Falak nélkül
Forrás: Duna Televízió
Két fiú beszélget. Egy izraeli és egy iráni, egy zsidó és egy muszlim fiatal társalog, viccelődik, ugratja egymást az asztalnál.
Békében, barátságban, 2009-ben Budapesten. Egy ideális világban fel sem merülhetne a kérdés: vajon miért olyan különleges ennek a két fiatalnak a barátsága. Sajnos messze vagyunk ettől az állapottól, ezért joggal vetődik fel: hogyan ülhet egy asztalnál egy iráni és egy izraeli?
Érthető okokból nevük elhallgatását kérik, és kifejezett kérésük, hogy fénykép se készüljön róluk. Odahaza gondjuk lehetne abból, ha kitudódna, jóban vannak. A két huszonéves diákkal az egyik fővárosi szórakozóhelyet választottuk ki beszélgetésünk színhelyéül.
A találkozó előtt kissé szkeptikus vagyok. Már hírből hallottam a két jóbarátról, de valahogy mégsem tudom elhinni, hogy olyan nagy a harmónia közöttük. Arra számítok, hogy valami csavaros kérdéssel sikerül majd felébresztenem az alvó oroszlánt. Az ember kételkedik. Miért is ne tenné? Ha a híradásokat figyeljük, akkor csak arról hallunk, hogy ennek a két vallásnak a fiai egymásnak feszülve, gyűlöletben élnek. Generációról generációra száll a szenvedélyes harag.
A Közel-Kelet fiai
Az izraeli egyetemista Budapestre jött tanulni, és már több éve Magyarországon él. Azt szeretném tőle megtudni, hogy egyet ért-e hazája politikájával. A válasza: ez az egyetlen út. Elítélte a vérengzést és a háborút, de úgy érzi, meg kell védeniük önmagukat, ezért van szükség arra, hogy mind a férfiak, mind a nők számára kötelező legyen a katonai szolgálat. Pedig neki is a legnagyobb vágya az, hogy végre béke legyen…
Bár ez nagyon nehezen képzelhető el akkor, amikor a vallási ellentétek még mindig óriási konfliktusokat szülnek. Ugyanis a szélsőségesek elképesztő hatalommal bírnak, és nagy népszerűségnek örvendenek. A megbékélés ezért még várat magára. Ezt a fiú azzal magyarázza: ha a kisujjunkat adjuk neki, az egész karunk kell.
Ahogy az iráni, szintén a fővárosban tanuló fiú szót kap, megerősíti barátja véleményét. Kifejti, hogy közös az álláspontjuk a szélsőségekkel kapcsolatban.
Aztán új téma kerül szóba. Irán. A fiú csillogó szemmel kezd el beszélni a hazájáról. Elmagyarázza nyelvének eredetét, szól a dicső történelmükről és a kultúráról. Ámulva hallgatom, ahogy mesél a Perzsa Birodalom fénykoráról, az írásjeleikről, és mindarról a misztikus világról, amiről egy európai szinte alig hallott, így lélegzetvisszafojtva figyelem.
De aztán szóba kerülnek a szomorú tények: a vallási ellentétek (síiták és szunniták között), a diktatúra és a „piszkos politika”. És legfőképpen ez utóbbi, mely mindennek mozgatórugója. Mert az olaj is épp azért fontos, mert pénz van belőle, és a pénz politikát szül. Meg korrupciót. Ebben is mindketten egyetértenek. Mint annyi mindenben.
Sok-sok hasonlóság
Próbálom az összes „kártyámat” kijátszani, a hitükről kérdezem őket. Vallásosak: az egyikük inkább, a másik kevésbé. Végül olyan szuggesztíven beszélnek az érzéseikről, hogy új megvilágításba helyezik az eddigi véleményemet. Kezdek rájönni, hogy nincs semmiféle fal, ami elválasztaná őket. Ugyanis ha jobban megnézzük, akkor a kereszténység sokkal távolabb áll e két vallástól, mint ezek egymástól. A fiúk sorolni kezdik az érveiket: a zsidók és a muszlimok szent írása, szabályrendszere, gondolkodásmenete nagyon hasonló, számtalan ponton megegyezik.
Ahogyan ez a két fiú is. Mindketten messziről, a Közel-Keletről jöttek Budapestre. Mindketten jól érzik magukat Magyarországon. Mindketten szeretik a sört és a magyar lányokat!
Nem utolsó sorban pedig: mindketten szeretnének egy jobb világban élni, ahol az embereket nem vallási vagy nemzeti hovatartozásuk alapján ítélik meg. A megannyi hasonlóság mellett van még egy közös tulajdonságuk, ugyanannak a sportnak – a snookernek – hódolnak.
Ahogy ők definiálják ezt a kapcsolatot, mintha testvérek lennének. Maximálisan megbíznak a másikban, mert tudják: bármikor számíthatnak egymásra.
Ezzel a feltétel nélküli barátsággal sokszor viccelődni is szoktak. A hozzám hasonlóan ledöbbent embereket szívesen ugratják, amint beavatják a „kulisszatitkokba”: „A Hamásszal folyamatosan kapcsolatban állok. Jó kis pénzt fognak érte adni” – mondja a perzsa fiú, aztán nevetésben törnek ki egyszerre, és egy jó nagy barackot nyomnak egymás feje búbjára.
| A 19. századig egy táborban lévőnek számítottak Rostoványi Zsolt professzor az Együttélésre ítélve (zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért) című könyvében így ír: bármennyire is paradoxonként hangozzék napjaink arab-izraeli konfliktusának fényében, egészen a 19. századig a zsidók és muszlimok „egy táborban lévőnek” számítottak. Az iszlám civilizáció területén élő zsidók szerves részét képezték az iszlám civilizációnak, maguk is alkotó módon hozzájárulva annak fejlődéséhez, illetve alkalmazkodva annak sajátosságaihoz a kölcsönhatások sorozatán át. |
