Ott születtem, nem ismertem a nagyszüleimet, sosem láttam szüleim gyerekkori házát. Olyan vagyok, mint egy lefagyott számítógép, a nulláról indítottak újra. Hiába próbálkozom a regénnyel, néhány oldal után minden írásom lezárul.
Elcsodálkozott, hogy van egy magyar „rokona”: Örkény István, akinek mintha folytatná egyperces novelláit izraeli miliőben. – A magyar írók közül nálunk Márai Sándor és Kertész Imre ismert – jegyezte meg, majd folytatta: a legnagyobb irodalmi hatást Kafka és Babel művei gyakorolták rá. Az előbbi szürrealizmusát próbálja vegyíteni az utóbbi realista humorával. Megjegyeztem, írásai a mindennapi életről szólnak, legalábbis onnan emelkednek el. De nyoma sincs bennük etnikai ellentéteknek, háborúnak, ami sajnos, ugyancsak része az izraeli életnek. – Az eszkimók sem szoktak beszélni a jégről és a hidegről – mondta erre. Majd hozzátette: sajátos skizofrénia érvényesül az izraeliek életében. Sokuknak fegyvert kell fognia, embert is kell ölnie, otthon viszont civilizált, kulturált életet élnek, operába járnak, és arról vitatkoznak, milyen volt aznap a szoprán. – Ezt a képtelen lelkiállapotot próbálom kifejezni valahogy a novelláimban – mondta ki végül.
