Páratlan jazzkoncert, azaz tavaszi ritmusok a Dés András Trió előadásában
2009. március 29. vasárnap, 19:00 óra
Dés András trió jazz-koncertje az Amerikai Alapítványi Iskola ódon falai között
A Dés András Trió 2007 októberében mutatkozott be Budapest egyik kedvelt jazzklubjában. Azóta számos klubban és fesztiválon felléptek már nagy sikerrel. Számaik nagyrészt páratlan metrumúak, ritmikailag összetettek, ám a közönségre finom kamarazeneként hatnak. Elsősorban Dés András szerzeményeit játsszák, de a dalok végleges formája közös műhelymunka eredménye.
Oláh Szabolcs a jazz-szakon végzett (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék), jellemző rá a finom, intelligens játék. Három évig a trombitás-zeneszerző Fekete-Kovács Kornél quintetjében játszott. Szabolcs tagja a Modern Art Orchestrának is, és vezetője saját zenekarának, az Oláh Szabolcs Quartetnek, amellyel számos hazai és nemzetközi fesztiválon nagy sikerrel szerepeltek.
Szandai Mátyás fiatal jazzistaként évekig a Balázs Elemér Groupban játszott, s már az ország egyik legkiválóbb bőgőse, az elmúlt néhány évben olyan világhírű zenészekkel készített lemezt, mint Archie Shepp (a Dresch Quartettel), Kurt Rosenwinkel (a Szabó Dániel Trióval) és Hamid Drake (a Tóth Viktor Tercettel).
Dés Andrásnak mostanra sikerült megtalálni azt a hibrid, félig dob-félig ütőhangszerből álló szettet, amelyen igazán jól érzi magát. Bal kezét ütőhangszeresként, jobb kezét dobosként használja. A korábban említett jazz zenekarokon kívül fontos szerepet játszott életében a Kaltenecker Trió, a Dés László Szeptett és a Mitsoura is. Olyan külföldi zenészegyéniségekkel is játszhatott, mint Palle Mikkelborg, Frank London, Charlie Mariano, Theodossii Spassov, Randy Brecker, Jack DeJohnette, Gerard Presencer és Eivind Aarset. Jelenleg meghatározó része munkájának a Palya Bea Quintet, Szalóki Ági zenekarai és a Lantos Zoltán Mirrorworld.
Dés András trió:
Szandai Mátyás nagybőgő, Oláh Szabolcs gitár, Dés András ütőhangszerek
| Időpont: 2009. március 29. vasárnap, 19:00 óra Helyszín: Amerikai alapítvány Iskola Díszterme (III. emelet) Pontos cím: Budapest VII. ker., Wesselényi u. 44. Belépődíj: 1500 forint www.mazsike.hu |
Nem a műfaj az elsődleges / Jávorszky Béla Szilárd interjúja Dés Andrással (Népszabadság, 2009. március 20.)
„A fiatal dzsesszgeneráció talán legelismertebb ütőse Dés András. A legkevésbé azért, mert a műfaj egyik népszerű egyénisége, Dés László fia. Saját tehetsége révén jutott oda, ahova, még ha persze beleszületett a szakmába.”