Prohászka Ottokár – kicsit másképp
Czene Gábor / Forrás: Népszabadság
A vita nem jutott nyugvópontra: antiszemita volt-e Prohászka Ottokár? A témáról rendezett konferenciára a püspökkel szimpatizáló tábor nem fogadta el a meghívást. A megjelent előadók szerint az egyházi és jobboldali körökben méltatott főpap nézeteiben központi helyet foglalt el a zsidóellenesség.
A Prohászka Ottokárral (1858-1927) foglalkozó katolikus rendezvények és kiadványok az elmúlt években a püspök szellemi-erkölcsi rehabilitációját szolgálták. Alakja az egyház és a jobboldal számára újból kezd példaképpé válni: vaskos antiszemitizmusa bocsánatos bűnné vagy az utókor által félremagyarázott, mellékes epizóddá szelídült.
A Wesley János Lelkészképző Főiskola elérkezettnek látta az időt, hogy más nézőpontból is megvilágítsa a püspök személyiségét. Iványi Gábor rektor elmondása szerint a téma aktualitását az adja, hogy még mindig termést hoz Prohászka püspök „keserű magvetése”: újraéledtek azok a rémisztő, beteg gondolatok, amelyek a magyar történelemben egyszer már tragikusan nagy teret hódítottak. A zsidóság Prohászka Ottokár életművében címmel meghirdetett tanácskozásra a szervezők az összes szóba jöhető kutatót és szakembert meghívták. De azok, akik pozitívan vélekednek a püspök munkásságáról, válasz nélkül hagyták vagy elutasították a felkérést.
A rendszerváltást követően a Prohászka Ottokár megítéléséről folyó vita sokáig megmaradt a tudományos diskurzus és a sajtópolémiák szintjén, nem érte el a nagypolitika ingerküszöbét – állapította meg Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem bölcsészkarának dékánja. Mintha a mértékadó jobboldal számára sem lett volna különösebben fontos a püspök szellemi hagyatéka. A politikai palettán egyedül a szélsőjobb volt az, amely már a kilencvenes években előképként tekintett rá. Az ezredforduló után aztán – különösen az utóbbi években – változott a helyzet. Fazekas Csaba jellemző példaként említette, hogy egy katolikus méltóság és jobboldali politikusok 2008 őszén közösen avatták fel Prohászka mellszobrát Lakiteleken: találkozott egymással az egyház politikai szerepvállalása és a jobboldal példaképkereső igyekezete.
Prohászka Ottokár – a „hungarizmus” kifejezés szülőatyja – hol görényekhez hasonlította a zsidóságot, hol „poloskainvázióról”, ahol „patkányhadjáratról” elmélkedett. Életművében bőséggel találni durván antiszemita kijelentéseket. Előadásában ezekből válogatott Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának oktatója, aki példák sorával illusztrálta, hogy a fajvédő nyilas ideológusok vitathatatlan tekintélyként tisztelték a püspököt. És tisztelte az akkori kormánypárt jelentős része is.
Prohászka döntő szerepet játszott a zsidóság ellen irányuló, 1920-as numerus clausus törvény elfogadásában. Kovács M. Mária, a Közép-európai Egyetem tanára hangsúlyozta, hogy ezt a felsőoktatásra vonatkozó jogszabályt nem pusztán kényszerű és alkalmi intézkedésnek, hanem irányt mutató rendelkezésnek tekintette, vállalva akár a zsidók „faji üldözésének” kockázatát is. Az előadásokból kiderült, hogy a püspök kezdetben a kereszténnyé válásban látta a „zsidókérdés” megoldásának lehetőségét, az első világháború után viszont egyre inkább a fajelmélet felé fordult.
A konferenciára szóló, vitaindítónak is beillő meghívóban a szervezők feltették a kérdést, hogy a püspök szerteágazó és gazdag életművében mennyiben foglal el központi helyet az antiszemitizmus. Többen azt a határozott álláspontot képviselték, hogy a zsidóellenesség meghatározó eleme Prohászka Ottokár eszmerendszerének. Ez egyúttal válasz arra is, hogy miért nem kerülhet be a „magyar történelmi panteonba”.
