Azt hitte, imámképzőben szidhatja a „cionista összeesküvést” – tévedett
Forrás: STOP
Antiszemita kijelentései miatt kizártak egy hallgatót a párizsi Katolikus Egyetemen működő felsőfokú francia imámképzőből.
A Le Figaro című napilap keddi beszámolója szerint a korábban Grigny városában imámként működő Abdessamad Merimi tagadja a vádakat, és félreértésről beszél. Az egyetem vezetőségénél panaszt tett imámtársai viszont azt állítják: a zsidó világról szóló kurzuson többször is hangoztatta: a cionizmus nem más, mint a muzulmánok elleni átfogó összeesküvés.
Az iszlám radikalizmus megakadályozása céljából két évvel ezelőtt indult képzés célja az eddig elsősorban külföldről érkező imámok „francia imámmá” való átképzése.
A belügyminisztérium által finanszírozott képzés négyszáz órában világi oktatást biztosít Franciaország leendő imámjainak a Katolikus Egyetemen. A párizsi Nagy Mecsetben elvégzett első – teológiai – év után január és június között a diákok a francia politikai élet és intézményei, a köztársasági értékek és a modernitás történetéről tanulnak, valamint a vallásjog mellett emberi jogokról is hallhatnak: Ezen kívül társadalomtudományi, filozófiai és a kultúrák kölcsönhatását érintő kérdések is szóba kerülnek.
„A kizárásnak van egy pedagógiai erénye. Figyelmeztet a törvényre” – közölte a belügyminisztérium illetékese a lappal.
Az antiszemitizmussal vádolt marokkói származású imámot saját szervezete, a Franciaországi Muzulmánok Gyűlése (RMF) kérte meg, hogy ne jelenjen meg többé az órákon. A szervezet elnöke, Anouar Kbibech úgy véli, hogy egy külön bizottságnak kellene felügyelnie a képzés zavartalan működését. A külföldről frissen érkező imámok egy része ugyanis nem érzékeli, hogy bizonyos, szerintük ártalmatlannak vélt kijelentések elfogadhatatlanok Franciaországban.
A Katolikus Egyetem a Le Figaro szerint azonban megosztott volt a kizárást illetően, mert a vezetőség egy része úgy gondolta, hogy a problémás eseteket is tudni kellene kezelni. Ezért az „antiszemita előítéletek lebontására” külön órát szerveztek a képzés résztvevőinek. „Nagyon jól sikerült. A gyakorlati órán mindegyikük a diszkriminált zsidó család pártját fogta” – mondta a lapnak az órát vezető tanár, Robert Crane.
Az első évben a Nagy Mecset által kiválasztott, zömmel algériai imámok végeztek, akiknél nem merült fel hasonló jellegű probléma. Idén a 25 hallgató közül 15-en a francia értékeket magukénak valló imámok, míg 10-en külföldről érkeztek. A Katolikus Egyetem szerint ez utóbbi megoszlás „jó kompromisszum, mert nem lehet megelégedni azzal, hogy csak azokat oktassuk, akik olyanok, mint mi, vagy csak a szélsőségesekkel foglalkozzunk, mert azok meg elkezdenének szervezkedni”.