Szderótról Izrael is elfeledkezett
Zalán Eszter / Forrás: Népszabadság
„Ez csak egy szokásos nap Szderótban” – mondja tört angolsággal Beni Hagbi és felém nyújt egy darabot a Kasszam rakéta maradványaiból. A szikár magas férfi, testvére háza előtt álldogál, a rakéta által hagyott kráter mellett. Kiküldött munkatársunk jelenti Szderótból
Reggel fél kilenckor, nem sokkal érkezésem előtt csapódott be a Gázai övezetből indított rakéta a Hagbi család házába. A családapa dolgozni volt, a két lány éppen a katonai szolgálatot tölti, így nem voltak otthon, csak a fiú, a tizennégy éves Eldar. Amikor megszólalt a városi rakétajelző rendszer, tizenöt másodperce maradt, hogy fedezékbe bújjon. Nem esett bántódása. Most ő is a kertből nézi a házat, vagány mosolya mögött könnyeivel küszködik.
Az egyszintes ház oldala befeketedett, lyukakat ütöttek rajta a repeszek. A kertben széttört bútorok hevernek, ruhadarabok csüngnek a fáról. A város hivatalnokai éppen felmérik a kárt, a helyreállítást ők végzik majd. „De előbb építenek majd egy bunkert” – mondja az egyik nézelődő.
Szderótban a buszmegálló is bunkerként működik, 40 centiméter vastag betonfal védi a várakozókat, és egyre több óvóhely épül az utcasarkokon, iskolák, lakóházak mellett. Mint a helyiek mesélik, ez nem mindig volt így, sőt. Az építkezések valójában nemrég indultak be. Az új szabályozás szerint Gázától 4 és fél kilométeres körzetben minden lakóházat bunkerrel kell ellátni.
A szderótiak még ma is gyakran úgy érzik, Izrael többi része elfeledkezett róluk, miközben nyolc éve folyamatos hullanak a rakéták a városra. A Gázai övezettől nyolc kilométerre lévő Szderótban öt éve még 25 ezren laktak, ma már csak 20 ezren. Szasszon, egy boltos lelkesen magyarázza: „nézd, meg, ez a főtér, itt a bank, a polgármesteri hivatal, és alig látsz egy lelket az utcán! Ötven éve élek itt, de ez a város kihalt!”
Szderót valóban elég nyomasztó és magányos hely. Főleg a volt Szovjetunióból és Afrikából származó bevándorlók élnek itt: mind földrajzilag, mind társadalmilag a periférián. A főtéren idősek üldögélnek a forró napon, sörözgetnek a délelőtti hőségben. Senki sem sétál gondtalanul az utcán, mert állandóan attól kell tartani, hogy beindul a vörös riasztás és 15 másodpercen belül fedezékben kell lenni. Ez az egyetlen város Izraelben, ahol nem kell bekötnie magát az autósoknak, nehogy akadályozza őket a menekülésben. A sofőrök kikapcsolják a rádiót, és letekerik az ablakot, hogy hallják a riasztást, a rakétát. A diákok úgy tanulnak a közeli egyetemen, hogy közben gyakran az óvóhelyre szaladnak, ahogy vizsgázás közben is. Felmérések szerint a gyerekek több mint 60 százaléka él poszttraumás stresszel.
A megoldást épp ezért elég feketén-fehéren látják a szderótiak. „A Kasszamok akkor szűnnek meg, amikor majd az arabok laknak itt, és minket elűztek” – mondja a Hagbi ház körül nézelődő nő. Nagy aggodalmat okoz, hogy úgy érzik, a nyugat hajlandó tárgyalni a Hamasszal. „Az lenne a megoldás, ha Hanijét, és az összes vezetőt kinyírnák” – mondja Szasszon a Hamasz egykori miniszterelnökére utalva.
A gázai hadművelet volt az első, hogy úgy érezték, Izrael odafigyel rájuk: a várost ellepték a nemzeti színű lobogók. A háború megítélése azonban már nem ilyen pozitív. „Minek harcolni, ha nem érünk el vele semmit” – panaszolja a Hagbi család egyik barátja, Daniel. A szderótiak nem érzik, hogy bármi is változott volna a hadműveletnek köszönhetően. A háború vége óta eltelt több mint egy hónapban 64 rakéta hullott a városra. Ez egyébként jobb arány, mint a tűzszünet utáni, decemberi időszakban tapasztalt rakétasűrűség. „Én is szolgáltam a harcok alatt, de nem értettem, miért kell kijönnünk” – mondja egy moldovai fiú, Dima. Egyetem után mindenképpen le szeretne lépni, bár tudja, azzal sem old meg semmit, mert szülei Szderotban maradnak. Azt mondja, neki már az élete részévé váltak a rakéták. Szüleivel egy lakóház második emeletén él, így ők nem is szoktak elindulni az óvóhelyre, nem érnének oda, inkább imádkoznak.
Sokan nap, mint nap a csodákban bíznak. Daniel meg is mutat egyet. Hagbiék házában összetört bútorok között lépkedünk, a falon repesznyomok. Egyedül Hagbi feleségének apja, a rabbi arcképe sértetlen.
