Az esztergomi zsinagóga újjáéledése
Forrás: Építészfórum
Komoly sikert aratott a március 10-i műemléki tervtanácson az évtizedek óta kulturális célokra használt esztergomi zsinagóga rekonstrukciójának Kőnig Tamás és Wagner Péter által készített engedélyezési terve. A zsűritagok csak néhány észrevételt fogalmaztak meg, a munka egészét nem kifogásolták.
A hányatott sorsú épület 1888-ban épült Baumhorn Lipót tervei szerint, a 2. világháborúban bombatalálatot kapott, első jelentősebb felújítására az 1960-as években került sor. Ekkor a funkcióváltás miatt a zsinagóga belső terét vasbeton födémmel osztották meg, elbontva a női karzatot és a berendezést. A ’80-as években megkezdték a külső műemléki helyreállítását, 1996-ban felújították a tetőt és a kupola héjazatát. A mostani vizsgálatok rámutattak, hogy a homlokzatok mai állapotukban néhány ponton eltérnek az eredeti kialakítástól (elsősorban a díszítmények tekintetében).
A belső tér Baumhorn-féle formáját alig ismerjük, fotódokumentációja, tervanyag nem ismert. A valahai karzat szerkezeti megoldásait, a tóraszekrény és a bima helyét sem lehet pontosan meghatározni (csak az ezzel kapcsolatos szokások alapján lehet következtetni). Simon Anna, az épületet vizsgáló művészettörténész rámutatott, hogy ezeket a részleteket fal- és padlókutatással esetleg fel lehetne tárni – mint megtudtuk, a zsinagóga mindeddig még nem esett át semmilyen szondázáson.
Kőnig Tamás elmondta, hogy bár a megrendelő, az esztergomi önkormányzat igénye továbbra is az, hogy kulturális központként hasznosuljon az épület, a tervezés során arra is törekedtek, hogy a lehető legtöbbet visszaidézzenek az épület eredeti belső térrendszeréből. A vasbeton födémre továbbra is szükség van, de a teret felaprózó, kisméretű, kiszolgálóhelyiségeket külön épületszárnyba helyeznék el. A vasbeton födémet középen, nagyjából a női karzat által egykor szabadon hagyott helyen átvágnák, a nyílásba függőleges irányban mozgatható, más-más magasságban rögzíthető pódium kerülne. Ez a rendszer – legalábbis részben – visszaállítaná a valahai tértagolást. Az alsó és felső szinten mozgatható falak segítségével lehetne a teret felosztani, biztosítva a variábilis használatot. Mint Kőnig kiemelte, a megrendelő elképzelése szerint a ház nagyon vegyes funkciójú lenne: színpadi előadásokra, filmvetítésekre, csoportfoglalkozásokra, koncertekre, konferenciákra, kiállításokra egyaránt alkalmas lenne.
A kiszolgálóhelyiségek a zsinagóga terének egységessége és a szabad alakíthatóság érdekében az épület hátsó homlokzata és a vele párhuzamos támfal közötti területen húzódó új épületbe kerülnének. Ez a helyiségcsoport a zsinagógához mindenütt üvegfallal és üvegtetővel csatlakozik, ezzel az épület történeti, zárt tömege is fennmarad. „Az ‘üzemi’ kubus az épités és a rekonstrukció korához is illeszkedő téglaburkolatot kap. (…) Ez a ‘továbbépülő’ területrész egy későbbi, a szomszédos – korábban szintén hitközségi – telkeken esetleg létrejövő újabb kulturális épület felé is kapcsolatot teremthet. (…) Ugyanakkor a ház környezete – szemben a mai lepusztult állapottal – ismét fontos, kiemelt városi területté válhat. Az épület mellett részben burkolt, részben növényzettel telepített szabadtéri rendezvényterület is kialakítható.” – írja a műleírás. Az építészek a bejárat előtti Imaház utca és a támfal fölött húzódó Lépcső utca között szintén kapcsolatot hoznának létre.
A terv bemutatását követő vitán Ferkai András rámutatott, hogy a kupola 1990-es évekbeli helyreállítása valószínűleg nem követi az eredeti állapotokat – a régi fotók azt mutatják, hogy a mai látványnál sokkal tagoltabb lehetett. A homlokzatok műemléki felújítása mellett erre is gondot kell fordítani. Hozzátette, hogy a szomszédos telken építendő kulturális célú épületeknek a Kőnig-Wagner-terven megjelenő tipológiát kell folytatniuk, azaz a kiszolgálótereknek szintén a terület hátsó részén, hasonló alaprajzi rendszerben kell megjelenniük.
Ritoók Pál üdvözölte a tervet, különösen a mozgatható pódium ötletét, de sürgette az épület szondázását, mely után valószínűleg az építészeti koncepció több részletét is át kell dolgozni. Balázs Mihály is kiválónak tartotta a munkát, de kiemelte, hogy a bővítmény tetőszerkezete különösen finom formálást igényel, mert a Lépcső utcáról rá lehet majd látni. Mint mondta, félő, hogy a zsinagóga és a bővítmény közötti szűk térben könnyen felhalmozódik a hulladék, s könnyen kellemetlen, „gazdátlan” területté válik, ha a tereprendezés és az üzemeltetés során nem fordítanak rá elég gondot.
