„Ahhoz, hogy a múlt árnyait felismerjük, nevén kell neveznünk, ami történt.”
Mazsihisz
Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének, a 2009. április 7-én kedden megrendezésre kerülő Világ Igaza-kitüntetés átadási ünnepségén elmondott beszéde
Tisztelt Nagykövet Asszony, Miniszter Úr, Kedves Ünneplők!
Jövőre lesz 65 éve, hogy a második világháború, és vele az emberiség történetének legnagyobb szégyene véget ért. A múlt élő fájdalma, a túlélők és a hősök emlékei eltűnőben, elhalványulóban vannak. Az idő múlásával sajnos a nagypapák és a nagymamák egyre kevesebbet emlékeztethetnek a Holokauszt szégyenteljes időszakáról.
A még mesélt történetek gyakran már csak egy nagyon távoli, tőlünk nagyon idegen múltról szólnak. Mintha nem is ebben a világban történtek volna. Életünkből csaknem eltűntek az emlékek, annyira felértékelődött a jelen és a jövő.
A globális válság nyomán felszínre törő bizonytalanság és félelem miatt az emberek kényszerűen a mára és a holnapra figyelnek. A jelen problémái, feszültségei töltik ki a múlt emlékét, szenvedéseit – az egyéni szándékok és a mindennapi küzdelmek háttérbe szorítják a kollektív emlékezetet.
Ez így együtt rossz irányba mutat. Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, ha az életünkben újra ordas eszmék törnek fel, mert ma már tudjuk, tudnunk kell, hogy a gyűlölet nem megoldás a problémákra.
Sajnos sokszor úgy érezhetjük, hogy sokan vannak, akik a múltból semmit nem tanultak – vagy csak keveset, és még azt is felejtetnék.
A felelős embereknek pedig kötelességük emlékeztetni a gyalázatra, amelyet az értelmetlen gyűlölet okoz, kötelességük felszólalni az ordas eszmék ellen. A mai nap számomra nemcsak az emlékezés, hanem az emlékeztetés napja is
A Holokauszt történetét könyvét – mint az emberiség múltjának gyalázatos fejezetét – mindig nyitva kell tartanunk, még akkor is, ha nagyon fáj az emlékezés, akkor is szégyennel és keserűséggel tölt is el mindannyiunkat. Ezt a könyvet mindennap lapozni kell, akkor is, ha a súlya szinte elviselhetetlen. Nem csukhatjuk össze úgy, mintha a tagadás és a felejtés meg nem történtté tehetné a rettenetet, a Holokausztot.
Ha múltnak ezt a kötetét mégis felrakjuk a felejtés könyvespolcra, könnyen arra eszmélhetünk, hogy a mindennapjainkban valóságként találkozunk vele. A múlt nélkül élő ember érték nélküli ember: Akinek nincs múltja, a jövője lehet gyalázatos, emberhez méltatlan jövő!
Felelős politikus egy dolgot tehet: nem engedi táplálni a gyűlöletet. Épp ellenkezőleg! Az értelmet, az emlékezést, a tapasztalatot, a megélt múltat segítségül hívva, igyekszik csökkenteni az társadalmi feszültségeket.
Megengedhetetlen hogy politikusok asszisztáljanak a félelmek és fájdalmak kivetítéséhez, egy vagy több kisebbség bűnbakként történő megnevezéséhez.
Kedves Barátaim!
E megemlékezésre készülve ízlelgettem Ézsaiás próféta könyvének 56. fejezetének 5. versét, melyből a Yad VaShem szavak származnak: „Adok nékik házamban és falaimon belül helyet, és oly nevet, a mely jobb, mint a fiakban és lányokban élő név; örök nevet adok nékik, a mely soha el nem vész”. Helyet és nevet, azaz Yad VaShem.
Ez a hely, ahol most állunk, jó érzésű embert elborzasztó okokból, ám mindannyiunkat emlékezésre kötelezve jött létre. Akkor töltheti be igazán funkcióját, ha minél többen eljutnak ide, és szembesülnek a múlttal. Ez a hely sokaknak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt képes megidézni a még ma is fenyegető árnyakat.
Azt hiszem, megengedik kedves barátaim, ha itt és most – az emlékezés helyén – a név fontosságát hangsúlyozom. A vers ugyanis nem egyszerűen nevet említ, hanem olyan nevet, mely soha el nem vész. Mert a névtelen dolgok elfelejtődnek, a soha fel nem dolgozott múlt sötétjébe révednek; A néven nevezett emlék viszont fennmarad az emberek tudatában. Ahhoz, hogy a múlt árnyait felismerjük, nevén kell neveznünk, ami történt. Ki kell mondanunk, és széles körben meg kell érttetnünk, hogy ami rossz, az rossz, és az is marad.
Nincs „de”, nincs kifogás! Minden hallgatás, minden maszatolás elfogadhatatlan! Minden kétértelmű félmondat, minden összekacsintás bűn! Egyetlen, a témában elmondott mondat sem kezdődhet „igen, de…” felütéssel. Semmi sem igazolhatja a gyűlöletet, de még a csíráját sem.
Önök, akik ma átveszik a Világ Igaza-kitüntetést, tudják, mekkora az emberi felelősség súlya. Tudják, hova vezethetnek a szándékosan vagy hanyagságból rosszul megválasztott szavak. Önök látták, hogy mire képes az emberi gonoszság és romlottság. Amikor kellett, néven nevezték a borzalmat, néven nevezték a gonoszságot, s megtették, amit megtehettek. Sőt, annál sokkal többet is tettek. Önök tudják, hogy nincs olyan élethelyzet, amelyben az ember nem cselekedhet akarata és személyes értékrendje szerint. Valójában minden helyzetben van választási lehetőség, még azokban a helyzetekben is, amelyek kilátástalannak tűnnek.
