Nagykanizsán emlékeznek meg a roma holokausztról
Először emlékeznek meg ma közösen Nagykanizsán a roma holokauszt áldozatairól a helyi cigány kisebbségi önkormányzat és a zsidó hitközség közös szervezésében, a rendezvényen Göncz Kinga külügyminiszter is beszédet mond.
A nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzat és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közös szervezésében kezdődik szerdán 18 órakor Nagykanizsán a második világháború roma áldozatairól szóló megemlékezés. A Vár úton álló emlékműnél 1995 óta minden év nyarán megtartják a rendezvényt, amelyhez idén először a magyarországi zsidóság is csatlakozott. Csávás Csaba helyi fafaragó alkotása a Dunántúlon elsőként, 1991-ben felállított roma emlékmű.
A megemlékezést minden esztendőben július végén, augusztus elején tartják, az 1944 augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel Auschwitzban lemészárolt több ezer roma kivégzésének időpontjához kötődve: amikor mintegy három-négyezer roma férfit, nőt és gyereket végeztek ki.
A szerdai, nagykanizsai megemlékezésen mások mellett Göncz Kinga külügyminiszter, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz Budapesti Zsidó Hitközségének ügyvezető igazgatója, Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő, a miniszterelnök roma ügyekért felelős megbízottja, valamint Göndör István és Suchman Tamás szocialista parlamenti képviselő mond beszédet.
A Vár úti emlékműnél tartandó megemlékezést követően, 21 órakor az Erzsébet téren a zsidó és cigány zenészek által alkotott Judrom Gipsy Klezmer Band ad koncertet, majd a résztvevők közös gyertyagyújtással és virrasztással tisztelegnek a második világháború roma áldozatainak emléke előtt.