Az álmokat rendező pszichiáter
B. M. / Forrás: Pécsi újság
A hatvanegyedik életévében járó pszichiáter, Stark András ma is örömmel fogadja a hozzá betérőket. A megyei kórház mentálhigiénés intézete vezetőjének életét a lelkek gyógyítása és a filmek határozzák meg. A főorvos beszélt munkájáról, a szülők tartásáról, és önmagunk ismeretének fontosságáról.
Kereskedő családból származik. Miért éppen ezt, a kereskedelemtől igen távol eső szakmát választotta?
Anyai részről nagybátyám vendéglátós volt, édesanyámat pedig az egész város ismerte, hiszen az egykor a Városháza alsó szintjén található Centrum áruház vevőszolgálatát vezette, fogalom volt. S ha valaki jó szövetet szeretett volna, az édesapám boltjába tért be, Starkhoz a Hattyúházba – az üzlet helyén ma cukrászda üzemel. A középiskoláig atom-, vagy űrfizikus szerettem volna lenni, de a Nagy Lajos Gimnázium légköre nagyban hatott a zenei, irodalmi, és művészeti érdeklődésemre. Ekkor lettem igazán kíváncsi a másik emberre, és önmagamra. A gimnázium után pszichológus szerettem volna lenni, ám ez akkor még burzsoá áltudománynak számított, ezért kötelező lett volna a matematikát is felvenni. Ezt viszont nem szerettem. Mindez azért volt, hogy minél kevesebben válasszák a pszichológiát. A filmezés is nagyon érdekelt – a középiskolában már Jancsó Miklós filmjéről írtam tanulmányt -, jelentkeztem is volna a színművészeti főiskola filmrendezői szakára, de amikor érettségiztem, akkor ezt a szakot nem indították. Így végül maradt az orvostudomány – szüleim tanácsára.
A szülők választása miért esett az orvoslásra?
Édesanyám testvére volt az első értelmiségi a családban, s tanítónőként rengeteget foglalkozott velem, nagyon sok energiát fektetett a tanításomba. Az orvosi pályát akkoriban sokkal nagyobb megbecsülés övezte, mint manapság. Emellett a választásban ott volt a zsidóságnak az az univerzális tapasztalata, hogy egy orvosi diplomával a jég hátán is meg lehet élni, a tudást senki nem veheti el tőlünk. A klasszikus értelemben vett orvoslás valójában nem vonzott, de ötödéves koromban rátaláltam a pszichiátriára. Később kiderült, hogy édesanyám és édesapám foglalkozása, munkája nincs is messze ettől. A közös bennük az a fajta kapcsolati öröm és készség, amely egy kereskedőt is meghatároz, az az, hogy ki tudja találni, minek örülhet a vevő, mire vágyik tudattalanul. Ezt lestem talán el tőlük, nagynénémtől pedig azt, hogy hogyan lehet – ráhangolódással közelebb kerülve – megismerni az embert.
Volt olyan szakasz az életében, amikor választás elé került: vagy a filmművészet, vagy a pszichiátria?
Az érettségi után nem volt ez már kérdés, a kettőt ugyanis magamban egyesítettem, pszichiáterként rengeteget tanulok a filmekből. Pszichoanalitikusként az álmokkal dolgozom, a film és az álom nagyon közel áll egymáshoz, s Bergman szerint olyan erős a kettő között az analógia, hogyha a „film nem dokumentum, akkor álom”. A legnagyobb rendezők – például Bunuel vagy Fellini is – az álomszerűségnek a valóságossá tételével tudtak varázslatosat alkotni, s amikor álmokat vizsgálok, valójában egy belső mozit nézek. A filmklubokban is sokszor közösen elemezzük, fejtjük meg a mozit, s az oktatásban is összeér a film és a pszichológia: az egyetemen tíz éve vezettem be a pszichoanalitikus filmelemző kurzust, s ennek nyomán immár két nemzetközi konferenciát is rendeztünk e témakörben Pécsett az elmúlt években.
Ki a kedvenc rendezője?
Bergman, vitathatatlanul. Tőle tanultam a legtöbbet, ma is közel érzem magamhoz, mint egy hozzátartozót, bár már két éve meghalt. Ingmar Bergman pszichoanalízise címmel a közelmúltban előadást is tartottam, egy „filmesszét” – a műfajt magamnak találtam ki. Ebben a rendező műveiből vett idézetekkel beszélek magamról, és Bergman művészetéről, lélektani megközelítésben. Azt vizsgálom, hogyan teremt önanalízisből, művészete révén, olyan alakokat, helyzeteket, amelyeket önmagából hoz létre.
A terápiás munkájának van specialitása?
Igen, ez az úgynevezett DREAM-módszer, amely egy dinamikus rövidterápia, középpontban az álomfejtéssel. Ez egy „szemtől-szembe” analízis, amely tíz-tizenöt ülésből áll. A módszer oktatásához egyesületet is létrehoztunk. A pszichoanalízis hagyományát megtartva a pszichiáterek magukat is alávetik egy önismereti álomelemzésnek, hiszen csak akkor ismerhetjük meg a páciens gondjait, ha ezt saját bőrünkön is megtapasztaljuk. A pszichoanalízis számomra azért vonzó, mert egy ilyen terápiára gyakorlatilag mindenki alkalmas, s olyan eszközt ad a kezünkbe, amely az önmagunk megértésére, a szorongásaink és a félelmeink gátjai alól való felszabadítására, valamint a szeretet- és az örömkészség megnyitására nyújt lehetőséget.
A holokauszt közvetlenül is érintette családját. A tragédiákról képesek voltak beszélni otthon, vagy ez tabunak számított?
Édesapám első felesége, kisfia, apai és anyai nagyapám is Auschwitzban lelte halálát. Szüleim képesek voltak beszélni róla, velük mi történt, s hogy milyen borzalmakat éltek át. Ahol nem ez történt, és később tudta meg egy zsidó gyerek a családja történetét, származását, mindezt traumaként élte meg. A szülők ugyanis sokkal több elfojtást, bűntudatot generáltak a hallgatással, mintha beszéltek volna az átéltekről.
A származás, a zsidóság-tudat a mindennapjaiban is fontos, úgy tudom.
Az az érdekes a zsidóságban, hogy egyszerre vallás, tradíció, kultúra, ráadásul egy sajátos magyar zsidó kultúra, mentalitás és gondolkodásmód is. Mindez így együtt izgalmas kérdés: hogy aktuálisan mit jelent nekem, hogyan élem meg azt. Ma is eljárok az istentiszteletekre, és tevékenyen részt veszek a pécsi hitközség életében is.
| Stark András 1948-ban született, a Nagy Lajos Gimnáziumban 1966-ban letett érettségi után a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatója lett.1972-ben szerzi meg diplomáját. Ezt követően 1976-ig az idegelme klinikán dolgozik, megszerezve a pszichiáteri szakvizsgát. 1977-től a Baranya Megyei Kórház Mentálhigiénés Intézetének munkatársa, 1984-től intézetvezető főorvosként irányítja az intézményt. Munkáját Róna Borbála-díjjal, valamint Pécs város Tudományos Díjával ismerték el. A pszichiáter nevéhez fűződik a Dinamikus Rövidterápiás Egyesület és Alkotóműhely (DREAM) létrehozása, amelynek 1993-as megalakulása óta elnöke. Vezetője a Pannónia Pszichiátriai Egyesületnek, és a Pécsi Zsidó Hitközségnek is alelnöke. |
