A szecessziós építészet és a zsidóság
Forrás: Kultúra
Az MTA PTI Etnoregionális és Antropológiai Kutatóközpont Kortárs és Történeti Zsidó Kutatócsoportja Klein Rudolf építészettörténészt látta vendégül, aki előadásában a szecessziós építészet és a zsidóság közti találkozási pontokat vázolta fel.
Klein Rudolf építészettörténész, a Szent István Egyetem és az izraeli Bar-Ilan Egyetem professzora A szecesszió „zsidós” ízlés(?) című előadásában leszögezte: a szecesszióban támadták először a zsidókat építészeti jelenlétük miatt, ezt is leginkább az Osztrák-Magyar Monarchiában, ahol a legintenzívebb volt ez a jelenlét. „Hogy lehetséges az, hogy egy ilyen marginális csoport hat a fejlett nyugati építészetre? Úgy, hogy a fejlett nyugati építészet formavilágának a koherenciája lecsökken, és a nyugati világ fogékony lesz a rajta kívül álló kultúrák hatására” – fedte fel az okokat. Így jelenik meg a kínai, japán és iszlám hatás és ezek sorában gyűrűzik be a zsidók hatása is. Az előadó az Iparművészeti Múzeum bejáratánál található födém fotójával és Gustav Klimt egyik alkotásával példázza: a szecesszió meghatározó vonásaként mindkettőnél a kerekded, kacskaringós formák dominálnak, de ezek ugyanúgy visszavezethetők a reneszánsz utáni zsinagóga-falfestészekhez, és ez az az argumentum, amely által az ellenzők elítélték a magyar szecessziót.
Klein Rudolf négy kritérium köré csoportosította előadását: elsőként a Habsburg szecessziót szembesítette a többi századfordulós mozgalommal – hiszen Bécsben, Budapesten nagy volt a zsidók aránya -, majd rávilágított az erős zsidó megrendelői (gazdasági és kulturális), illetve kritikusi-teoretikusi háttér vonatkozásaira. Harmadik kritériumként arra kereste a választ, hogy miért kedves a szecesszió a zsidóknak, milyen közös nevező létezik a zsidó vizuális hagyomány és a szecesszió között, végül pedig az aktív zsidó építészekről ejtett szót. Az építészprofesszor kiemelte a szecesszió összművészet jellegét, amely az építészet mellett plakátokon, bútorokon is tetten érhető. A klasszikus görög-római és a románkori, illetve gótikus építészetből táplálkozó korszakok után itt megjelennek az organikus, növényi formákat felkaroló alakzatok, amelyek egyfajta feszültséget generálnak az alapvetően tektonikus építészettel szemben.
Az előadás végén felvetődött a prezentáció alapvető kérdése: jogos-e zsidó ízlésről, stílusról, építészetről beszélni. Klein Rudolf leszögezi: zsidó építészet nincs, bár egyre több erre utaló folyóiratcím és intézetnév jelenik meg. Hozzáteszi: ez így nem működik, valószínűleg amiatt, mert a judaizmus ellenáll az olyan törekvéseknek, amelyek formába és térbe akarnák átültetni. Ennek ellenére létezik „egy sajátságosan zsidó csomag”, amely megjelenik a művészetben, az urbanisztikai vonatkozásokban, az épületek egymáshoz való viszonyában, építészeti és dekorációs szinten. Ez azonban sosem tiszta formavilágban jelentkezik, hanem a zsidó és más kultúrák kölcsönhatásának eredményeként létrejött hibrid alakban. A professzor rávilágít: azok, akik annak idején a szecessziós építészetet és művészetet „zsidós” stílusként aposztrofálták, tulajdonképpen „megragadták a lényeget”. Mert bár nem beszélhetünk kifejezetten „zsidó” építészetről, annyiban körülírható a „zsidósság”, hogy nem ragaszkodik a helyi hagyományhoz, „egyfajta lebegést” valósít meg „a helyi hagyományok fölött”, teljesen kifordította a magyar folklórt, tetszőlegesen kiválasztott elemeket hozott össze.
